Infostart.hu
eur:
365.41
usd:
316.57
bux:
149903.82
2026. augusztus 12. szerda Klára

Bíróság elé kell állnia az ablakból kizuhant gyerek anyjának

Vádat emeltek egy nő ellen, mert egy hódmezővásárhelyi lakóház felső szintjén a nyitott ablaknál magára hagyta kisfiát, aki a magasból az utcára zuhanva életveszélyes sérüléseket szenvedett.

A nőt életveszélyt okozó, gondatlanságból elkövetett súlyos testi sértés vétségével vádolják - közölte a Csongrád Megyei Főügyészség.

Tavaly októberben a nő egy kétszintes hódmezővásárhelyi lakóházban két gyermekével volt otthon. Az egyik emeleti szobában a kisebbik gyermekét altatta, miközben kétéves fia az ablakon át az utcát figyelte. Hangosan közvetítette a látottakat, ezzel zavarta az altatást, ezért anyja átvitte a másik szobába. Ott - hogy a gyerek jobban lássa a forgalmat - az asszony kinyitotta az ablakot, a fiút egy bútor tetejére állította, majd visszament altatni a kisebbik gyereket.

A magára hagyott kisfiú a fejével kinyomta az ablakkerethez öntapadó ragasztóval rögzített szúnyoghálót, elvesztette egyensúlyát és négy méter magasról az utcára zuhant.

A fiú többszörös koponyacsont-törést, horzsolásokat, koponyaűri vérömlenyt, idegrost-károsodást, valamint légmellsérüléseket szenvedett el, közvetett életveszélyes állapotba került - ismertette a szóvivő.

Címlapról ajánljuk

Baka András államfő beszélt a parlamentben megválasztása után

„Pártpolitikai semlegesség, de semmiképp sem értéksemlegesség” – mondta szerepéről a megválasztott köztársasági elnök, a korábbi Legfelsőbb Bíróság exelnöke a parlamentben, miután a képviselők első körben, kétharmados többséggel mondtak igent rá. A Fidesz és a KDNP nem vett részt a szavazáson.
inforadio
ARÉNA
2026.08.12. szerda, 18:00
Ürge-Vorsatz Diána
fizikus, egyetemi professzor, az Éghajlatváltozási Kormányközi Testület alelnöke
Kivártak a piacok a kulcsfontosságú adat előtt, gyenge napot zárt Amerika

Kivártak a piacok a kulcsfontosságú adat előtt, gyenge napot zárt Amerika

Nagyjából stagnáltak a hétfői kereskedésben a vezető európai és amerikai részvényindexek, a befektetők újabb impulzusokra várnak. Témákból pedig van bőven, a befektetők a Hormuzi-szoros körüli bizonytalanság, a magasabb olajárak és az inflációs kockázatok mellett már a szerdai amerikai inflációs adatra figyelnek, ami érdemben befolyásolhatja az amerikai jegybank kamatpályájával kapcsolatos várakozásokat. Kedden vegyesen alakult az ázsiai részvénypiacok mozgása, a dél-koreai tőzsde erősödött, a kínai részvénypiacok viszont estek. Az európai és az amerikai tőzsdéken kis elmozdulásokkal zajlott a kereskedés (az európai indexek enyhe emelkedéssel, az amerikaiak minimális csökkenéssel zárták a napot), de az iráni háborúról érkező rossz hírek miatt nem tud javulni a piaci hangulat.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×