eur:
387.97
usd:
360.22
bux:
69201.95
2024. május 11. szombat Ferenc
Pozsony, 2018. március 16.Robert Fico szlovák miniszterelnök lemondását ünneplik tüntetők, akik Ján Kuciak szlovák tényfeltáró újságíró és élettársa, Martina Kusnirová meggyilkolásának alapos kivizsgálását követelik Pozsonyban 2018. március 16-án. A felirat jelentése: mindannyian Janért. (MTI/EPA/Christian Bruna)
Nyitókép: CHRISTIAN BRUNA

Elképesztő fordulat a szlovák újságírógyilkosság ügyében

További három gyilkosság, két ügyész és egy ügyvéd megölésének előkészítése miatt is vádat emeltek az ellen a Jan Kuciak és menyasszonya meggyilkolásával vádolt négy ember ellen.

A sme.sk hírportál a belügyminisztérium tájékoztatására hivatkozva azt írja, hogy a csak monogramjaikkal azonosított vádlottak Petr Sufliarski és Maros Zilinka ügyész és a jelenleg védőügyvédként dolgozó korábbi belügyminiszter, Daniel Lipsic megölését tervezték.

Februárban Jaromir Ciznar legfőbb ügyész arra az álláspontra helyezkedett, hogy

a bűnözők csak úgy szerezhettek információkat áldozataikról, ha volt belső emberük a rendőrségen.

Ezért az ügyet a Kuciak-gyilkosságot vizsgáló nyomozócsoporttól a belügyminisztérium rendőri bűncselekményekkel foglalkozó részlege vette át.

Jan Kuciakot és menyasszonyát, Martina Kusnirovát tavaly februárban gyilkolták meg otthonukban. Az újságíró korrupciós ügyek feltárásán dolgozott, és minden jel szerint emiatt végeztek vele. A gyilkosságot követően hatalmas tüntetések kezdődtek Szlovákiában, és Robert Kalinak belügyminiszter, valamint Robert Fico miniszterelnök is távozni kényszerült hivatalából.

Az ügyben márciusban potenciális felbujtóként meggyanúsították Marian Kocner üzletembert is. Kuciak megölése előtt nem sokkal azt mondta, hogy Kocner megfenyegette, hogy ha nem hagy fel a nyomozással, akkor elkezd információkat gyűjteni róla és a családjáról. A gyilkosságot elkövető gyanúsított beismerte, hogy ő lőtte agyon az újságírót, a többiek tagadják bűnösségüket.

A Kuciak-gyilkosságról és következményeiről korábbi cikkeinket ITT találja.

Címlapról ajánljuk
Amerikai bevásárlókörúton a német védelmi miniszter: az Egyesült Államok szállít, Németország fizet

Amerikai bevásárlókörúton a német védelmi miniszter: az Egyesült Államok szállít, Németország fizet

Két legyet egy csapásra – így foglalható össze leginkább Németország védelmi miniszterének az Egyesült Államokban tett látogatása. Boris Pistorius egyrészt határozott kommunikációval igyekezett hangsúlyozni, hogy a szövetségesek számíthatnak Németországra,. Másrészt nem hagyott kétséget afelől, hogy országa számít az Egyesült Államok támogatására.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.05.13. hétfő, 18:00
Csicsmann László
Közel-Kelet szakértő, a Budapesti Corvinus Egyetem tanára
Rég nem látott hosszú menetelésben az amerikai tőzsdék

Rég nem látott hosszú menetelésben az amerikai tőzsdék

A nemzetközi színtéren folytatódik a hét korábbi részében is látott pozitív momentum, emelkednek a vezető részvényindexek, a német DAX új történelmi csúcsot állított be, miközben az amerikai piacok is jól szerepelnek. A magyar piacon is jó volt a hangulat, a befektetők ma friss információkat kaptak az OTP és a Mol első negyedéves teljesítményéről, hiszen mindkét vállalat hajnalban tette közzé negyedéves gyorsjelentését. A vártnak megfelelő bevételt, de valamivel magasabb profitot szállított az OTP, a menedzsment nem is változtatott a márciusban kiadott előrejelzésein. A Mol számai messze elmaradtak azoktól az eredményektől, amiket az energiaválság okozta magas olajár-környezetben tudott hozni a társaság, viszont a stabilan alakuló Brent-Ural árkülönbözet és a rendkívül magasan alakuló finomítói feláraknak köszönhetően összességében erős számokat hozott az olajcég.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×