2019. augusztus 29. 13:14 Bejelentette 2020-as pilótáit a Mercedes A Forma-1 világbajnoki címvédő csapata, a Mercedes bejelentetése szerint a finn Valtteri Bottas jövőre is az istálló versenyzője lesz.
2019. augusztus 3. 15:03 Verstappen élete első pole pozícióját szerezte meg A Red Bull holland pilótája, Max Verstappen indulhat az élről a Formula-1-es Magyar Nagydíjon. A második helyről a finn Valtteri Bottas (Mercedes), a harmadikról a címvédő brit Lewis Hamilton (Mercedes) rajtolhat vasárnap délután a Hungaroringen. A Ferrarik közül Charles Leclerc óriási hibája után korrigált, és megelőzte Sebastian Vettelt.
2019. július 13. 16:17 Bottas egy hangyatüsszentésnyivel verte Hamiltont A silverstone-i F1-es időmérő edzésen Charles Leclerc is majdnem befúrta magát az első sorba, míg csapattársa, a szintén ferraris Sebastian Vettel csak a 6. helyről indulhat vasárnap.
2019. június 23. 17:03 Unalomba fojtották Hamiltonék a Francia Nagydíjat Az ötszörös vb-győztes rajt-cél győzelmet aratott, sikere egy pillanatig nem forgott veszélyben, de a mögötte autózók sem sokat csatáztak egymással. A második helyen Valtteri Bottas, a harmadikon Charles Leclerc, a negyediken Max Verstappen, az ötödiken Sebastian Vettel ért célba.
2019. május 12. 17:20 Hamilton nyerte a barcelonai Mercedes-házicsatát Sorozatban ötödik kettős sikerét aratta a Mercedes. A Forma-1-es Spanyol Nagydíjon is a rajt döntötte el Lewis Hamilton és Valtteri Bottas csatáját, az ötszörös világbajnok jobban rajtolt, nyert, és visszaelőzte az összetettben márkatársát. A harmadik a Red Bull holland versenyzője, Max Verstappen lett a két Ferrrai-versenyző, Sebastian Vettel és Charles Leclerc előtt Barcelonában.
2019. május 11. 16:42 Bottasé az első rajtkocka A világbajnoki pontversenyben vezető Valtteri Bottas, a Mercedes finn pilótája nyerte a Forma-1-es Spanyol Nagydíj szombati időmérő edzését, így a vasárnapi futamon ő rajtolhat majd az élről.
2019. április 29. 20:11 Ezért nem harapta át egymás torkát Bottas és Hamilton A Mercedes ebben a szezonban eddig szárnyal a Forma-1-ben, a két pilóta ugyanakkor megosztozott a sikereken, így mindössze egy pont választja el egymástól Valtteri Bottast és Lewis Hamilont. A finn pilóta bakui sikerével előzte vissza ötszörös világbajnok csapattársát.
2019. április 29. 13:02 Baku után: Leclerc még veszélyes lesz a Mercedesekre Rekordot döntött a Mercedes, a Formula-1-es idény negyedik futamán - a vasárnapi azerbajdzsánin - is kettős győzelmet aratott. A Ferrarinak voltak felvillanásai, de jókora hátrányban kezdheti meg az sorozat európai szakaszát.
2019. április 28. 15:56 Bottas maga mögött tartotta Hamiltont Bakuban A Mercedes finn versenyzője, Valtteri Bottas nyerte a Formula-1-es Azeri Nagydíjat nagy csatában csapattársa, Lewis Hamilton előtt. A Ferrari német pilótája, Sebastian Vettel harmadik lett. Charles Leclerc a futam első kétharmadában szenzációsan autózott, de a kerékcsere után bár nem ő diktálta a tempót, így Max Verstappen mögött, az ötödik helyen végzett.
2019. április 27. 20:06 Bottas indulhat az élről Bakuban Valtteri Bottas, a Mercedes finn pilótája nyerte a Forma-1-es Azerbajdzsáni Nagydíj szombati időmérő edzését, így a vasárnapi futamon ő rajtolhat majd az élről.
2019. április 14. 10:07 Hamilton nyomát bottal üthette a Ferrari 1000 Formula-1-es futam, 75 Lewis Hamilton-siker. A Mercedes ötszörös világbajnoka magabiztosan győzött a Kínai Nagydíjon. A Mercedes ismét kettős győzelmet aratott, Valtteri Bottas lett a második. A dobogóra - idén először - Sebastian Vettel állhatott fel, a negyedik Max Verstappen, az ötödik Charles Leclerc, a hatodik Pierre Gasly lett Sanghajban.
2019. március 17. 07:56 Bottas simán legyőzte Hamiltont Melbourne-ben Parádésan kezdte a Mercedes a Formula-1-es világbajnokságot. A címvédő csapat kettős győzelmet aratott, Valtteri Bottas pedig - azután, hogy tavaly egyetlen futam után sem állhatott fel a dobogó tetejére - remek rajtjával és egyenletes versenytempójával nyert Lewis Hamilton és a Red Bull pilótája, Max Verstappen előtt. A sorozat szezonbeli esélyesének kikiáltott Ferrari lemaradt a dobogóról, Sebastian Vettel negyedik, Charles Leclerc ötödik lett.
2019. január 30. 16:43 Kiderült, mikor leplezik le Hamiltonék új autóját Február 13-án mutatja be idei Forma-1-es versenyautóját a világbajnoki címvédő Mercedes - jelentette be a német istálló.
2019. január 10. 12:01 Nagyot bukott Valtteri Bottas A Mercedes finn pilótája elvesztette főszponzorát.
2018. december 11. 17:11 Hűtlen lesz a Forma-1-hez Valtteri Bottas De csak egy raliverseny erejéig: követi Kimi Räikkönen és a többi finn előd példáját.
2018. szeptember 29. 15:15 Mercedes-fölény Szocsiban Valtteri Bottas, a Mercedes finn pilótája nyerte a Forma-1-es Orosz Nagydíj szombati időmérő edzését, így a vasárnapi futamon ő rajtolhat majd az élről.
2018. július 20. 12:06 Bottas is marad Valtteri Bottas szerződését is meghosszabbította a Formula-1-es Mercedes istálló.
2018. június 30. 16:20 Osztrák Nagydíj - Bottas rajtol az első helyről A finn Valtteri Bottas nyerte a Forma-1-es Osztrák Nagydíj időmérő edzését, így a vasárnapi futamon ő rajtolhat majd az élről.
2017. november 26. 15:57 Bottas nyert Abu-Dzabiban A Mercedes pilótája rajt-cél győzelmet aratott. A világbajnok Hamilton második lett.
15:38 Nagy a baj egy fontos vasútvonalon Nyugat felé, leszállították az utasokat a vonatról egy baleset miatt