Infostart.hu
eur:
364.23
usd:
324.48
bux:
144484.17
2026. november 6. péntek Lénárd
Nyitókép: Facebook/Magyar Közút Nonprofit Zrt.

Biztonságuk a mi kezünkben is van – munkavégzés közben elhunyt közutas dolgozókra emlékeztek

2000 óta huszonkét közutas alkalmazott halt meg a figyelmetlenül közlekedő autósok miatt. A Magyar Közút Nonprofit Zrt. igazgatóságának elnöke az InfoRádióban elmondta: sokszor előfordul, hogy a sofőrök nem a vezetésre koncentrálnak, nem veszik figyelembe a figyelmeztető táblákat vagy átlépik a sebességhatárt, amivel a munkások életét veszélyeztetik.

Az elmúlt huszonnégy évben a figyelmetlen autósok miatt huszonkét közutas dolgozó halt meg munkavégzés közben. A Magyar Közút Nonprofit Zrt. igazgatóságának elnöke az InfoRádióban elmondta: idén márciusban is elvesztették az egyik munkatársukat egy ilyen balesetben. Pap Tibor a nyírbátori mérnökség dolgozója volt. Egy terelés során egy kisbusz áttért a lezárt sávba, és elütötte az 55 éves édesapát. A mentősök megpróbálták újraéleszteni a helyszínen, de nem jártak sikerrel.

Bartal Tamás hozzátette: szinte minden évben előfordulnak hasonló, halálos kimenetelű balesetek. Mint fogalmazott, a legnagyobb probléma, hogy

a sofőrök sok esetben nem az útra és a vezetésre koncentrálnak, nem veszik figyelembe a terelésre figyelmeztető táblákat vagy a megengedett sebességnél jóval gyorsabban haladnak.

Többször volt rá példa, hogy az autósok nem tudtak időben reagálni és fékezni, későn észlelték, hogy bajt okoztak.

„A Magyar Közút mindent megtesz annak érdekében, hogy a dolgozói és a munkaterületek időben és jól láthatók legyenek” – hangsúlyozta az igazgatósági elnök.

Kiemelte az energiaelnyelővel felszerelt teherautók szerepét, amelyek csak egyszer használható eszközök, de rendkívül hasznosak. Ha valaki belehajt egy ilyen energiaelnyelőbe, az harmonikaszerűen összecsukódik, többször viszont már nem lehet alkalmazni. Ezek a munkagépek a Magyar Közút dolgozóinak a testi épségét védik. Bartal Tamás tájékoztatása szerint az elmúlt öt évben 58 esetben léptek működésbe energiaelnyelők.

A Magyar Közút Európában egyedülálló módon olyan önlerakó és felszedő előjelző rendszereket honosított meg hazánkban, amelyekkel a kamionok fölé is ki tudják nyújtani a figyelmeztető jelzéseket. A monitoros rendszer nagy előnye, hogy mozgatható egyik helyszínről a másikra.

Ezekkel az eszközökkel a terelésre, az útszűkületre vagy a sebességkorlátozásra vonatkozó jelzéseket lehet közvetíteni az autósoknak.

Bartal Tamás szerint nagyon hasznos ez a rendszer is, mert nagyon messziről is könnyen felismerhetők és láthatók a jelzések, így időben értesülhetnek a sofőrök a veszélyekről, balesetekről.

A Magyar Közút a napokban a munkavégzés közben balesetben elhunyt dolgozóira emlékezve és az autósok jobb odafigyelését kérve huszonkét járműből álló konvojt indított el dunakeszi mérnökségéről. Mindegyik jármű egy-egy munkaterületen elhunyt közutas dolgozó nevét viselte, ezzel is tisztelegve emlékük előtt.

A társaság 2018 tavaszán határozta el, hogy a fizikai, technikai védelem mellett kommunikációs kampányt indít Biztonságunk az Ön kezében van! címmel. Ekkor hunyt el 35 éves korában Jobbágy Krisztián, akit egy jobbról, a leállósávon előző kamion gázolt el az M0-s autóúton. Kollégái, hogy emlékét életben tartsák, a héten emlékművet állítottak a tiszteletére Dunakeszin.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után
0-2 a San Siróban!

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.

Ügynökakták – Videót tett közzé Lezsák Sándor

Az MDF alapítójának hírbe hozatala miatt a levéltár és a miniszterelnök is bocsánatot kért korábban.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Bődületes rekordot robbantott a Mol - Újra kellett skáláznunk a grafikonokat

Bődületes rekordot robbantott a Mol - Újra kellett skáláznunk a grafikonokat

Nehéz szavakat találni arra, amit a Mol az idei harmadik negyedévben összehozott: az olajóriás történetének legerősebb negyedévét zárta, még a 2022-es energiaválság idején látott csúcsok is felül lettek múlva, több grafikonunkat is újra kellett skálázni, hogy kiférjenek a rekord összegek. Elsősorban a soha nem látott szintre emelkedő finomítói árrések és a megugró földgázárak hozták össze ezt az eredményt, a menetelést a finomítói kapacitáskiesés és az üzemanyagárakat érintő hatósági korlátozások sem tudták megfékezni. A számok mögött viszont van néhány fontos csavar: jelentős egyszeri tételek is javították az eredményt, egyes üzletágak továbbra is komoly nehézségekkel küzdenek, az októberi adatok pedig már arra utalnak, hogy a rendkívüli piaci környezet nem feltétlenül marad fenn tartósan. Mutatjuk a brutális rekordok hátterét, és azt is, hogy mi következhet most a Molnál.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×