Infostart.hu
eur:
364.34
usd:
324.75
bux:
144484.17
2026. november 6. péntek Lénárd
Nyitókép: Twitter

Véres összecsapások Berlinben: tüntetők el akarták foglalni a Tesla-gyárat

Erősödik a tiltakozás a milliárdos amerikai vállalkozó, Elon Musk németországi üzemének tervezett bővítése ellen, folyamatos az összetűzés az ellenzők és a rendőrség között. Utakat és vasúti vonalakat kellett lezárni.

A Berlintől mindössze 10 kilométerre lévő, Grünheidében létesített, mintegy 12 ezer embert foglalkoztató üzemben elektromos autókat gyártanak. Március közepén az üzem többnapos leállásra kényszerült, miután egy korábbról alig ismert, Vulkangruppe nevű szélsőbaloldali csoport a tiltakozókat támogatva megbénította a környék és ezen belül a gyár áramellátását. Az áramkimaradás miatt a gyár nyolc napig nem üzemelt, a különös terrortámadás pedig becslések szerint több százmillió eurós veszteséget okozott.

A tiltakozók bejelentették, hogy akcióikkal nem hagynak fel, ennek ellenére a rendőrségtől ultimátumot kaptak hetekkel ezelőtt létesített táboruk felszámolására. Brandenburg tartományi főváros, Potsdam közigazgatási bírósága felülbírálta a rendőrség korábbi döntését.

A bővítés elleni tüntetés ugyanakkor most új dimenziót öltött. A tiltakozás a hét közepén kezdődött, és az előzetes bejelentés szerint vasárnapig tart. Környezetvédő szervezetek felszólítottak arra, hogy más tartományokból is csatlakozzanak, és több mint ezer embert várnak. Szombatra nagy tüntetést szerveznek, ott több ezer résztvevővel számolnak.

Pénteken a Tesla-ellenes tüntetők megpróbáltak behatolni a gyár területére, a rendőrség közbelépett, és megakadályozta az akciót, és több tiltakozót őrizetbe vettek. A rendőrség szóvivője szerint az üzem körül a helyzet "dinamikus", egy tüntető és három rendőr megsérült. Délutánra sikerült normalizálni a helyzetet, a tüntetők nagy része visszatért a környéken felállított táborba, de az oda vezető úton még egy ülősztrájk is nehezítette a rendteremtést, sőt a Berlin és az Odera menti Frankfurt közötti vasúti közlekedést is szüneteltetni kellett, mert a protestálók elfoglalták a síneket.

A legfrissebb beszámolók szerint Grünheidében, illetve a település környékén nagyszámú rendőri egységet mozgósítottak. A rendőrök a tervezett blokádokat igyekeznek megakadályozni. Különböző portálok szerint más tartományok is rendfenntartói támogatást helyeztek kilátásba. A DPA helyszíni riportere szerint folyamatosak a kisebb összecsapások a tüntetők és a rendfenntartók között.

A gyár területén rendőrségi vízágyúk és tömegoszlató járművek jelentek meg. Közben a tiltakozók közleményt adtak ki, amelyben rendőrségi erőszakra panaszkodnak.

A Tesla a várható tiltakozások miatt szerda este leállította a gyártást, és vasárnapig szünetelteti. A dolgozókat, akiknek a feladatköre ezt lehetővé teszi, otthoni munkavégzésre szólították fel.

Címlapról ajánljuk
„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után
0-2 a San Siróban!

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.

Ügynökakták – Videót tett közzé Lezsák Sándor

Az MDF alapítójának hírbe hozatala miatt a levéltár és a miniszterelnök is bocsánatot kért korábban.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Bődületes rekordot robbantott a Mol - Újra kellett skáláznunk a grafikonokat

Bődületes rekordot robbantott a Mol - Újra kellett skáláznunk a grafikonokat

Nehéz szavakat találni arra, amit a Mol az idei harmadik negyedévben összehozott: az olajóriás történetének legerősebb negyedévét zárta, még a 2022-es energiaválság idején látott csúcsok is felül lettek múlva, több grafikonunkat is újra kellett skálázni, hogy kiférjenek a rekord összegek. Elsősorban a soha nem látott szintre emelkedő finomítói árrések és a megugró földgázárak hozták össze ezt az eredményt, a menetelést a finomítói kapacitáskiesés és az üzemanyagárakat érintő hatósági korlátozások sem tudták megfékezni. A számok mögött viszont van néhány fontos csavar: jelentős egyszeri tételek is javították az eredményt, egyes üzletágak továbbra is komoly nehézségekkel küzdenek, az októberi adatok pedig már arra utalnak, hogy a rendkívüli piaci környezet nem feltétlenül marad fenn tartósan. Mutatjuk a brutális rekordok hátterét, és azt is, hogy mi következhet most a Molnál.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×