Infostart.hu
eur:
385.09
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 16. péntek Gusztáv
Az Utasellátó újra üzembe helyezett étkezőkocsija a Déli pályaudvaron 2020. június 19-én. Június 20-án indul a MÁV-Start Zrt. nyári menetrendje: a Balaton könnyebb elérhetősége miatt több járat közlekedik majd a térségbe.
Nyitókép: MTI/Máthé Zoltán

Új időszámítás indul a Balaton környékén

Szombaton kezdődik a MÁV-Start Zrt. nyári menetrendje: a Balaton könnyebb elérhetősége miatt több járat közlekedik majd a térségbe - mondta a MÁV Zrt. elnök-vezérigazgatója.

Homolya Róbert közölte, az elmúlt 10 évben csaknem 300 milliárd forint értékű fejlesztést hajtottak végre a Balaton környékén, ezeknek köszönhetően Kelenföld és Balatonszentgyörgy, valamint Fonyód és Kaposvár között is megújult a pályaszakasz. A fejlesztések a versenyképes menetidő kialakítását szolgálják - tette hozzá.

Példaként említette, hogy

a 10 évvel ezelőttihez képest Budapest és Keszthely között már 1 óra 20 perccel csökkent a menetidő.

Hozzátette, 2021 nyarára lesz kész a dél-balatoni vasútvonal átalakítása, ezen belül több helyen megújulnak az állomások, P+R parkolók létesülnek és egységes utastájékoztató rendszert építenek ki.

Kerékgyártó József, a MÁV-Start Zrt. vezérigazgatója elmondta, a fővárosból az utasok a Déli pályaudvar és Kelenföld után már a Kökiből és a Keleti pályaudvarról is elérik a Balatont, a térségbe tartó vonatokon a tavalyihoz hasonlóan, idén is 1,6 millió utasra számítanak.

Budapest, 2020. június 19.
Homolya Róbert, a MÁV Zrt. elnök-vezérigazgatója (j) beszédet mond az idei nyári, balatoni vasúti közlekedésről, a menetrendi változásokról, fejlesztésekről, a megújult Utasellátóról és az új napijegyekről tartott sajtótájékoztatón, balról Kerékgyártó József, a MÁV-Start Zrt. vezérigazgatója a Déli pályaudvaron 2020. június 19-én. Június 20-án indul a MÁV-Start Zrt. nyári menetrendje: a Balaton könnyebb elérhetősége miatt több járat közlekedik majd a térségbe.
MTI/Máthé Zoltán
Homolya Róbert, a MÁV Zrt. elnök-vezérigazgatója (j) beszédet mond az idei nyári, balatoni vasúti közlekedésről, a menetrendi változásokról, fejlesztésekről, a megújult Utasellátóról és az új napijegyekről tartott sajtótájékoztatón, balról Kerékgyártó József, a MÁV-Start Zrt. vezérigazgatója a Déli pályaudvaron. MTI/Máthé Zoltán

Kiemelte, az utasok kényelmét szolgálja a két új jegytípus: a Balaton 24 és a Balaton 72 bevezetése is, amelyek a megvásárlástól számítva 24, illetve 72 órán át korlátlan utazási lehetőséget biztosítanak a tó környékén. A 24 órás jegy ára 990 forint, 26 éven aluliak számára 660 forint, a 72 órás jegyért 2490 forintot, a 26 éven aluliaknak 1650 forintot kell fizetni. Ezek a jegyek a balatonfenyvesi kisvasútra és a Tapolca Sümeg közti vasúti közlekedésben is érvényesek.

Idén nyáron is megvásárolhatják a nappali vagy esti tagozatos diákigazolvánnyal rendelkezők a korlátlan magyarországi utazást biztosító Vakáció bérleteket, amelyek 15, 30, 60 vagy 90 napra is érvényesek lehetnek. Ezek a bérletek a MÁV-START és a GYSEV teljes belföldi hálózatán felhasználhatók.

Az idei nyáron minden korábbinál több, 51 légkondicionált InterCity-kocsi fog közlekedni a Balatonhoz minden nap.

Nyáron a balatoni Aranypart és Ezüstpart expresszvonatokon Sátoraljaújhely valamint Záhony és Balatonszentgyörgy között, továbbá a Kék Hullám gyorsvonatokon is lesznek az IC+ kocsik - olvasható a vasúttársaság közleményében.

Kerékgyártó József szólt arról is, hogy az utasok igényeihez igazodva idén nyáron is lesz az étkezőkocsi-szolgáltatás a Balatonnál. Az Utasellátó a nyári menetrend időszakában minden nap elérhető lesz az utasok számára a Déli pályaudvar és Keszthely között közlekedő Balaton expressz vonatokon. Újdonság az idén, hogy bővülnek a készpénzmentes fizetési lehetőségek: a bankkártyák mellett már SZÉP-kártyával is lehet fizetni az étkezőkocsikban.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

A legtöbb helyen nem szabad a jégre menni a tavainkon, folyóinkon

Az életével játszik, aki sétálgat a Duna jegén. A hévégén is kitart a kemény fagy és sokan foglalkozhatnak azzal a gondolattal, hogy előveszik a korcsolyájukat és ellátogatnak valamelyik befagyott természetes vízhez, ehhez azonban előzetesen több dolgot tudni kell. Például a legnagyobb tavakon nem alakult ki ehhez elég vastag jég, máshol pedig néhány praktikát érdemes észben tartani.
inforadio
ARÉNA
2026.01.16. péntek, 18:00
N. Rózsa Erzsébet
egyetemi tanár, Közel-Kelet-szakértő
Putyin "ördögien cinikus" tervéről beszélnek, Moszkva atomfegyvert is bevetne Európa ellen? – Híreink az orosz-ukrán frontról pénteken

Putyin "ördögien cinikus" tervéről beszélnek, Moszkva atomfegyvert is bevetne Európa ellen? – Híreink az orosz-ukrán frontról pénteken

A brit Spectator magazin arról ír: Oroszország a múlt héten példátlan bombázással sújtotta Ukrajnát, közel 1100 drónnal, 890 irányított bombával és több mint 50 rakétával támadtak a brutális hidegben, ukrán erőműveket és lakóházakat egyaránt célba véve. A válságos energiahelyzet közepette sok ukrán nehéz döntés elé kényszerül: maradjon, vagy hagyja el az országot. Miközben a határátkelők forgalma körülbelül 27%-kal nőtt, a lap szerint az Vlagyimir Putyin "ördögien cinikus" stratégiája, hogy megfossza az ukránokat a lakóhelyüktől, és a humanitárius menekültválság révén politikai nyomást gyakoroljon az európai fővárosokra. Mindeközben Putyin és Borisz Jelcin korábbi tanácsadója, Szergej Karaganov kijelentette: ha Oroszország közel kerülne az ukrajnai vereséghez, az azt is magával vonhatja, hogy Moszkva nukleáris fegyvereket vet be, "és Európának fizikailag vége lenne." Volodimir Zelenszkij ukrán elnök tegnap reagált Donald Trump azon kijelentésére, miszerint ő állna a békekötés útjában. Mint mondta, "Ukrajna sosem volt és sosem lesz akadálya a békének". Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború fejleményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×