INFORÁDIÓ
2021. augusztus 2. hétfő
Lehel

aszfalt

2020.09.17. 12:48

Újfajta aszfaltot próbál ki a Magyar Közút

A Magyar Közút Nonprofit Zrt. néhány évvel ezelőtt kísérleti út- és hídépítési programot hirdetett meg. A program célja, hogy a mindenkori legkorszerűbb anyagok és technológiák segítsék a biztonságos közlekedést a hazai utakon.
2018.11.10. 17:31

Nyerges Zsolt eladta a Közgépet

Az üzletember közleménye megerősíti a korábbi sajtóértesülést, hogy a Duna Aszfalt Kft-nek adta el a Simicska Lajos cégében lévő részvénycsomagját.
2018.04.13. 16:20

Tiltakozás miatt elnémították a zenélő aszfaltot

Nem vált be a zenélő aszfalt az észak-hollandiai Frízföldön, a tartomány himnuszának első taktusait lejátszó speciális burkolatot néhány nap múltán el kellett távolítani a közeli település lakóinak tiltakozása miatt.
2017.09.18. 15:20

Fontos újítás lesz az M0-áson

Egy, jórészt a Csepel-szigetet érintő beruházásban 11,5 kilométernyi autópálya újul meg Nagytétény és Dunaharaszti között. Lesz némi újdonság is.
2017.02.08. 14:51

Már több ezer kátyú keletkezett a hazai utakon

Több ezer kátyú akadályozza a közlekedést az ország közútjain. Az ellenőrök és az útjavítók folyamatosan dolgoznak, de amíg ilyen az időjárás, addig csak ideiglenes megoldást tudnak alkalmazni - mondta az InfoRádiónak Szilvai József Attila, a Magyar Közút Nonprofit Zrt. műszaki vezérigazgató-helyettese.
2016.04.08. 12:52

Lázár: előnyös megegyezés született az aszfaltügyben

Magyarország számára előnyös, politikai megegyezés született a magyar kormány és az Európai Bizottság között az aszfaltügyben, a felek nem fordulnak bírósághoz, a megállapodás nem jár nettó veszteséggel - jelentette be a Miniszterelnökséget vezető miniszter.
2016.04.07. 14:46

Lázár: bíróságon kívül rendeződhet az aszfaltügy

Az úgynevezett aszfaltügy bíróságon kívüli rendezésében állapodott meg Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter és Corina Cretu, az Európai Unió regionális politikáért felelős biztosa csütörtökön Budapesten.
×

Iratkozzon fel hírlevelünkre

és nem marad le az Infostart legfontosabb híreiről.
FELIRATKOZOM
×
INFOSTART
 
INFORÁDIÓ
PARTNEREINK
Sixt    iCom
infostart
AZ INFORÁDIÓ HÍRPORTÁLJA 
 
 

Médiaszolgáltatási tevékenységét a Médiatanács a Médiatanács Támogatási Program keretében támogatja.

NMHH
Az Év Honlapja 2018