Infostart.hu
eur:
386.46
usd:
332.09
bux:
120651.59
2026. január 15. csütörtök Lóránd, Lóránt

Mit jelent a pünkösd?

A húsvét utáni ötvenedik napon, idén május 19-én ünnepli a keresztény világ a szentlélek eljövetelét, az egyház születésnapját, pünkösd napját.

Pünkösd a karácsony és a húsvét után a kereszténység harmadik legnagyobb ünnepe, neve a görög pentékoszté (ötven) szóból ered. Az ószövetségi zsidó népnél eredetileg aratási hálaadó ünnep vagy az első zsenge ünnepe volt, majd a mózesi törvény emléknapja lett, amikor arra emlékeztek, hogy Isten szövetségre lépett népével, Mózes törvényt hirdetett. Nevezték "hetek ünnepének" is (hétszer hét pészah után).

A keresztény egyház születésnapját jelentő pünkösd történéseit megörökítő Újszövetség részletesen leírja, miként szállt le azon a napon a Jézus Krisztus által mennybemenetele előtt megígért szentlélek a tanítványokra. A szentlélek kiáradt az apostolokra, betöltötte őket megvilágosító, lelkesítő, szeretetet sugárzó kegyelmével, hogy képessé váljanak Jézus Krisztus missziós parancsának teljesítésére, és ők különféle nyelveken kezdtek beszélni. Péter apostol prédikálásának hatására sokan megtértek, belőlük alakult meg az első keresztény gyülekezet, a jeruzsálemi ősegyház.

A püspöki szinódus 305-ben rendelte el a galamb vagy lángnyelvek alakjában ábrázolt szentlélek eljövetelének megünneplését. A katolikus egyházban a II. Vatikáni Zsinat liturgiareformja szerint a pünkösd az ötvennapos húsvéti ünnepkör ünnepélyes befejezése. Bár pünkösdhétfő a zsinati liturgiareform bevezetése óta már nem külön egyházi ünnep, számos országban - 1993 óta Magyarországon is - ünnep.

A néphit szerint ha pünkösdkor szép az idő, jó lesz a bortermés. Egyes vidékeken ma is él a pünkösdi királyválasztás szokása: ilyenkor a falu legényei különböző ügyességi próbákon (lóverseny, bikahajsza, bothúzás, rönkhúzás, kakaslövés, kaszálás) mérték össze ügyességüket. A győztes egy évig ingyen ihatott a kocsmában, neki tartoztak engedelmességgel a többiek, és viselhette a pünkösdi koronát. Uralkodásának rövid idejére utal a "pünkösdi királyság" kifejezés. Jellegzetes pünkösdi szokás a pünkösdi király vagy királyné körmenete: a legkisebb lányt pünkösdi rózsával, zöld ágakkal királynőnek öltöztetik, és rózsaszirmot hullatva házról házra járnak köszönteni.

Pünkösd megünneplésének kiemelkedő magyar eseménye a csíksomlyói búcsú, az összmagyarság legjelentősebb vallási és nemzeti ünnepségeinek egyike, amely a rendszerváltozás óta a világ magyarságának rendszeresen ismétlődő tömegrendezvénye is lett. 1567-ben János Zsigmond erdélyi fejedelem a határőr katolikus székelységet fegyverrel akarta az unitárius vallásra áttéríteni, az összegyűlt székelyek azonban Nagyerdőnél győzelmet arattak, megvédték ősi katolikus hitüket. Erre emlékezve minden pünkösd szombatján ünnepi szentmisét és nagy búcsút tartanak, ahová több százezer ember érkezik az egész Kárpát-medencéből és a világ más tájáról is.

Címlapról ajánljuk
Dánia: „alapvető nézeteltérések” vannak az Egyesült Államokkal, Donald Trump: „továbbra is célunk Grönland megszerzése”

Dánia: „alapvető nézeteltérések” vannak az Egyesült Államokkal, Donald Trump: „továbbra is célunk Grönland megszerzése”

„Alapvető nézeteltérések” vannak az Egyesült Államok és Dánia között Grönland jövőjéről, de folytatódnak a tárgyalások a vita rendezése érdekében – jelentette ki Lars Lokke Rasmussen dán külügyminiszter Washingtonban szerdán éjjel, miután Grönland külügyminiszterének oldalán tárgyalt J. D. Vance amerikai alelnökkel és Marco Rubio külügyminiszterrel. Az Egyesült Államoknak továbbra is célja a Grönland felletti ellenőrzés megszerzése – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök a tárgyalások után.
inforadio
ARÉNA
2026.01.15. csütörtök, 18:00
Káel Csaba
a Müpa vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
Egyetlen országon a világ szeme: mindenki feszülten várja Trump döntését – Megszólalt az elnök

Egyetlen országon a világ szeme: mindenki feszülten várja Trump döntését – Megszólalt az elnök

Szakadatlan a feszültség a Közel-Keleten. Sajtóhírek szerint Donald Trump több opciót is mérlegelhet egy Irán elleni esetleges katonai beavatkozás kapcsán, miközben a teheráni rezsim brutálisan lép fel az országszerte zajló tüntetésekkel szemben. A német hatóságok arra figyelmeztetik a légitársaságokat, hogy kerüljék el az iráni légteret, a brit kormány pedig ideiglenesen bezáratta teheráni nagykövetségét a Politico értesülései szerint.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×