Az utóbbi években már nem annyira ünnep kulturális eseményekre elmenni, mert sok rendezvény könnyen elérhető - mondta Bán Teodóra, a Szabad Tér Színház igazgatója az InfoRádió Aréna című műsorában. Hozzátette: nagyon sok lehetőség nyílt a vendégek előtt, sok eseményt ráadásul ingyen is el lehet érni és párhuzamosan rengeteg rendezvényre el lehet jutni.
Bán Teodóra kiemelte, hogy sokszor hosszú hónapokat dolgoznak az előadások sikeréért, amelyet az időjárás olykor veszélyeztet.
A Szabad Tér Színház igazgatója beszélt arról is, hogy komoly felelősség egy több ezer fős befogadóképességű intézményt vezetni, ilyen a többi között Margitszigeti Szabadtéri Színpad is.
Kiemelte, hogy fel kell mérni, hogy melyek azok a lehetőségek, amelyekkel be lehet csalogatni a nézőket az előadásokra, és ide tartozik a marketing és a jegyárak, továbbá a műsorpolitika kialakítása.
Bán Teodóra elmondta, hogy több olyan bemutató lesz a következő hetekben, hónapokban, amelyeknek lesz folytatása és bekerülnek a kőszínházakba.






