Infostart.hu
eur:
354.19
usd:
305.81
bux:
133528.69
2026. június 12. péntek Villő

Minden kiemelt terület több forrással gazdálkodhat jövőre, jelentette ki a költségvetési vitában a pénzügyminiszter - a nap hírei

A Nyugati pályaudvar helyett a Keletibe közlekedtetné a repülőtéri vonatokat a MÁV. Elhunyt Horváth Ádám rendező.

Minden kiemelt terület több forrással gazdálkodhat jövőre - jelentette ki a pénzügyminiszter a jövő évi költségvetés parlamenti vitájában. Varga Mihály a családok támogatása mellett az oktatást, az egészségügyet, a nyugdíjakat, az államháztartásban dolgozók bérét, valamint a védelmi és rendvédelmi kiadásokat emelte ki. A Fidesz és a KDNP szerint rendkívüli mértékű a családok jövő évi támogatása. A Jobbik és az LMP a jövő felélésének tartja az előterjesztést. Az MSZP szerint igazságtalan a tervezet, a DK a túlélés büdzséjének tartja azt, a Párbeszéd átverésről beszél.

Megalapozottnak tartja a 2020-as költségvetést az Állami Számvevőszék. Domokos László, a testület elnöke a törvényjavaslat vitájában azt mondta: a tervezet hozzájárul a gazdaság fenntartható kifehérítéséhez, valamint megfelelő keretet ad a társadalompolitikai célkitűzések megvalósításához. Kovács Árpád, a Költségvetési Tanács elnöke arról beszélt, hogy stabilak a gazdaság alapjai.

A magyar és horvát gázpiac integrálását javasolta horvát tárgyaló partnerének a külgazdasági miniszter. Szijjártó Péter Zágrábban állapodott meg erről Tomislav Čorić horvát környezetvédelmi és energetikai miniszterrel. A magyar politikus elmondta: az elképzelés szerint Magyarország és Horvátország határán nem kellene gázszállítási tarifát fizetni, amivel nagyobb gázpiac jönne létre, ami megkönnyítené az ártárgyalásokat is.

A MÁV azt javasolja, hogy ne a Nyugatiba, hanem a Keleti pályaudvarra érkezzenek a leendő repülőtéri vasútvonal járatai. Homolya Róbert elnök-vezérigazgató az InfoRádió Aréna című műsorában elmondta: a Nyugati már most is telített, nem alkalmas újabb járatok fogadására. Hozzátette: a módosításhoz kormánydöntésre van szükség. A vasúttársaság vezetője beszélt arról is, hogy már a jövő év elején forgalomba állhat a három új emeletes motorvonat. Homolya Róbert megerősítette, hogy a már megrendelt 19 szerelvény mellé újabb 21-et venne a MÁV.

20 új Airbus repülőgépet vásárol a Wizz Air. A megállapodást a párizsi légi szalonon jelentette be a társaság vezérigazgatója. Váradi József elmondta: a dubaji és asztanai útvonalak sikere után egy keskenytörzsű, de hosszútávú járatokat teljesítő géppel a jelenlegi üzleti modellt követve újabb útvonalakat is nyithat a társaság.

Egymással összhangban fejlesztené a vízgazdálkodást és a mezőgazdaságot a területért felelős államtitkár. Feldman Zsolt egy fővárosi konferencián beszélt arról is, hogy az idén új intézkedést vezetne be a tárca a Vidékfejlesztési programban az öntözési közösségek támogatására, valamint a tervek szerint július 1-jével megalakul a Nemzeti Öntözési Központ.

Csúcskategóriájú MR-berendezést adtak át a Városmajori Szív- és Érgyógyászati Klinikáján. A legmodernebb technika felgyorsítja az adatgyűjtést, így az egész vizsgálati idő lerövidül. Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem rektora elmondta: a berendezéssel lehetővé válik olyan ritmuszavaros betegek vizsgálata is, akiknél a pacemaker miatt erre eddig nem volt lehetőség.

