INFORÁDIÓ 
2020. július 13. hétfő
Jenő

táborfigyelő

2020.06.06. 14:20

Megindult a roham a táborhelyekért – a legfontosabb tudnivalók

A koronavírus-járvány miatt idén kevesebb, várhatóan 165 ezer gyermek fog legalább egy hetet táborban tölteni a nyári szünet ideje alatt – mondta az InfoRádiónak a Táborfigyelő.hu vezetője. A táborhelyek száma csaknem harmadával csökkent tavalyhoz képest.
2020.05.17. 16:43

Nyári gyerektáborok: rengeteg a kérdőjel, de bizakodó a hangulat

Hiába engedélyezte a kormány a nyári napközis táborok megrendezését, az ilyen rendezvények száma akár 40 százalékkal is csökkenhet a tavalyihoz képest, még akkor is, ha végül az ottalvós táborokat is meg lehet majd tartani. Ezt a táborfigyelő.hu vezetője mondta az InfoRádiónak. Az is nagy kérdés, hogy mennyibe kerülnek majd ezek a programok, és a résztvevőknek milyen új szabályokat kell betartaniuk.
2020.02.23. 08:56

Érdemes a családoknak korán ébredni, és minél előbb foglalni

Jól járnak azok a szülők, akik időben gondolnak gyermekeik táboroztatására, mert ha már most jelentkeznek, akkor kedvező áron fizethetnek be a nyaralásra – hívta fel a figyelmet a Táborfigyelő.hu ügyvezetője az InfoRádiónak. A tokiói olimpia és a labdarúgó-Európa-bajnokság évében valószínűleg többen jelentkeznek majd a sport tematikájú táborokba.
×
INFOSTART
 
INFORÁDIÓ
PARTNEREINK
Sixt    iCom
infostart
AZ INFORÁDIÓ HÍRPORTÁLJA 
 
 

A médiaszolgáltatási tevékenységét a Médiatanács a Magyar Mecenatúra Program keretében támogatja.

NMHH
Az Év Honlapja 2018