eur:
387.65
usd:
359.73
bux:
69201.95
2024. május 10. péntek Ármin, Pálma
Hazahozták a Törökországban rekedt turisták első csoportját

Hazahozták a Törökországban rekedt turisták első csoportját

Kedden délután megérkezett a Green Holidays csődje miatt Törökországban rekedt utasok első csoportja Magyarországra.

Az UNIQA Biztosító közleménye szerint

az első 194 utas megérkezett a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérre,

ahol már tájékoztatást kapnak a kárbejelentés módjáról.

Hazahozták a Törökországban rekedt turisták első csoportját

A még kinn tartózkodó magyarokkal több kommunikációs csatornán folyamatosan tartja a kapcsolatot a biztosító, így mindig a legfrissebb információkkal látják el a bajbajutottakat.

Az UNIQA Biztosító a további utasok hazajuttatásán is nagy erőkkel dolgozik, szoros együttműködésben a magyar nagykövetséggel és a helyi partnerirodákkal. Emellett a biztosító honlapján, ingyenesen hívható zöldszámon, valamint a károsultak által létrehozott Facebook-csoportban is tartják a kapcsolatot az utasokkal.

„Minden erőnkkel azon vagyunk, hogy a kialakult helyzetet a lehető leggyorsabban és leghatékonyabban megoldjuk. Nem könnyű feladat a nyári szezon közepén üres repülőgépet találni, de mostanra biztosan mondhatjuk, hogy sikerül megoldani a bajbajutottak egy részének hazautaztatását. Elképesztő összefogásnak lehetünk tanúi: az államigazgatásból, diplomáciából és a verseny szférából érkező emberek időt, energiát nem sajnálva dolgoznak azon, hogy segíthessék a Törökországban rekedt honfitársainkat” – mondta Kurtisz Krisztián, az UNIQA Biztosító vezérigazgatója, aki külön köszönetet mondott kollégáinak, akik vasárnap óta éjt nappallá téve dolgoznak azon, hogy előbb szállást, majd repülőgépet találjanak az embereknek.

A biztosító a Törökországban rekedt utasok hazajuttatásával és kártalanításával párhuzamosan kiemelten kezeli azon ügyfelek kárrendezését is, akiknek már befizetett utazásuk van a Green Holidays Kft.-nél.

A Green Holidays Kft. vasárnap kora este jelentett fizetésképtelenséget.

Címlapról ajánljuk

Tombol az orosz offenziva Kelet-Ukrajnában

Az orosz erők jelentősen növelték támadásaikat a kelet-ukrajnai Harkiv megyében, ahol heves harcok folynak, főként a régió északi, orosz határ menti része van veszélyben - közölte Oleh Szinyehubov, a megye kormányzója a Telegramon.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.05.13. hétfő, 18:00
Csicsmann László
Közel-Kelet szakértő, a Budapesti Corvinus Egyetem tanára
Jó a hangulat, emelkednek a tőzsdék

Jó a hangulat, emelkednek a tőzsdék

A nemzetközi színtéren folytatódik a hét korábbi részében is látott pozitív momentum, emelkednek a vezető részvényindexek, a német DAX új történelmi csúcsot állított be, miközben az amerikai piacok is jól szerepelnek. A magyar piacon is jó volt a hangulat, a befektetők ma friss információkat kaptak az OTP és a Mol első negyedéves teljesítményéről, hiszen mindkét vállalat hajnalban tette közzé negyedéves gyorsjelentését. A vártnak megfelelő bevételt, de valamivel magasabb profitot szállított az OTP, a menedzsment nem is változtatott a márciusban kiadott előrejelzésein. A Mol számai messze elmaradtak azoktól az eredményektől, amiket az energiaválság okozta magas olajár-környezetben tudott hozni a társaság, viszont a stabilan alakuló Brent-Ural árkülönbözet és a rendkívül magasan alakuló finomítói feláraknak köszönhetően összességében erős számokat hozott az olajcég.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×