Infostart.hu
eur:
385.91
usd:
331.81
bux:
0
2026. január 15. csütörtök Lóránd, Lóránt

Kétezer látogató fordult meg a paksi atomerőműben a hét végén

Több mint kétezer látogatót fogadtak a hétvégén a paksi atomerőműben, ahol szombaton nyílt napot, vasárnap pedig családi napot tartottak.

A rendezvények célja az, hogy a környéken élők, illetve az erőműben dolgozók családtagjai betekintést nyerjenek az erőmű mindennapjaiba, közvetlen forrásból szerezzenek információt a létesítmény működéséről - mondta Mittler István kommunikációs igazgató.

A nyílt napon hagyományosan környékbeli települések lakóit fogadják: tavaly Kalocsáról érkezett ötszáz látogató, idén Paks volt a vendég. Vasárnap az atomerőmű dolgozóinak hozzátartozói tölthettek egy délelőttöt a nukleáris erőműben és környékén.

A látogatók rendhagyó módon, kerékpáron és gumikerekű kisvonatokon ismerkedhettek az üzemi területtel, az idősebb korosztály bepillantást nyerhetett a reaktorcsarnokba is. A gyerekeket eközben interaktív játékokkal teli kamion, illetve szabadidős programok, játékok sora várta.

A vendégeket köszöntő Süli János vezérigazgató elmondta, hogy látogatóközpontban évi 30 ezer érdeklődő fordul meg, ami nemzetközi viszonylatban is kuriózumnak számít, mint ahogyan a magyar atomerőmű magas elfogadottsági mutatója is. A paksi atomerőmű támogatóinak aránya évek óta meghaladja a 70 százalékot. A legutóbbi közvélemény-kutatás szerint a megkérdezettek 77 százaléka ért egyet a működésével.

"Jövőnk alapvetően attól függ, hogy az itt élők befogadják-e az atomerőművet, tudnak-e együtt élni vele" - vélte a vezérigazgató, aki szerint másokat is megnyugtat, ha a környékbeliek nem aggódnak.

A paksi atomerőmű négy blokkját 1982 és 1987 között helyezték üzembe, jelenleg folyik a tervezett 30 éves üzemidő 50 évre történő meghosszabbításának előkészítése. Tervezik az atomerőmű kapacitásának bővítését is.

Címlapról ajánljuk
A dánok és grönlandiak elkerülték a „Zelenszkij-pillanatot”

A dánok és grönlandiak elkerülték a „Zelenszkij-pillanatot”

Ahogy várható volt, nem sikerült közelíteni az álláspontokat Grönland, Dánia és az Egyesült Államok között a sziget jövőjéről szóló, radikális amerikai igények kérdésében. A dán külügyek vezetője közölte: „alapvető ellentét” van a felek között, miközben a NATO fokozza katonai jelenlétét a térségben.
inforadio
ARÉNA
2026.01.15. csütörtök, 18:00
Káel Csaba
a Müpa vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×