A grafin mindössze egy atom vastagságú, mégis százszor erősebb mint az acél. Egyaránt felhasználható számítógépek és műholdak gyártástechnológiájához. Geim és Novoszelov celluxszal választott le rétegeket közönséges grafitról, hogy e nano-anyag tulajdonságait vizsgálja.
A brit tudóskollégák örömmel üdvözölték a tényt, hogy végre nem bonyolult technikák és számítások vezettek a fizika egy úttörő jelentőségű felfedezéséhez, hanem az, hogy az anyag szerkezetének még rejtett titkaira kíváncsi tudósok - úgymond - " eljátszadoztak" a laborban egy darab grafittal.
A grafin áttetsző anyag, a réznél is jobban vezeti a villamosságot, hővezetőképességének nincs párja, tehát kiválóan alkalmas innovatív elektrotechnikai felhasználásra.
Konsztantyin Novoszelov brit-orosz, André Geim pedig holland állampolgár. Pályafutásukat Oroszországban kezdték, Hollandiában folytatták, onnan kerültek a Manchesteri Egyetemre.
A grafinról szóló tudományos közleményük 2004 októberében jelent meg és azonnal élénk nemzetközi érdeklődést keltett, hiszen a grafin egy milliméternyi rétege három millió egymáson fekvő hártyából áll, tehát kiszoríthatja a használatból a szilikont.
André Geim 1958-ban német nemzetiségű mérnök-szülőktől született Szocsiban. Édesanyja, Nyina Bayer-Geim (azaz németesen Heim), nyolcvanhárom évesen most megérte, hogy fia megosztva elnyerte a világ legrangosabb tudományos díját, amellyel másfél millió dollár jár.
A fizikus Oroszországban doktorált, majd az angliai Nottingham egyetemén valamint Koppenhágában volt kutató. A hollandiai Nijmegen egyeteme hívta meg professzornak, majd a Manchesteri Egyetem nanotechnológiai intézetének igazgatója lett. 2000-ben elnyerte a az ignobel-díjat, amikor elérte, hogy egy béka súlytalanul lebegjen mágneses térben.
Az ignobel-díjjal a mulatságos, de látszólag haszontalan kísérleteket jutalmazzák, s ki gondolta volna, hogy Geim tíz évvel később az igazi Nobel-díj kitüntetettje lesz korszakos nanotehcnikai munkásságáért.
Konsztantyin Noveszelov még tudóstársánál is fiatalabb, harminchat éves. Nyizsni Tagilban született, de már Hollandiában doktorált, André Geimnél, akivel együtt jöttek át kilenc éve Manchesterbe.
A két tudós péntek esténként végzett játékos kísérleteket a manchesteri laboratóriumban, hátha valamelyik vezet valahová. A grafittömbbel és a celluxszal nem hiába játszadoztak. Bevonultak a tudománytörténetbe.
Vízitragédia történt Verőcénél, többen meghaltak, a szállodahajó menekülőre fogta