eur:
394.36
usd:
370.45
bux:
65674.41
2024. április 18. csütörtök Andrea, Ilma
Mercedes CLA Shooting összeszerelése a Mercedes-Benz kecskeméti gyárában 2015. március 25-én. A gyárban három éve kezdték meg a B-osztályú, 2013-ban a CLA, majd 2015-ben a CLA Shooting autók gyártását.
Nyitókép: Ujvári Sándor

2022-től hatalmas újítás érkezik a Mercedesnél

A 2017-es év volt a kecskeméti Mercedes gyár története eddigi legjobb éve – jelentette ki az üzem ügyvezető igazgatója a tavalyi üzleti évet értékelve.

Továbbra is bővül a kecskeméti Mercedes-gyár termelése. Az autógyártó és magyar leányvállalatainak vezetősége stabilnak látja a cég magyarországi jelenét és jövőjét, a következő időszakot pedig optimistán várják – erről beszélt Christian Wolff, a kecskeméti gyár ügyvezető igazgatója is, aki kiemelte: minden eddiginél jobb eredményekkel zárult 2017-es évük.

A vezető hangsúlyozta, hogy hamarosan megkezdődnek a második kecskeméti gyár építési munkálatai. Christian Wolff kiegészítette, hogy a gyár károsanyag-kibocsátása 2020-ig mintegy 80 százalékkal csökken a 2012-es szintekhez képest.

Jofip Niksic, a Mercedes-gyár pénzügyi igazgatója elmondta, hogy a Mercedes tavaly 3,6 milliárd euró árbevételre tett szert Magyarországon.

„Az elmúlt évben több mint 190 ezer autót gyártottunk le, ez 4,1 százalékos növekedést jelent a 2016-os teljesítményhez képest, az árbevétel pedig szintén több mint négy százalékkal emelkedett”

– emelte ki.

A pénzügyi beszámolón elhangzott, hogy az autógyártó továbbra is az ország ötödik legnagyobb foglalkoztatója, és új gyáregységüknek köszönhetően hamarosan 2500 új munkatársat vesznek fel. Jörg Schmidt, a Mercedes Hungária Kft., tehát az importőr ügyvezető igazgatója az eseményen bejelentette, hogy

2022-től a Mercedes minden típusa elektromos változatban is elérhetővé válik.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Európa-liga élőben: csodát kellene tennie a Liverpoolnak a továbbjutáshoz
élő közvetítés

Európa-liga élőben: csodát kellene tennie a Liverpoolnak a továbbjutáshoz

A Liverpool szempontjából katasztrofálisan „sikerült” első mérkőzés miatt háromgólos hátrányból kezdik a Vörösök Bergamóban az Atalanta elleni visszavágót. A tét az Európa-liga elődöntőjébe jutás. Szoboszlai Dominik visszakerült a kezdő tizenegybe, a középpályások közül Endo és Elliott is kimaradt.
VIDEÓ
Lefordultak az amerikai indexek

Lefordultak az amerikai indexek

Gazdasági információk tekintetében ma az amerikai lakáspiacról közölnek újabb adatot, ez a monetáris politikai kilátások szempontjából lehet érdekes. A héten eddig kedvezőtlenül alakulnak a részvénypiaci folyamatok, elsősorban az Izrael és Irán közötti konfliktus fokozódása nyomta rá a bélyegét a hangulatra, emellett továbbra is ott vannak a ragadós amerikai inflációval kapcsolatos aggályok, amelyek azt a narratívát erősítik, hogy akár hosszabb ideig maradhat a magas kamatszint. A magyar tőzsde ma esett, az európaiak viszont pluszban zártak. A tengerentúlon egyelőre esés látszik.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×