2018. június 10. 14:51 Újra Fekete-Győr András a Momentum elnöke A vasárnapi küldöttgyűlésen 56 százalékot kapott. Két évig megint ő lesz a párt elnöke.
2018. június 10. 14:19 Tilos a szökőkutakban hűsölni A fővárosi köztéri szökőkutakat nem lehet fürdésre használni, inni is csak azokból szabad, amelyeket megjelölnek.
2018. június 10. 13:53 Rendőröket vezényeltek a Tiszához A Tiszai Vízi Rendészeti Rendőrkapitányság - a társhatóságokkal együttműködve - a szokásosnál sűrűbb járőrszolgálattal őrködik a kérészek biztonsága felett az idén korábban kezdődő tiszavirágzás idején. A tiszavirág (Palingenia longicauda) védett rovarfaj, természetvédelmi értéke egyedenként tízezer forint.
2018. június 10. 13:28 Felhőszakadás veszélye pár órán belül - kiadták a friss riasztást Az ország középső és észak-keleti régióira adott ki elsőfokú riasztást az Országos Meteorológiai Szolgálat vasárnap fél kettő előtt.
2018. június 10. 13:08 Rendőrségi autós üldözés volt Sopronban A városban valószínűleg jó ideje üldözték a fekete színű kocsi sofőrjét - írta a Kisalföld az egyik olvasójának tudósítása alapján.
2018. június 10. 12:55 Új kilátó épül a Balatonnál A szakemberek már javában dolgoznak a zalakarosiként ismert, de valójában Zalamerenye közigazgatási területéhez tartozó kilátó újjáépítésén.
2018. június 10. 12:40 Bajban a strandolók - nagy lezárás a Lupa-tónál Lezáratta a Lupa-tó mellett engedély nélkül működő parkolókat a katasztrófavédelem, és rendelkezett azok átépítéséről - erősítette meg a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság (FKI) helyettes szóvivője.
2018. június 10. 10:47 Módosíttatnák a társasházi törvényt is Több jogszabály, köztük a társasházi törvény módosítását is indokoltnak tartja a birtokperek országos vizsgálata nyomán a Kúria - mondta Orosz Árpád, a Kúria tanácselnöke, a joggyakorlat-elemző csoport vezetője a vizsgálat eredményeit összegző háttérbeszélgetésen.
2018. június 10. 09:28 Azonosítatlan repülő miatt riasztották a Gripeneket Egy azonosítatlan kisrepülő miatt riasztották a Magyar Honvédség Gripenjét - tájékoztatta a Honvédelmi Minisztérium vasárnap.
2018. június 9. 21:24 Csecsemő a dombóvári vihar egyik halálos áldozata A város polgármestere közösségi oldalán beszélt a tragédiáról.
2018. június 9. 18:53 Zivataros lesz a vasárnap Az ország keleti felében heves zivatarokra, a többi országrészben felhőszakadásra figyelmeztet a meteorológiai szolgálat.
2018. június 9. 17:30 Meghalt egy motoros Csornánál Mentőhelikopter ment érte, de így sem lehetett megmenteni az életét.
2018. június 9. 17:29 A strandon is használjuk a mentőövet Megugrott tavaly nyáron a halálos vízi balesetek száma, ezért idén új vízbiztonsági programot tesztelnek öt balatoni strandon a szakemberek. Tudatosítani szeretnék a fürdőzőkben, mire figyeljenek, amikor vízbe mennek.
2018. június 9. 16:02 Rendőrök vigyáznak az áram nélkül maradt falvakra Zala, Vas, Baranya és Somogy megye több településén nem sikerült még helyreállítani az áramszolgáltatást, amit a péntek éjszakai vihar tett tönkre.
2018. június 9. 15:41 Ne próbáljon vasárnap hajnalban e-matricát venni Fejlesztés és karbantartás miatt állítják le a rendszert.
2018. június 9. 15:20 Orbán Viktor az autópálya-beruházások felől érdeklődik A kormányfő Palkovics László innovációs és technológiai minisztert kérte fel a munkára.
2018. június 9. 15:00 Kevesebbet súg a diáknak az új történelematlasz Az ingyenesség és a kronológiai segédletek eltüntetése motiválta az új történelematlasz elkészítését.
2018. június 9. 14:54 Több száz riasztás a zivatarok miatt Eddig 350 helyszínen kellett beavatkozniuk a tűzoltóknak, 80 másik helyszínen folyamatban van a segítség .
2018. június 9. 14:02 Nézze meg, mit művelt a péntek éjszakai vihar - galéria Beszakadt utak, elmosott hidak, víz alá került falvak
Hortay Olivér: egy V4-egység mentén kialakuló koalíció törölheti el a brüsszeli karbonadót és annak kiterjesztését
22:20 Benyújtotta az Európai Bírósághoz a keresetet a magyar kormány az orosz gázimportot 2027-től betiltó rendelet ellen – a nap hírei