2024. május 13. 20:23 Forgalommal szemben hajtott fel egy lengyel kamionos az M30-asra - fotó Sávot és irányt is tévesztett. Az eset még 30-án történt, most lett ügy az esetből.
2024. április 18. 21:27 Két hónapja repedten áll az M30-as szikszói szakasza Továbbra is csak méregetnek az autópályán.
2024. március 14. 19:45 Még mindig vizsgálják az M30-as balesetveszélyes szakaszát, nem tudni, mikortól lehet újra használni Egyelőre a kivitelező és az Építési és Közlekedési Minisztérium sem tudja, mikor kezdődhetnek meg a felújítási munkálatok, mint ahogy azt sem, meddig lesz lezárva az autópálya Miskolc és Szikszó közötti szakasza.
2024. február 19. 15:12 Szétrepedt az autópálya, legalább fél évig nem is lehet használni - videó Az M30-as sztráda Miskolc-észak és a 40-es jelű Szikszó-csomópont közötti szakaszának javítása február 17-től augusztus 17-ig tart, ezért ezen a szakaszon, mindkét irányban, legalább fél évig nem közlekedhetnek az autósok.
2024. február 16. 05:15 Hónapokra lezárnak egy hazai autópályaszakaszt - itt vannak a kerülőutak Az elmúlt időszakban az M30-as 38-as kilométerénél, Szikszó térségben az autópálya szerkezete több helyen is elmozdult, megcsúszott, ami miatt a burkolaton repedések jelentek meg.
2023. december 16. 13:09 Ha teheti, messzire kerülje az M30-ast Baleset miatt teljes szélességében lezárták az M30-as autópálya Kassa felé vezető oldalát, Méránál - közölte a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szombat délután az MTI-vel.
2023. november 28. 08:04 Drámai eseménysor az M30-ason - videó Le akart ugrani hétvégén az M30-as autópálya felüljárójáról egy férfi Szikszónál november 25-én délelőtt.
2023. november 7. 05:41 Horror az M30-ason: tíz kilométer a forgalommal szemben – videó Az encsi csomópontnál hajtott fel az M30-as autópályára kocsijával egy férfi, majd több mint 10 kilométert közlekedett szemben a forgalommal a Garadna lehajtóig. Túlélte.
2023. október 6. 13:33 Érthetetlen halálos baleset az M30-ason Halálra gázolt egy kisteherautó egy útfelújítást végző férfit Miskolc határában. Egy másik balesetben meghalt egy motoros, az M1-esen pedig nagy baleset történt.
2023. szeptember 25. 11:48 Teljes az útzár az M30-ason Kassa felé Műanyag granulátumot szállító teherautó borult fel az M30-as sztráda 29-es kilométerénél, a felsőzsolcai lehajtónál.
2023. január 31. 17:07 Saját kamionja ütötte el az M30-ason A kamion vontatóegysége alá szorult egy férfi az M30-ason Encsnél.
2022. december 28. 10:08 Halálos baleset az M30-as autópályán A szlovák rendszámú autóban hárman utaztak, egyikük meghalt, ketten súlyosan megsérültek.
2022. november 18. 16:17 Videón, ahogy az álló kamionba rohan a busz az M30-ason A balesetet a Magyar Koncessziós Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. kamerái rögzítették.
2022. november 18. 10:08 Kamion és busz durva balesete történt az M30-ason A kamion a leállósávban állt, az oldalát gyalulta végig a hátulról belecsapódó busz.
2021. november 7. 11:42 A legrövidebb utat választotta, szembefordult a sofőr az autópályán A legújabb eset Borsod-Abaúj-Zemplén megyében történt az M30-ason. Ugrott a jogsi.
2021. október 26. 11:20 Orbán Viktor: Nem lehetséges a magyar vidék fejlődése a közép-európai egység nélkül – képek A Miskolc és Kassa összeköttetését megteremtő M30-as gyorsforgalmi út átadásán a kormányfő kiemelte: ha van közép-európai együttműködés, akkor tud boldogulni a magyar vidék is.
2021. július 5. 07:46 Halálos baleset és útzár az M30-ason Teherautónak ütközött egy személyautó, utóbbi sofőrje halt meg.
2021. május 13. 06:36 Nagy baleset az M30-ason Kamion és személyautó karambolozott az M30-ason, Hejőszalontánál, a Miskolc felé vezető oldalon.
2020. november 30. 06:37 M3-as, M30-as - súlyos balesetek reggele Az egyik helyszínen személyautók, a másikon kamionok csúsztak egymásba.
2020. november 8. 13:10 Lezárták az M30-ast, súlyos baleset történt Szalagkorlátnak ütközött és keresztbe fordult az M30-ason egy teherautó vasárnap délelőtt, az autópályának az M3-as Debrecen felé ívelő szakaszát lezárták - közölte a rendőrség a honlapján.