Infostart.hu
eur:
364.27
usd:
316.06
bux:
150381.6
2026. augusztus 12. szerda Klára
Az Országgyűlés Sajtóirodája által közreadott képen Kövér László, az Országgyűlés elnöke online megbeszélést folytat Jüri Ratas észt házelnökkel az Országházban 2021. május 18-án.
Nyitókép: MTI/Az Országgyűlés Sajtóirodája/Pólya-Pető Dávid

Kövér László: az alaptörvény üzenete, hogy Magyarország magyar ország akar maradni

Egy olyan korszakalkotó közjogi dokumentumnak, mint amilyen az alaptörvény, a legfőbb üzenete az, hogy Magyarország magyar ország akar maradni - hangoztatta az Országgyűlés elnöke a Magyar Jogász Egylet Értékek és intézmények a tízéves alaptörvényben című konferencia megnyitóján, a Kúria dísztermében pénteken.

Kövér László azt mondta: a több mint ezeréves Kárpát-medencei magyar történelemben "egy demokratikusan megválasztott Országgyűlés által 2011-ben megalkotott első írott alkotmányunk szerint mi, magyarok a jövőben is önrendelkező és cselekvőképes államban, önazonosságát megőrző nemzetként és demokratikus jogrendben akarunk élni". Az üzenet pedig az idő múlásával nem halkul, hanem erősödik, és az erre adott válasz politikai értelemben világos választóvonalat rajzol azok közé, akik a 21. században a magyar államot, a nemzetet és a demokratikus jogrendet erősítenék, illetve azok közé, akik sorvasztani akarják - tette hozzá.

A házelnök az alaptörvényt közjogi védműnek nevezte, amely olyan alapértékeket véd, amelyek nemcsak a magyar jövő zálogai, hanem olyan értékek, amelyek nélkül a 21. században egyetlen európai állam és nemzet sem lehet sikeres. Azt mondta: politikai példa, mérce és a bátorság forrása lehet mindazok számára, akik közösségi létüket a jövőben is változatlanul államban, nemzetben és demokráciában képzelik el.

A magyar alaptörvény sikere egyben azok kudarcát is jelentheti, akik az államok feletti birodalmi rendszerek, nemzeti identitás és kulturális hagyományok nélküli fogyasztói tömegek és választási legitimációval nem rendelkező, de uralmi helyzetben lévő érdekcsoportok "szép új világát" tervezik - jelentette ki.

Az alaptörvény az egyén és közösség, a jogok és kötelezettségek egyensúlyi állapotát teremti meg. A balliberális politika szemében ez is tűrhetetlen hiba, a családi, vallási vagy nemzeti közösségüket szerető magyar emberek szemében azonban ez az egyik erénye és erőssége - mondta.

Kövér László arról is beszélt: a jövő szempontjából is célszerű volt az alaptörvény megalkotása, mert a Magyarországot és egész Európát fenyegető szupranacionális birodalmi törekvéseknek és kifosztási terveknek csak az önrendelkező, cselekvőképes és egymással is együttműködni képes európai nemzeti államok vethetnek gátat.

Álláspontja szerint a 21. század győztesei nem azok lesznek, akiknek több a pénzük, erősebb a fegyverük és gátlástalanabbak, hanem azon országok és nemzetek, amelyeknek erősebb az önazonosságuk, önbecsülésük és önbizalmuk, ezt üzeni az alaptörvény.

Trócsányi László fideszes európai parlamenti képviselő, a Magyar Jogász Egylet elnöke köszöntőjében rámutatott: a 2011-es alaptörvény megtestesíti a múlt, a jelen és a jövő generációinak szövetségét, "választ ad arra, hogy kik vagyunk, honnan jöttünk és hová tartunk", valamint "választ ad értékeinkre, és rögzíti elidegeníthetetlen jogainkat".

Varga Judit szerint az alaptörvény mint Magyarország jogrendszerének alapja "pajzsként védi külső és belső szuverenitásunkat, önazonosságunkat, valamint alkotmányos identitásunkat". Az igazságügyi miniszter arról beszélt: az alaptörvény nem egyszerű alaki szabályok gyűjteménye, hanem "élő keret, amely kifejezi a nemzet akaratát, azt a formát, amelyben élni szeretnénk". E formák pedig "keresztény tradícióink, illetve kultúránk megtartása, önazonosságunk védelme", az elszakított nemzettestek iránti felelősség, az emberi méltóság tisztelete, a családok védelme és a jövő nemzedék boldogulásának biztosítása - mondta a tárcavezető.

Címlapról ajánljuk
Kós Hubert Európa-bajnok lett 200 méter háton az úszó-Eb-n

Kós Hubert Európa-bajnok lett 200 méter háton az úszó-Eb-n

Kós Hubert ezúttal is elmaradt a világcsúcstól, de fölényesen nyert, először lett Európa-bajnok ebben a számban a vizes Eb-n. Milák Kristóf országos csúccsal bronzérmes lett a „királyszámban”, 100 méteres gyorsúszásban, ő a valaha volt első magyar, aki 47 másodperc alatt (46.86) úszta le a 100 gyorsot. Sárkány Zalán országos csúccsal bronzérmes lett 800 méter gyorson, Jackl Vivien 4. lett a 400 méteres vegyesúszás döntőjében, országos csúccsal 6. a magyar női 4x100-as gyorsváltó.

Rendkívüli intézkedést jelentett be Magyar Péter Paksról

Egy dunai fenékküszöb azonnali építését rendelte el a kormány hosszú távú megoldásként, és készenlétbe helyeztek két 80 méteres bárkát, amit ideiglenes intézkedésként elsüllyesztenek, ha kell, a Duna vízszintjének emelése érdekében – jelentette be a miniszterelnök.
inforadio
ARÉNA
2026.08.13. csütörtök, 18:00
Sinkó Eszter
egészségügyi közgazdász
Fontos adatok érkeztek, megmozdultak a tőzsdék

Fontos adatok érkeztek, megmozdultak a tőzsdék

Vegyes a hangulat a világ tőzsdéin, Európában a délutáni amerikai inflációs adat előtt és után is maradt az iránykeresés, míg az USA-ban pozitív elmozdulások láthatók. A júliusi amerikai infláció a várakozásoknak megfelelően 3,4 százalékra lassult, a maginfláció pedig 2,5 százalékra mérséklődött, ami a múlt heti gyenge munkaerőpiaci adatokkal együtt kedvező a Fed szeptemberi kamatdöntésével kapcsolatos várakozások számára. A technológiai részvényeket közben a CoreWeave és a Super Micro erős gyorsjelentései húzzák, míg a közel-keleti feszültségek miatt a Brent ára továbbra is 90 dollár közelében jár.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×