INFORÁDIÓ 
2020. július 3. péntek
Kornél, Soma

józsefváros

2019.10.07. 13:04

Folytatódik az adatvédelmi hatóság eljárása Pikó Andrásék ügyében

Folytatja az eljárást a józsefvárosi adatkezelési ügyben a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) – közölte a köztévé hétfői műsorában Péterfalvi Attila, a hatóság elnöke, azzal összefüggésben, hogy az ügyben a rendőrség lezárta a nyomozást.
2019.07.17. 18:57

Egy lépéssel közelebb a józsefvárosi álomhoz

Még idén megkezdődhet a józsefvárosi strand kútfúrása. Ha bebizonyosodik, hogy az egykori józsefvárosi piac területén a Széchenyi fürdőéhez hasonló gyógyvíz van, akkor elindulhat a 10 medencés strand tervezése, majd kivitelezése. A költségeket az állam, a kerület és a főváros közösen állná.
2018.11.23. 17:44

Jöhet az Airbnb-adó a VIII. kerületben

A fideszes polgármester által jegyzett előterjesztés értelmében egy 120 négyzetméteres lakás után 218 ezer forintnyi adót kellene befizetni.
2018.10.07. 18:48

Budapesti lövöldözés: feladták magukat a támadók

Több lövést is leadtak a főváros VIII. kerületében hajnalban, amikor két család között elfajult egy vita - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) vasárnap a rendőrség honlapján.
2018.07.08. 20:04

A Fidesz jelöltje nyerte Józsefvárosban az időközi választást

Sára Botond, a kormánypártok jelöltje nyerte meg a józsefvárosi időközi polgármester-választást a Nemzeti Választási Iroda (NVI) honlapján, a valasztas.hu-n közzétett adatok szerint. A Fidesz-KDNP jelöltje a leadott szavazatok 62,85 százalékát kapta 100 százalékos feldolgozottság alapján.
2018.06.28. 13:01

Nagy fejlesztés a Józsefvárosban

Strand és gyógyfürdő épülhet Budapest VIII. kerületében a volt józsefvárosi pályaudvar területén, a koncepciótervek szerint a körülbelül tízmedencés fürdő egyidejűleg mintegy félezer ember befogadására lenne alkalmas.
INFOSTART
 
INFORÁDIÓ
PARTNEREINK
Sixt    iCom
infostart
AZ INFORÁDIÓ HÍRPORTÁLJA 
 
 

A médiaszolgáltatási tevékenységét a Médiatanács a Magyar Mecenatúra Program keretében támogatja.

NMHH
Az Év Honlapja 2018