2020. október 14. 15:04 SZFE – A kancellár szerint Máté Gáborék korrekten jártak el Szarka Gábor úgy látja, az egyetem 63 oktatójának keddi levele megnyit egy kiskaput a párbeszédre.
2020. október 14. 10:07 Folytatódik az közleményháború SZFE vezetése és az oktatók között Befejezettnek tekinti a színművészeti új vezetése az egyetemfoglalást. Szarka Gábor kancellár az InfoRádiónak elmondta: azt kérte az egyetem üzemeltetésétől, hogy vegye vissza az elfoglalt épületek irányítását. Szerinte, ha a blokád továbbra is fennáll, akkor a tanév érvényessége is veszélybe kerül. A Színház- és Filmművészeti Egyetem oktatói szerint nem felel meg a valóságnak az egyetem új vezetése által kiadott közleményben hangoztatott vád.
2020. október 13. 12:27 SZFE-vezetés: visszaállítjuk az egyetem korábbi rendjét Az egyetem vezetésének közleménye szerint név szerint kell nyilatkozniuk az SZFE dolgozóinak, tanárainak és diákjainak együttműködési szándékukról. Azt írják, az üzemeltető útján fognak gondoskodni a korábbi működési rend visszaállításáról, és nem biztosítják tovább a „tanköztársaság” működési feltételeit.
2020. október 12. 17:44 Elmaradt Káel Csaba megbeszélése az SZFE oktatóival A mozgóképipar fejlesztéséért felelős kormánybiztos előbb csak az oktatókkal találkozna, de a megbeszélésen ott voltak a Színművészeti diákjai is.
2020. október 11. 16:02 Káel Csaba tárgyalhat a Színművészeti oktatóival Hétfőn tartják a megbeszélést.
2020. október 8. 11:30 Most sem jutott be az SZFE-re az új kancellár Mivel a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) munkavállalóinak sztrájkbizottsága és az "egyetemfoglalók" is elutasították az SZFE új vezetése által felajánlott megállapodást, az új vezetők mostantól kizárólag az egyetem teljes megújításával kapcsolatos feladatokra koncentrálnak.
2020. október 7. 21:45 SZFE - Elutasították a vezetés ajánlatát a hallgatók és a sztrájkbizottság Az SZFE dolgozóinak mintegy harmada a kancellárnak írásos nyilatkozatot juttatott el, amelyben rögzítik, hogy az egyetemfoglalásban nem vesznek részt.
2020. október 6. 13:45 SZFE-kancellár: az erőszak továbbra sem lesz eszköz Akármi történik szerda éjfélig, az erőszak, az erőszakkal való fenyegetés továbbra sem lesz eszköz, ugyanis gondolkodó és értelmes embereknek tekintjük a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) épületében tiltakozó fiatalokat - mondta az SZFE kancellárja kedden a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.
2020. október 5. 22:24 Már kedden szavazhatnak az orvosok béremeléséről - a nap hírei Kedden kivételes eljárásban tárgyalja az orvosok béremeléséről szóló törvényjavaslatot a parlament. Az elmúlt 24 órában 11-en haltak meg és 905-tel nőtt a koronavírussal igazoltan fertőzöttek száma Magyarországon. Fenntartják a blokádot a Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatói. A nap legfontosabb hírei október 5-én.
2020. október 5. 21:15 Nemet mondtak az új vezetés ajánlatára az SZFE diákjai Fenntartják a blokádot a Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatói, akik az újonnan kinevezett vezetőség ajánlatát ultimátumnak tekintik és visszautasítják.
2020. október 2. 14:56 Külső helyszínről kezdett dolgozni a Színművészeti új vezetése Munkába állt a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) új vezetése, miközben a hallgatók elbarikádozták a bejáratot és a dolgozók sztrájkolnak - mondta Szarka Gábor, az SZFE újonnan kinevezett kancellárja.
2020. október 1. 18:44 SZFE: a sztrájkolók két követelését teljesítik Két felajánlást tett a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) új vezetése a dolgozóknak: januártól 15 százalékos béremelésben részesülnének és változatlan maradna a munkarendjük is.
2020. október 1. 18:11 SZFE: a belsős dolgozók mintegy 60 százaléka sztrájkol Csütörtökre elfoglalták a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) filmes képzésnek helyet adó Szentkirályi utcai épületet is az intézmény diákjai.
2020. október 1. 11:19 Újabb intézményt vettek blokád alá a színművészetis diákok A Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatói ezúttal az egyetem Film-, és Médiaintézetét foglalták el.
2020. szeptember 30. 20:46 Megvannak az SZFE új rektorhelyettesei Személyüket Vidnyánszky Attila kuratóriumi elnök jelentette be szerda este.
2020. szeptember 26. 17:53 Tanév új helyszínen? Reagáltak az SZFE tiltakozó hallgatói a kuratóriumi felvetésre A blokád alatt álló intézményben oktatás és kurzusok vannak, nincs értelme "elvinni" a félévet - hangzik a válasz.
2020. szeptember 25. 09:34 SZFE-konfliktus: új helyszínen kezdődhet a tanév Megvan az oktatás helyszíne, és lesznek tanárok is, ha a Színház- és Filmművészeti Egyetem dolgozói sztrájkba kezdenek - nyilatkozta az ATV Híradónak az egyetemet fenntartó alapítvány kuratóriumi tagja. Lajos Tamás szerint a sztrájk jogellenes, a tiltakozók pedig politikai követeléseket fogalmaztak meg.
2020. szeptember 22. 17:04 SZFE: október 1-jétől sztrájk következhet A Színház és Filmművészeti Egyetem (SZFE) hallgatói az oktatási ombudsmanhoz fordulnak, az egyetem dolgozói pedig szeptember 23-án kezdik meg a sztrájktárgyalást. Közben ellentüntetők jelentek meg az egyetem előtt.
2020. szeptember 14. 13:23 Elkezdődik a tanév az SZFE-n, az ITM is válaszolt a diákoknak Megindul az oktatás, de az egyetem ragaszkodik az autonómia helyreállításához. A szakminisztérium párbeszédet sürget a felek között, és nem vonja vissza a fenntartó alapítvány kuratóriumának megbízását.