2006. május 11. 17:42 Májusig kell kérni a kártérítést Május 31-ig kell összesíteni az árvízkárokat, ezután kezdődnek a kifizetések. A kárfelmérést követően a kormány dönt a kifizetés mértékéről.
2006. május 11. 17:05 Gönczöl Katalin vitatja a debreceni iskolaigazgató állítását Az Igazságügyi Minisztérium kimutatása alapján az ismertté vált bűncselekményeket egyre növekvő számban követik el gyermekek és fiatalkorúak, de az áldozatok körében is emelkedik arányuk. Gönczöl Katalin miniszteri biztos az InfoRádió érdeklődésére a minapi debreceni iskolai gyermekverésről azt mondta: ha színlelt verekedésről volt szó, akkor is súlyos sérelmeket okozott.
2006. május 11. 16:53 Rendben zajlottak az angol érettségi vizsgák Rendben véget értek az angol írásbeli érettségi vizsgák. Az oktatási tárca tájékoztatása szerint középszinten több mint 39 ezer, emelt szinten csaknem 4.000 diák adott számot tudásáról.
2006. május 11. 16:17 Kerék ügyvédje kizáratná a bizonyítékok közül a védence elleni vallomást A Kulcsár Attila 2004. június 9-ei kihallgatásáról készült jegyzőkönyv kizárását kezdeményezte Kerék Csaba ügyvédje a bróker per mai tárgyalásán. Ruttner György szerint ugyanis a jegyzőkönyvben foglaltak nem egyeznek meg azzal, ami a kihallgatáson elhangzott. Ugyanezen jegyzőkönyv miatt közokirat hamisításért korábban már feljelentést tett az ügyvéd, a Központi Ügyészségi Nyomozóhivatal azonban nem állapított meg jogsértést.
2006. május 11. 16:05 Muszáj lesz igazat írni az élelmiszerek címkéjére? Szigorú határértékekhez kötnék az Európai Unióban az élelmiszerekre vonatkozó vevőcsalogató kijelentéseket 2009-től. Az Európai Parlament tervezete szerint pontosan meg kell kötni, hogy egy termékre mikor mondható például, hogy alacsony energia-, vagy zsírtartalmú. Magyarországon ma nem túl szigorú a szabályozás.
2006. május 11. 16:02 Kinevezési botrány a SOTE-n Magyarországon nem lehet egyetemi tanár, aki bírálja a Magyar Tudományos Akadémiát? Erre enged következtetni a Semmelweis Egyetem döntése. Az általános orvostudományi kar ugyanis elutasította a kinevezését annak az oktatónak, aki tavaly élesen bírálta az MTA és a hazai kutatás-fejlesztés helyzetét.
2006. május 11. 15:54 Összesítés a hátrányos helyzetben lévő gyermekekről Januártól országos összesítés készülhet a hátrányos helyzetben lévő gyermekekről - közölte a kormányszóvivő.
2006. május 11. 15:50 Mégis eladja a Fidesz a Szentkirály utcai ingatlant? A Fidesz elnöke azt mondta, hogy pártja támogatja majd a Magyarország érdekeit szolgáló kormányjavaslatokat.
2006. május 11. 15:41 Legtöbbször az éjszakai klubokban és a taxikban verik át a külföldieket A brit nagykövetség figyelmezteti a Budapestre látogató angol turistákat, vigyázzanak az éttermekkel, bárokkal, és klubokkal, mert átverhetik őket. Siklósi Máté, a Fogyasztóvédelmi Főfelügyelőség helyettes szóvivője elmondta, a panaszok legtöbbször éjszakai bárok kapcsán érkeznek.
2006. május 11. 15:37 Vasárnap népszavazás A kormány támogatja, hogy Nyergesújfalun megvalósuljon a svájci tulajdonú Holcim Hungária Rt. cementgyár-beruházása. A városban vasárnap tartanak ügydöntő népszavazást a kérdésről. Korábban öt szomszédos település már elutasította a hulladékégető cementgyár megépítését.
