Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 17. szombat Antal, Antónia

Leállt az élet Görögországban

Háromnapos sztrájkot kezdett péntektől Görögországban az állami és a magánszektor dolgozóit képviselő két legnagyobb szakszervezeti tömörülés közel 2 millió tagja; az élet gyakorlatilag leáll az országban.

Az ADEDY és GSEE a nyugdíjcsökkentés és a nyugdíjkorhatár emelése, valamint a tb-járulék növelése ellen tiltakozik a sztrájkkal.

Leáll a tömegközlekedés, zárva lesznek a boltok, nem nyitnak ki a benzinkutak, sztrájkolnak a taxisok, az árufuvarozók, a kórházak csak sürgősségi ellátást végeznek, zárva lesznek a patikák, nem dolgoznak az állami hivatalok és az önkormányzatok dolgozói.

A kompok péntektől négy napig nem üzemelnek.

A GSEE szerint a reformcsomag "az utolsó szög a dolgozók és a nyugdíjasok koporsójában", akik már épp elég áldozatot hoztak a pénzügyi válság kezdete óta.

Az EU, az Európai Központi Bank (EKB) és az IMF tavaly jóváhagyta a 2010 óta már harmadik, ezúttal 86 milliárd eurós görög mentőcsomagot, hogy Athén elkerülhesse a fizetésképtelenséget. A hitelrészletek folyósítását azonban szigorú feltételekhez kötötték. A hitelezők szerint Görögországban nem haladnak megfelelő ütemben a reformok, és ezért megtagadták a hitelkeret egy esedékes, 5 milliárd eurós részletének folyósítását. A pénz nélkül azonban Athén nem tud törleszteni az IMF-nek és az EKB-nak.

A görög pénzügyminisztérium korábban az közölte, hogy a tárgyalásokon már megállapodás jött létre a hitelezők által megkövetelt 5,4 milliárd eurós, a GDP 3 százalékára rúgó megszorításokról 2018-ig, elsősorban az adó- és a nyugdíjrendszer átalakításával. Vita alakult ki azonban további megszorítások automatikus életbe léptetéséről arra az esetre, ha nem teljesülne a 2018-ra kitűzött 3,5 százalékos elsődleges költségvetési többlet. Az IMF ezeknek az automatikus korrekciós intézkedéseknek törvénybe foglalását követeli, Görögország viszont erre nem lát jogi lehetőséget.

A görög parlament előreláthatólag vasárnap szavaz a reformokról.

Címlapról ajánljuk

Újabb adag ónos eső jön, ipari hóval

Borult, párás, helyenként tartósan ködös idővel indult a péntek, több térségben pedig ónos eső és ónos szitálás is nehezítheti a közlekedést. Elsősorban az északi és keleti országrészben kell csúszós utakra számítani, miközben a nyugati megyékben sűrű, zúzmarás köd rontja a látási viszonyokat.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
Meglepő bejelentést tett Trump - Mutatjuk a piaci reakciókat!

Meglepő bejelentést tett Trump - Mutatjuk a piaci reakciókat!

Az elmúlt napokban a geopolitikai események voltak a befektetők fókuszában, Grönland kérdése továbbra is a terítéken van, miután tegnap este európai katonák érkeztek a szigetre, Trump pedig továbbra sem állt el annak megszerzésétől. Az ázsiai tőzsdék emelkedtek, részben annak is köszönhetően, hogy az USA kereskedelmi megállapodást jelentett be Tajvannal, amely vállalta, hogy az alacsonyabb vámok érdekében jelentős mértékű beruházást fog végrehajtani az Egyesült Államokban. Európában ezzel szemben gyengébb volt a hangulat, a magyar tőzsde viszont fittyet hányt erre és új csúcsot döntött. Amerikában pedig a stagnálás volt jellemző a tőzsdéken.  Eközben Donald Trump meglepő módon visszakozott, hogy az eddigi legesélyesebb aspiránsnak gondolt Kevin Hassettet jelölje a Federal Reserve élére.  Kidurran az AI lufi, vagy mindent elsöpör a legújabb megatrend? Következő befektetői klubunkon erről lesz szó. Információ és jelentkezés

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×