Infostart.hu
eur:
388.03
usd:
329.53
bux:
0
2025. december 27. szombat János

Such György lesz az Országgyűlés Hivatalának főigazgatója

Elfogadta Kövér László házelnök felkérését Such György, így januártól a Magyar Rádió korábbi elnöke tölti be az Országgyűlés Hivatalának újonnan létrejövő, főigazgatói posztját - erősítette meg Such György.

Elmondta: már október 15-től belépett a hivatal állományába, hogy áttekintse azokat az ügyeket, amelyek januártól az irányítása alá tartoznak majd.

Az idén áprilisban elfogadott új országgyűlési törvény szerint 2013. január elsejétől kell kinevezni az Országgyűlés hivatalának főigazgatóját, aki a házelnök irányítása alatt végzi munkáját: közreműködik az Országgyűlés döntéseinek előkészítésében és felelős az Országgyűlés költségvetésének végrehajtásáért.

Címlapról ajánljuk
Ilyen volt a világ 2025-ben
Háború, halál, béke

Ilyen volt a világ 2025-ben

2025-ben egy hosszú ideje óta tartó háborút sikerült befagyasztani, egy másik azonban – a béketervek ellenére – még a fegyverszünetig sem jutott. Körképünkben nem csak a világpolitikát meghatározó fegyveres konfliktusokat, de az év más fontos nemzetközi történéseit is áttekintjük.

Inváziós fajok támadása: durva következménye lesz, ha csak akkor cselekszünk, amikor már ég a ház

Amikor egy idegen állat- vagy növényfaj megtelepszik Magyarországon, hajlamosak vagyunk csak ökológiai problémaként gondolni rá, pedig a számlát nem a természet, hanem a gazdaság fizeti. Fertő Imre, a Budapesti Corvinus Egyetem Fenntartható Fejlődés Intézetének professzora az InfoRádióban azt mondta, az igazi veszteség sokszor olyan „láthatatlan” tételekben rejlik, mint a romló vízminőség vagy az eltűnő fajok, ezért fontos a minél gyorsabb cselekvés, továbbá mérsékelni kell az okozott károkat, negatív hatásokat.
VIDEÓ
EZT OLVASTA MÁR?
×
2025. december 27. 05:00
×
×
×
×