2006. május 11. 15:06 Dunai panoráma, tetőterasz - százmillióért Budapesten egyre több az olyan ingatlan, amelyben a négyzetméterárak meghaladják az egymillió forintot. Némelyik a magas ár ellenére szinte azonnal elkel, de van olyan ingatlan is, amelyben a lakások alig felét tudták eladni az értékesítők. A legfőbb szempont az épületek elhelyezkedése.
2006. május 11. 13:55 Kuncze: eladni a Volánt, a MÁV-ot... Az SZDSZ szerint privatizálni lehet azokat az állami vagyontárgyakat, amelyek nem szükségesek az állami alapfeladatok ellátásához. Ezt a kisebbik kormánypárt elnöke mondta a közszolgálati televízió reggeli műsorában.
2006. május 11. 13:54 Tízezer liter szeszt foglaltak le Tízezer liter nagy tisztaságú szeszt találtak a vámosok Pest megyében. A Vám- és Pénzügyőrség Országos Parancsnokságának szóvivője elmondta: a lefoglalt áru értéke meghaladja a 60 millió forintot.
2006. május 11. 13:48 Mi lesz a nyári balatoni vízimentéssel? Pénzhiány miatt veszélybe kerülhet a legnagyobb létszámú balatoni civil mentőcsapat működése. Várhatóan őszig nem érkezik pénz, így legfeljebb hitelből menthetnek a nyáron.
2006. május 11. 11:51 Mindent elárasztottak a szúnyogok Rendkívüli szúnyogirtást rendelt el a fővárosi ÁNTSZ, mert az első repülős permetezés nem volt elég hatékony. Szántai Károly osztályvezető az InfoRádióban közölte: az ár- és belvíz miatt nagyságrendekkel több szúnyog van, mint a korábbi években.
2006. május 11. 11:37 Buszok helyett autóval szállítanák az utasokat A Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége felvetette, hogy a tanyákról és a kisebb falvakból kisbuszok vagy akár személyautók is szállíthatnák az utasokat a nagyobb központokba.
2006. május 11. 10:37 Románia és Bulgária EU-tag lesz - de mikor? Új elemekkel egészítené ki az Európai Unió jogosultságát a német kancellár. Angela Merkel a berlini alsóházban beszélt elképzeléseiről. Németország 2007 első felében látja majd el az Európai Unió elnöki teendőit.
2006. május 11. 08:20 Fantasztikus tervekkel készülnek a Gellért-térre Négy mozgólépcső és két lift épül a 4-es metró Szent Gellért téri állomásához, de a tervek között szerepel egy átlátszó oldalú medence építése is a mozgólépcsők fölé. Gulyás László, a DBR metro-projektigazgatóság vezetője az InfoRádióban elmondta: az új állomásokat egységes szellemben tervezték, de mindegyiknek lesznek jellegzetes vonásai.
2006. május 11. 07:13 A Fidesz a radikális változások mellett A Fidesz alkotó ellenzékként működik majd az Országgyűlésben - jelentette ki a Fidesz megválasztott frakcióvezetője az InfoRádió Aréna című műsorában. Navracsics Tibor hozzátette: támogatják a radikális változásokat azokon a területeken, ahol szerintük is elkerülhetetlen a változtatás.
2006. május 11. 07:05 Másfélszeresére nőhet a gáz ára? Már júliustól tíz százalékkal drágulhat a gáz a világpiaci folyamatok miatt. Ha ezzel párhuzamosan a kormány megreformálja a kompenzációs rendszert is, akkor a kisfogyasztók a jelenleginél akár másfélszer is többet fizethetnek.
12:50 Három halott egy házban: a mentősök is elbódultak az anyagtól – rejtélyes tragédia az Egyesült Államokban
11:36 Azbesztügy, közös kormányülés – Magyar Péter Bécsben új kezdetről beszélt Ausztria és Magyarország között