Infostart.hu
eur:
364.8
usd:
326.97
bux:
142940.29
2026. október 13. kedd Ede, Kálmán

Újabb kínos hír Barack Obamának

Miközben Barack Obama újabb veszteséget könyvelhetett el az amerikai elnökválasztási kampányban, addig alelnökjelöltje Joe Biden újabb esélyt adott a demokratáknak. Biden eleinte udvarias, majd kemény alelnökjelölti vitát folytatott a republikánus Paul Ryannel.

Újabb kínos hír Barack Obamának, újabb felmérés mutatja azt, hogy visszaesett republikánus kihívójával szemben. Az elnökválasztás szempontjából döntő fontosságú Floridában immár hét százalékpontos Mitt Romney előnye. Pedig ha a 29 elektori szavazattal rendelkező Florida Obama mellett állna, akkor az elnök szinte biztos lehetne újraválasztásában - mondják politikai elemzők.

Obama visszaesése az első elnökjelölti tévévitában nyújtott gyenge szereplésének is betudható, ezért volt különösen fontos az alelnökjelöltek éjszakai összecsapása, amire általában kevés figyelmet szentelnek a választók.

Joe Biden jelenlegi alelnök, akit Obama ismét helyettesének szeretne látni, igyekezett helyrehozni azt, amit főnöke elrontott. Kemény és agresszív módon támadta le a republikánus Paul Ryant. Sokak számára azonban talán túlságosan agresszíven: gyakran félbeszakította ellenfelét, belebeszélt mondandójába, kinevette és fel is sóhajtott, hogy "Ó, istenem!".

"Nem igaz, amit mond, maga nem olvassa a statisztikákat" - fojtotta egyszer belé a szót, amikor ellenfele, azt mondta: a munkanélküliség ugyanúgy megugrott az egész országban, mint Biden városában. A pénteki hírek szerint ott éppenséggel visszaesett az állástalanok aránya.

Paul Ryan, a republikánusok jobboldalának, a Teadélutános mozgalomnak a kedvence, amely egyszerre adócsökkentésekkel és a szociális kiadások megnyirbálásával faragná le a hatalmas amerikai költségvetési hiányt. Ryan az például, aki kezdeményezte az időseknek járó juttatások csökkentését, de harcosságban ezúttal alulmaradt a vitában.

Ryan azt mondta: Obamáék miatt nagyobb veszélyben Amerika, mint volt, amit Biden halandzsának minősített. Hogyan csinálnák másként? - fogta vallatóra ellenfelét, aki nem tudott konkrétumokat mondani. Irán és Szíria kérdésében Biden úgy állította be, mintha Ryan és majdani főnöke ismét háborúba akarná vinni Amerikát.

A pénzügyekben pedig azt vetette a szemére, hogy Ryan csökkenteni akarja a gazdagok adóterheit és kétségbe vonta, hogy így mérsékelni tudná az amerikai költségvetési hiányt. Főnökével szemben nem szemérmeskedett és elővette Mitt Romney megjegyzését arról, hogy szerinte az amerikaiak 47 százaléka nem fizet adót és ezek az emberek Obamára szavaznának. Ryan erre csak annyit tudott mondani, hogy "nem mindig úgy jönnek ki a szavak az ember szájából, ahogy az akarja."

A republikánusok szerint azonban a magát nyertesnek érző Biden viselkedésével túllőtt a célon és szavazatokat veszít majd el a demokratáknak. Most ismét Obamán a nyomás, aki a keddi, második elnökjelölti vitában mutathatja meg, hogy tanult-e valamit előző szerepléséből.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Ukrajna: ezért örül a magyar kormány

Fontos előrelépés a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak ügyében, hogy az ukrán parlament elfogadta a kisebbségi nyelveken folyó oktatásról szóló törvényt – jelentette ki a külügyminiszter a közösségi oldalán hétfőn. A fejleményekről Magyar Péter miniszterelnök is hírt adott.
inforadio
ARÉNA
2026.10.13. kedd, 18:00
Turi Attila
a Magyar Művészeti Akadémia elnöke
Nagyot szárnyalt az OTP, feszült a helyzet a kötvénypiacokon

Nagyot szárnyalt az OTP, feszült a helyzet a kötvénypiacokon

Tovább fokozódtak a kötvénypiaci aggodalmak, miután az Egyesült Államok mellett Franciaország államadósság-helyzete és költségvetési bizonytalansága is egyre nagyobb nyomás alá helyezi a piacokat. Hétfőn az ázsiai tőzsdéken vegyes mozgásokat láthattunk, míg Európában és az amerikai részvénypiacokon óvatos kereskedés zajlott a megugró olajárak és a héten induló gyorsjelentési szezon árnyékában. Míg az Egyesült Államokban a Columbus Day miatt a kötvénypiacok zárva tartottak, a tőzsdéken a befektetők a friss inflációs adatokra és a banki jelentésekre várva kivárásra rendezkedtek be. Idehaza a pénteki több mint 6 százalékos plusz után tovább folytatódott az OTP emelkedése. A befektetői aggodalmakat – úgy tűnik – egyelőre képes eloszlatni a bejelentett részvény-visszavásárlás.  Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztráció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×