eur:
394.26
usd:
370.4
bux:
65674.41
2024. április 18. csütörtök Andrea, Ilma
Szavaznak a képviselők az alaptörvény hetedik módosításáról az Országgyűlés plenáris ülésén 2018. június 20-án. A törvényhozás 159 igen, 5 nem szavazattal fogadta el a módosítást a kormány kezdeményezésére, amely szerint az állam alapvető kötelessége az ország alkotmányos önazonosságának és keresztény kultúrájának védelme, és Magyarországra idegen népesség nem telepíthető be.
Nyitókép: MTI/Koszticsák Szilárd

Létrehozza a kormány az állatvédő alapítványt, pénzt kap az Integritás Hatóság – parlamenti döntések

Két új szert vettek fel a kábítószerek listájára. Egységesítik a nemzetközi postai szolgáltatásokat.

A napirend előtti felszólalások után határozathozatalokkal folytatódott a parlamenti munka kedden. Az Országgyűlés kihirdetett egy Magyarország és Andorra közötti, a kettős adóztatás elkerüléséréről szóló egyezményt, majd európai uniós jogharmonizáció miatt megszüntette a Magyarország és Norvégia közötti, 1991-ben aláírt beruházásvédelmi megállapodást.

Ezután az Országgyűlés 168 igen szavazattal, egyhangúlag kihirdette az ENSZ Egységes Kábítószer Egyezményének módosítását, amely

két újabb szert - a metonitazene-t és a brorphine-t - vette fel jegyzékébe 2022 márciusában.

Az ENSZ Kábítószerügyi Bizottságának döntése alapján újabb vegyület került fel a pszichotrópegyezmény jegyzékére. Ezt tartalmazza a pszichotróp anyagokat tartalmazó bécsi egyezmény módosítása, amelynek magyarországi kihirdetéséről 168 igen szavazattal döntöttek a képviselők.

A testület a kábítószerek és pszichoaktív anyagok tiltott forgalmazása elleni egyezmény jegyzékére is újabb három anyagot vett fel, így az erről szóló bécsi egyezményt is módosították. Ennek magyarországi törvénybe foglalását 167 igen szavazattal szavazta meg az Országgyűlés.

Állatvédelmi alapítvány létrehozásáról döntöttek

Állatvédelmi közhasznú alapítvány létrehozásának törvényi kereteit teremtette meg az Országgyűlés az igazságügyi miniszter előterjesztésére 141 igen, négy nem szavazattal és 22 tartózkodás mellett.

A Közös ügyünk az állatvédelem Alapítvány létrehozására a parlament a kormányt kérte fel. Az alapítvány célja az állatok jóléte és védelme, a felelős állattartás és az állatvédelem népszerűsítése, valamint az állatvédelemmel foglalkozó civil szervezetekkel való együttműködés megerősítése.

A szervezet vagyonáról a kormány gondoskodik, működéséhez 2024-től évente támogatást nyújt.

Egységessé válnak a nemzetközi postai szolgáltatások

A nemzetközi postai szolgáltatások harmonizált ellátását teszi lehetővé az Egyetemes Postaegyesület alapokmánya és egyetemes postaegyezménye módosításainak átvezetése a magyar jogrendszerbe. A változtatást a parlament 167 igen szavazattal, egyhangúlag fogadta el.

Az Egyetemes Postaegyesület az ENSZ egyik legnagyobb szakosított intézménye. A 192 tagú szervezet munkájában Magyarország aktív részt vállal. Alapdokumentumait minden tagország magára nézve kötelezőnek tekinti.

Pénzt kap az Integritás Hatóság

Új fejezet nyílik a költségvetésben a novemberben felálló Integritás Hatóság okán. Az ezt tartalmazó módosítást 136 igen szavazattal, 13 nem ellenében és 15 tartózkodás mellett fogadta el az Országgyűlés.

Az Integritás Hatóság autonóm államigazgatási szerv, az európai uniós források felhasználásával kapcsolatos csalás, összeférhetetlenség, korrupció vagy más jogsértés kivizsgálása érdekében hozták létre. Feladatainak ellátásában teljesen független, csak törvényeknek és a közvetlen hatállyal bíró európai uniós jognak van alárendelve. A hatóság számára feladatot csak törvény írhat elő.

Felállításáról csak a költségvetés elfogadása után döntöttek. Az új fejezetet a kormánytól való függetlenség miatt az Országgyűlés hozhatta létre.

Még több információja lesz a NAV-nak

Tovább bővül az adóhatóságok közötti nemzetközi automatikus információcsere azáltal, hogy egyes ügyleteket januártól digitális platformon végeznek. Az adó- és egyéb közterhekkel kapcsolatos nemzetközi közigazgatási együttműködés egyes szabályairól szóló jogszabályt 149 igen szavazattal és 19 tartózkodással módosította a Ház.

A digitális platformok üzemeltetői a platformon keresztül értékesítő magánszemélyekről és vállalkozásokról, valamint az ügyletekről, például ingatlan- vagy gépjármű-bérbeadásról szereznek be és tartanak nyilván információkat, és azokat rendszeres időközönként elektronikus úton továbbítják a magyar adóhatóság felé, ahogy a magyar hatóságok is megteszik ezt a viszonosság alapján.

Két vagy több tagállam adóhatósága közös ellenőrzést folytathat le, ahol az adóellenőrök részt vehetnek a másik tagállamban folyó eljárásban.

Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
Lefordultak az amerikai indexek

Lefordultak az amerikai indexek

Gazdasági információk tekintetében ma az amerikai lakáspiacról közölnek újabb adatot, ez a monetáris politikai kilátások szempontjából lehet érdekes. A héten eddig kedvezőtlenül alakulnak a részvénypiaci folyamatok, elsősorban az Izrael és Irán közötti konfliktus fokozódása nyomta rá a bélyegét a hangulatra, emellett továbbra is ott vannak a ragadós amerikai inflációval kapcsolatos aggályok, amelyek azt a narratívát erősítik, hogy akár hosszabb ideig maradhat a magas kamatszint. A magyar tőzsde ma esett, az európaiak viszont pluszban zártak. A tengerentúlon egyelőre esés látszik.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×