eur:
394.24
usd:
369.95
bux:
65045.06
2024. április 20. szombat Tivadar

Új híd épülhet a Dunán

Új híd épülhet Győr közelében a Nagy-Dunán, amely a felújítandó 14-es főutat viszi át Szlovákiába – írja a Magyar Idők.

Tanulmányterv készítésére keres tervezőt a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) – derül ki az uniós közbeszerzési értesítőből. A feladat a 14-es számú főútnak – amely jelenleg a megyeközpontot északi irányban köti össze Szlovákiával – a Győr keleti elkerülő és az országhatár közötti szakasz fejlesztésének előkészítéséhez szükséges tanulmányterv, környezeti hatástanulmány elkészítése, valamint a környezetvédelmi engedély megszerzése.

A tervező a teljes szakaszon megvizsgálja a meglévő, kétszer egy sávos 14-es főút fejlesztésének a lehetőségét, egy esetleges új nyomvonal kialakítását, ideértve a meglévő Duna-híd bővítésének, illetve új Duna-híd építésének lehetőségét is.

A Győrt keleti irányban tehermentesítő 813-as számú út több szakaszban épült az elmúlt években. Az út hasonló feladatot lát el, mint a fővárosi M0-s: az M1-es autópályától indulva elhalad a város jelentős ipari parkjai, többek közt a Rába és az Audi gyártelepei mellett, keresztezi az 1-es főutat, a Mosoni-Dunát, majd eléri a 14-est.

Címlapról ajánljuk
Kiderült, hány magyar dolgozik külföldön – és az is, mivel lehetne őket hazacsábítani

Kiderült, hány magyar dolgozik külföldön – és az is, mivel lehetne őket hazacsábítani

A magyarok főképpen a külföldön elérhető magasabb fizetés, az itthoni bizonytalanabb, kiszámíthatatlanabb jövő, valamint a "klíma" miatt vándorolnak ki valamelyik nyugat-európai országba – ez derült ki az Egyensúly Intézet felméréséből, amelyből javaslatcsomag is készült az intézet és a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége összefogásából. Az InfoRádió Kozák Ákost és Gazsi Attilát kérdezte.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.22. hétfő, 18:00
Dobrowiecki Péter Lengyelország-szakértő, az MCC Magyar-Német Intézet kutatási vezetője
Mitrovits Miklós történész, Lengyelország-szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×