eur:
388.89
usd:
360.64
bux:
68425.56
2024. május 6. hétfő Frida, Ivett

Hétfőtől változik az újpesti piac környékének közlekedése

Hétfőtől megváltozik a felújítás alatt álló újpesti piac környékének közlekedése, a várhatóan március 21-ig érvényes közúti forgalomkorlátozások érintik a 147-es buszt is - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) pénteken az MTI-vel.

A közlemény szerint hétfőn lezárják a IV. kerületi Templom utca és a Károlyi István utca kereszteződését, mert új építési területen kezdik meg a piac felújítását. Ideiglenesen zsákutca lesz a Templom utcának a Lőrinc utca és a Szent István tér közötti, valamint a Károlyi István utcának az István út és a Templom utca közötti szakasza. A Károlyi István utca és az István út kereszteződésében ideiglenes forgalomirányító jelzőlámpát helyeznek ki, segítve a biztonságos jobbra kanyarodást.

Az új forgalmi rend miatt módosul a 147-es busz útvonala: a járat az Újpest-Központ felől a Julianus barát utca felé haladva nem érinti az újpesti piac és az Attila utca, a másik irányban pedig az Attila utca, a Templom utca és a Csokonai utca megállóhelyet.

A terelés miatt várhatóan nő a menetidő, ezért jellemzően a kora reggeli indulási időpontok módosulnak.

Címlapról ajánljuk
Az új programjáról dönt a CDU – Angela Merkelnek csak a szelleme kísért a kongresszuson

Az új programjáról dönt a CDU – Angela Merkelnek csak a szelleme kísért a kongresszuson

A korábban kiszivárgott tervezet szerint több területen is szembe megy a korábbi merkeli politikával a német Kereszténydemokrata Unió (CDU) új programja, amelyet a küldöttek fogadnak el a párt hétfőn kezdődött háromnapos kongresszusán. A tanácskozáson nincs is jelen a korábbi pártelnök- kancellár, de a kongresszusra korábbi politikája közvetve mégis rányomta bélyegét.

Bartók András: nagy húzásra készül a kínai elnök, az egész európai gazdasági közösséggel együttműködne

A kínai–európai kapcsolatok megerősítése lehet Hszi Csin-ping európai körútjának legfőbb célja – mondta az InfoRádióban a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Nemzetközi Kapcsolatok és Diplomácia Tanszékének oktatója. Bartók András arról is beszélt, hogy milyen témák kerülhetnek a középpontba a kínai államfő magyarországi látogatásán.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.05.06. hétfő, 18:00
Salát Gergely
a Pázmány Péter Katolikus Egyetem és a Magyar Külügyi Intézet munkatársa
Ugrik az OTP!

Ugrik az OTP!

Ázsiában felemás hangulatban telt a kereskedés hétfő reggel, ezt követően Európában délutánra már határozott pluszban vannak a tőzsdék és Amerikában is folytatódik az emelkedés. A hét első napján idehaza a külkereskedelmi adatokra volt érdemes figyelni, külföldön pedig nem várható nagyobb piacmozgató esemény. A magyar tőzsdén is kedvező hangulatban telik a kereskedés, elsősorban az OTP-nek köszönhetően.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×