Átadta Budapest díszpolgári címeit a Fővárosi Közgyűlés ünnepi ülésén Tarlós István főpolgármester. Díszpolgári címet kapott Béres Ilona Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas színművész, Csókay András idegsebész, Darnyi Tamás és Hargitay András úszó, Kállai Kiss Ernő klarinétművész és Korda György előadóművész. Az elismerést posztumusz ítélték oda Antall Józsefnek és Mindszenty Józsefnek.

Elfogatóparancsot adott ki 4 ember ellen a maláj utasszállító ügyében a holland vezetésű nemzetközi nyomozócsoport. A 3 orosz és egy ukrán állampolgár a gyanú szerint a gépet megsemmisítő, mozgatható föld-levegő rakéta telepítésében vett részt. A Malaysia Airlines Boeing típusú repülőgépét Kelet-Ukrajna felett érte rakétatalálat 2014. július 17-én. A gép fedélzeten lévő 298 ember meghalt.

Elhunyt Horváth Ádám rendező. A Kossuth-, Erkel Ferenc- és Balázs Béla-díjas alkotó 89 éves volt. Horváth Ádám a tévéjátékoktól a hangversenyek képernyőre viteléig szinte minden televíziós műfaj kialakításában úttörő szerepet vállalt. Legismertebb munkája a Szomszédok című teleregény volt, amelynek nem csak rendezője, hanem írója is volt.

Címlapról ajánljuk
Piros lapok színezték ki a vb nyitómeccsét egy irgalmatlan nyitóünnepség után
Foci-vb 2026

Piros lapok színezték ki a vb nyitómeccsét egy irgalmatlan nyitóünnepség után

Mexikó megérdemelten „tartotta otthon” a három pontot, ugyanennyi kiállítást azonban a játékvezetőnek is „szerveznie kellett” a Dél-Afrika elleni labdarúgó-vb-nyitómeccsen.

Mohácsi új Duna-híd: százmilliárdos a tét, három alapelv szerint tervezik újra a beruházást

Felülvizsgálja a kormány a „túlárazott és pazarló” mohácsi új Duna-híd beruházását. Vitézy Dávid miniszter elmondta: egyrészt megpróbálják visszaszerezni a százmilliárd forintos nagyságrendű, előlegként már kifizetett tételeket, másrészt megnézik, lehet-e még racionálisan 2x2 sávról 2x1 sávra csökkenteni a híd, illetve az alföldi bekötőút szélességét, de mindezt úgy, hogy „torzókat nem hagyunk”.
inforadio
ARÉNA
2026.06.12. péntek, 18:00
Marsai Viktor
a Migrációkutató Intézet igazgatója, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem docense
Már a hétvégén jöhet az iráni megállapodás - Azonnal itt a reakció a tőzsdéken!

Már a hétvégén jöhet az iráni megállapodás - Azonnal itt a reakció a tőzsdéken!

A részvénypiaci hangulat alapvetően továbbra is törékeny, két meghatározó téma uralja a tőzsdéket, az egyik a technológiai és mesterséges intelligencia részvények esése, a másik pedig az iráni háború eszkalációja. Az európai részvénypiacok ma felfelé vették az irányt, a régiónkban a magyar és az osztrák részvénypiac is kiemelkedően teljesített - szektorszinten elsősorban a bankpapírok vezették az emelkedést. Az Európai Központi Bank kamatemelése után valamelyest csökkent az optimizmus az európai részvénypiacokon délután - az EKB 3 éves szünet után emelt először egész pontosan 25 bázispontot -, illetve a Kormányzótanács lefelé módosította a GDP-növekedési várakozásokat és megemelte az inflációs előrejelzéseket a következő évekre. Koraeste Donald Trump közölte, hogy mégsem lesz ma amerikai támadás Irán ellen, erre reagálva emelkednek a nemesfémek és esik a Brent jegyzése, a vezető tőzsdék pedig raliznak.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×