2020. január 14. 16:05 MOK: legyen újra büntethető a hálapénz! Cserébe az érdemi béremelésért, vállalná az orvosi kamara, hogy korrupcióként kezeljék a hálapénz elfogadását.
2020. január 10. 18:33 Öt évig nem járhat mérkőzésre a rasszista Manchester City-drukker Öt évre kitiltották a futballpályákról azt a Manchester City-szurkolót, aki rasszista megnyilvánulással szidalmazta Raheem Sterlinget, az együttes színes bőrű angol válogatott támadóját.
2020. január 6. 05:00 Lejárt a határidő, többen számíthatnak mától 150 ezer forintos bírságra Nem kellett hozzá sokat tenni, sőt, éppenhogy semmit.
2019. december 4. 09:24 Lesújtott a Fradira az MLSZ ökle Egymillió forintra büntették a fővárosi zöld-fehér klubot a Kaposvárra látogató futballszurkolók viselkedése miatt.
2019. november 20. 18:06 Eddig nyúlt a Kenderesi-ügy, kiszabták az úszó büntetését Azért kellett eddig várni a Magyar Úszó Szövetség Fegyelmi Bizottságának ülésére és ítéletére, mert nem kapott a magyar fél pecsétes bírói végzést az úszó vb-n történt kihágása ügyében.
2019. november 18. 19:18 A plenáris elé kerül a renitens képviselőkre vonatkozó szigorítás Tárgysorozatba vette az Országgyűlés igazságügyi bizottsága azt a kormánypárti javaslatot, ami minden korábbinál szigorúbban bünteti majd a renitens parlamenti képviselőket. Az indítvány hosszú eltiltással és nagy pénzbírsággal fenyegeti azokat, akik megszegik az Országgyűlésről szóló törvényt és a Házszabályt.
2019. november 17. 12:00 Rengeteg a tévhit a parkolási bírságokról, ez súlyos ezrekbe kerülhet Kispál Edit, a Fogyasztóvédelmi Egyesületek Országos Szövetségének szóvivője a parkolási applikációk veszélyeire is felhívta a figyelmet.
2019. november 8. 10:05 Csányi Sándor súlyos büntetéseket helyezett kilátásba Csányi Sándor, a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) elnöke arra kéri a szurkolókat, hogy a két novemberi válogatott mérkőzésen olyan sportszerűen biztassák a csapatot, ahogy tették és teszik ezt a Ferencváros drukkerei a magyar bajnok Európa-liga-találkozóin.
2019. november 8. 06:38 Kétmillió dollárra büntették Donald Trumpot Az amerikai elnök peren kívüli egyezség során állapodott meg az összegről a New York-i ügyészséggel.
2019. november 6. 06:56 Félmilliós büntetést kapott a Kaposvár Szurkolóinak viselkedése miatt sújtották pénzbüntetéssel az újonc csapatot.
2019. november 4. 14:29 Lesett a rendőrök álla attól a megoldástól, amit a teherautó vezetője választott A rendőrök egy bolgár sofőrrel szemben intézkedtek túlsúlyos járművel való közlekedés miatt az M43-as autópályán. A férfi kisteherautójával egy másik kisteherautót szállított.
2019. október 31. 17:37 A házbizottság nem döntött Hadházy Ákos és a kilenc fideszes büntetéséről Az Országgyűlés elnöke határoz az ellenzéki Hadházy Ákos és több fideszes képviselő büntetéséről – így döntött a házbizottság. A kormánypártok szerint Hadházy Ákos minden szabályt megsértett, az ellenzéki frakciók viszont az állítják, a kormánypárti politikusok garázdaságot követtek el.
2019. október 31. 16:10 Súlyos forintmilliárdokkal lógnak a MÁV-nak a bliccelők Van 18 500 olyan utas, akit már több mint négyszer büntettek. A legrosszabbul az jár, aki rá sem hederít arra, hogy megbüntették, miközben akár részletfizetést is kérhetne.
2019. október 30. 19:15 Komoly büntetést kapott az Újpest és a Fehérvár is Millióik bánták a csapatoknak a szurkolói rendbontásokat, valamint a szabálytalan rendezést.
2019. október 24. 18:52 Az adóhatóság lecsapott Sergio Ramosra Sergio Ramost, a Real Madrid sztárfutballistáját egymillió euróra büntette meg a spanyol adóhatóság, mert 2012 és 2014 között a kelleténél kevesebb adót fizetett.
2019. október 22. 15:15 Több száz sofőrt büntettek a rendőrök A rendőrök az egyhetes akció során 3097 nehéz tehergépkocsit és 465 autóbuszt ellenőriztek.
2019. október 22. 06:35 Életük utolsó szelfijét lőtték, legalábbis egy bizonyos helyen Örökre kizárt egy nőt és útitársát a hajóiról a Royal Caribbean floridai üdülőhajó-társaság, mert a nő egy hajóúton kimászott az erkélyéről és életét veszélyeztetve készített szelfit.
2019. október 18. 07:45 Könyörtelenül lesújtott az UEFA a BL-elődöntősre Az Ajax mellett egy sor európai klub kap fájó büntetést a szurkolói viselkedés (hiánya) miatt.
2019. október 14. 06:31 Ismét meggyűlt a baja a törvénnyel a Viszkisnek Rögtön az első nap sikerült beleszaladnom a késbe – mesélte a Borsnak Ambrus Attila.
2019. október 13. 16:47 Csalódást okozott az elektromos rollerekre vonatkozó szabályozás Szlovákiában sokan követelték, hogy tiltsák le a rollerrel közlekedőket a járdákról, ez végül nem történt meg. A belügyminisztérium által rájuk vonatkozó szabályozás a vártnál enyhébbre sikeredett, de büntetésre még így is számíthatnak.
Varga G. Gábor: még egy olyat, mint az azerbajdzsáni repülőgép szerencsétlensége volt, nem engedhet meg magának a légi közlekedés
08:00 Vinkó József: én is megdöbbentem, milyen titkokat, rejtett történeteket mutatnak Budapest egyes gasztrohelyei