Infostart.hu
eur:
364.09
usd:
325.84
bux:
142459.52
2026. november 6. péntek Lénárd
Kovács Ildikó háziorvos rendelőjében az oltásról tájékoztat egy nőt, mielőtt beoltják az amerikai Johnson & Johnson leányvállalata, a Janssen egyadagos koronavírus elleni vakcinájával Hhódmezővásárhelyen 2021. május 18-án.
Nyitókép: MTI/Rosta Tibor

Napi adatok: nagyon kevés embert oltottak be a hétvégén

Az első oltást megkapok száma már egy ideje jóval elmaradt a második dózist felvevőktől, de a hétvégén mindkettőt kevesen, három nap alatt 17 ezer, illetve közel 51 ezer embernek adták be. Hosszú időt követően csak 72 óra után közöltek friss hazai koronavírusjárvány-adatokat.

Pénteken tartotta utolsó tájékoztatóját az operatív törzs. Ezen az is elhangzott, hogy ezentúl hétvégente nem közölnek magyarországi járványadatokat, ennek megfelelően pénteken jöttek ki legutóbb friss számok, vagyis az új jelentés a hétvégi fejleményeket, 72 óra statisztikáit összegzi.

A hétvégén összesen 255 új fertőzöttet igazoltak, ezzel a járvány kezdete óta összesen 807 045 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma – írja a központi tájékoztató oldal.

Elhunyt 21 többségében idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 29 925 főre emelkedett.

A gyógyultak száma folyamatosan nő, jelenleg 730 588 fő (közel hatezerrel vannak többen, mint a pénteki jelentés szerint), az aktív fertőzöttek száma pedig 46 532 főre csökkent (hasonló mértékben csökkent a számuk a hétvégén, mint ahogy a gyógyultaké nőtt).

406 koronavírusos beteget ápolnak kórházban (36-tal lettek kevesebben a hétvégén), közülük 47-en vannak lélegeztetőgépen (–4).

A beoltottak száma 5 342 379 fő (csupán 17 383 embert oltottak be 72 óra alatt), közülük 4 208 619 fő már a második oltását is megkapta (közel 51 ezer embernek adták be a második oltást a hétvégén).

Minden Infostart-cikk a koronavírusról itt olvasható!

Címlapról ajánljuk

Kijavították a Nyitott Akták hibáját – felajánlja a lemondását Cseh Gergő Bendegúz

Elhárították a nyitottaktak.hu weboldalon azt informatikai hibát, amely miatt a hálózati személyek között megfigyeltek, köztük Lezsák Sándor volt országgyűlési képviselő neve is szerepelt – mondta az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának főigazgatója pénteken a Kossuth rádió Felkelő című műsorában.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Kiterjesztené az űrbe a háborúkat Oroszország, ömölhetnek az amerikai fegyverek Ukrajnába – Háborús híreink pénteken

Kiterjesztené az űrbe a háborúkat Oroszország, ömölhetnek az amerikai fegyverek Ukrajnába – Háborús híreink pénteken

Támadást gyakorolhatott az az orosz katonai műhold, amely rendkívül közel manőverezett egy nyugati kereskedelmi űreszközhöz az alacsony Föld körüli pályán. A finn ICEYE vállalat által üzemeltetett műhold kormányzati és katonai megrendelőknek, köztük Ukrajnának is szolgáltat radarfelvételeket - írta meg a Reuters. Újraindulhatnak az Ukrajnának szánt amerikai fegyverszállítmányok, miután januártól az amerikai kongresszus mindkét házában többségbe kerülnek a Kijevet támogató demokrata döntéshozók - írta meg a Reuters. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfrissebb eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×