2021. március 3. 09:19 Több mint kétszázezren mondtak véleményt az állatvédelemről Még március 7-ig van lehet kitölteni a kérdőívet.
2021. február 23. 09:07 A kormány célja, hogy a magyar állatvédelem öt éven belül Európa élvonalába tartozzon Ezért is indítottak el egy online felmérést, amely majd a gerincét adhatja a nemzeti állatvédelmi programnak - mondta el a program megújításáért és végrehajtásáért felelős miniszteri biztos a Magyar Nemzet keddi számában megjelent interjújában.
2021. február 15. 09:57 Már százezren elmondták, mit gondolnak az állatvédelemről Egy hét alatt már több mint százezren töltötték ki a kormány állatvédelemről szóló online kérdőívét – közölte közösségi oldalán Ovádi Péter, a nemzeti állatvédelmi program megújításáért és végrehajtásáért felelős miniszteri biztos.
2021. február 13. 20:05 Orbán Viktor: az állatvédelem közös ügyünk Az állatvédelem közös ügyünk - hangsúlyozta Orbán Viktor szombaton a Facebook-oldalán megjelent videóban, amelyben az is látható, ahogy a miniszterelnök kitölti a kormánynak a témában közzétett online kérdőívét.
2021. január 27. 07:25 Egy "kis komolyság" is csatlakozik mostantól az állatvédelem ügyéhez Megalakult az Állatorvostudományi Egyetem Állatvédelmi Központja, tevékenységéről Vetter Szilvia intézményvezető beszélt az InfoRádióban.
2021. január 16. 08:24 A felelős állattatásról már az óvodai környezetben is beszélni kellene Fontos beépíteni a helyi tapasztalatokat a megújuló nemzeti állatvédelmi programba, hangsúlyozta az InfoRádiónak a program megújításáért és végrehajtásáért felelős miniszteri biztosa.
2021. január 15. 18:30 Ennyit mindenképp tegyünk meg a kutya hidegben a kutyánkért Sál, sapka! Vagyis... Inkább megfelelő téli cipő, ruházat és kutyaház, valamint a szokásosnál több étel kell a nagy hidegben a kutyánknak.
2020. november 24. 08:57 Letöltendő börtönt is kaphatnának az állatkínzók Felül kell vizsgálni az ebrendészeti telepeket, központi szerephez kell juttatni az állatvédő szervezeteket és fel kell számolni az illegális szaporítókat - tűzte ki célul a Nemzeti állatvédelmi program megújításáért és végrehajtásáért felelős biztos.
2020. szeptember 3. 12:41 Állatvédelemért felelős „ombudsmant” nevezett ki a főpolgármester Állatvédelemért felelős főpolgármesteri megbízottnak nevezte ki a zuglói alpolgármestert Karácsony Gergely főpolgármester.
2020. augusztus 11. 11:46 Túlhevült, megégett delfinek egy amerikai partszakaszon Csaknem félszáz delfin sodródott partra az amerikai Massachusetts államban, Cape Cod félsziget egy szakaszán; az életveszélybe került tengeri emlősöket állatvédők segítették vissza a vízbe.
2020. május 27. 17:03 Ha ezt megszavazzák, lőttek a petárdázásnak Az eddigi 150 ezer forintos szabálysértési bírságot két év börtön válthatja büntetési tételként.
2020. február 26. 08:04 Feldarabolt vadállati tetemek Tolna megyében A vadászkamar szerint minden szabályos volt, az állatvédők ezt nem így látják.
2020. február 4. 18:49 Koronavírus - Éhhalál vár a háziállatokra a karantén miatt Az állatvédők becslése szerint több mint 50 ezer magára hagyott háziállat lehet a Vuhanban, gazdáik nem tudnak hazatérni és gondoskodni róluk a karantén miatt.
2020. január 10. 18:50 Újra fellángol a harc a libamáj körül A hízott liba- és kacsamáj előállítást érő újabb állatvédelmi akciók nyomán magyar kezdeményezésre egy önálló munkacsoport létrehozásával segítenék az uniós hússzektort az ágazat előtt álló kihívások leküzdésében az Európai Parlamentben. Magyarország globálisan is a legnagyobb termelők közé tartozik, bármilyen tiltakozás áttételesen érinti az itteni előállítást is.
2019. november 17. 19:18 Száz éve nem látott veszélyes állatok élnek ismét Magyarországon Bölények valaha Magyarországon is éltek, de a 20. század elejére mindegyiket kiirtották. A faj csak az állatkerteknek köszönhetően maradt fenn. Most azonban egy különleges projektben ismét vadon élhetnek az ország egy sajátos területén.
2019. november 14. 21:50 Az út mellett találtak rá a ramaty állapotban lévő, sérült uráli bagolyra Egy törött szárnyú uráli bagoly került a petesmalmi vidraparkba.
2019. november 1. 19:34 Nagyot lépett az állatvédelemben Szlovákia November 1-től nem szerepelhetnek vadállatok a szlovákiai cirkuszokban és más szórakoztató nyilvános rendezvényeken, és kötelezővé tették a kutyák chippezését.
2019. október 29. 22:16 A Kaposvári Egyetem is lép az emberszabásúak védelmében A Kaposvári Egyetem is csatlakozott a Jane Goodall Intézet "Passzold vissza, tesó" elnevezésű akciójához, amelyet az Afrikáért Alapítvánnyal és a Védegylet Egyesülettel közösen indított útjára.
2019. augusztus 7. 15:47 Lovat is kötött korábban az autójához a balotaszállási állatkínzó nő Az asszony nem érti, hogy miért csináltak az állatmentő aktivisták akkora ügyet a tettéből. Mint kiderült, az állatot azért büntette meg, mert az korábban egy vihar miatt elszökött otthonról.
2019. május 28. 10:24 Egy ritka állat még ritkább példányára bukkantak Ritka, teljesen fehér bundájú óriáspandát sikerült lefilmezni a délnyugat-kínai Volong Nemzeti Parkban egy kitelepített állatmegfigyelő kamerával - adta hírül a hétvégén Szecsuán tartományban lévő természetvédelmi terület vezetése.