Infostart.hu
eur:
363.95
usd:
323.69
bux:
147244.1
2026. november 4. szerda Károly

Schmitt Pál Magyarország első számú nagykövete kíván lenni

Schmitt Pál Magyarország első számú nagykövete szeretne lenni, képviselni az ország érdekeit és építeni kapcsolatait; a köztársasági elnök a diplomáciai testület tagjait a Sándor-palotában kedden fogadva azt is hangsúlyozta, hogy az ország nemzetközi elismertségének és hitelének visszaállítását tekinti legfontosabb feladatának.

Hivatalba lépése óta a köztársasági elnök először látta vendégül a Magyarországra akkreditált diplomatákat. A találkozón Schmitt Pál kiemelte: alapvető változás történt az országban azzal, hogy a szavazatok több mint kétharmadát megszerző erők alakíthattak kormányt. Biztos benne - fűzte hozzá az államfő -, hogy az új vezetésnek megvan a bölcsessége, tudása, tapasztalata és eltökéltsége ahhoz, hogy megfeleljen a kihívásoknak.

A diplomáciai testület nevében beszédet mondott Juliusz Janusz apostoli nuncius, hangsúlyozva: Schmitt Pál a modern Magyarország megteremtésén fáradozik. A vatikáni nagykövet üdvözölte, hogy a magyar államfő kiáll a keresztény értékek fontossága mellett.

Martonyi János külügyminiszter az eseményen azt mondta, a Budapesten dolgozó diplomaták bizalommal fordulhatnak Schmitt Pálhoz, a köztársasági elnök ajtaja nyitva áll előttük.

Címlapról ajánljuk
Nyílnak az ügynökakták – Magyar Péter levéltári sajtótájékoztatója, cikkünk frissül

Nyílnak az ügynökakták – Magyar Péter levéltári sajtótájékoztatója, cikkünk frissül

November 4-én, az 1956-os forradalom leverésének 70. évfordulóján nyílnak az úgynevezett ügynökakták a Nyitottaktak.hu weboldal élesedésével, ez alkalomból a miniszterelnök a szakminiszterrel és az Állambiztonsági Levéltár főigazgatójával tart tájékoztatót. Cikkünk frissül.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Nagy bukás elé néz Donald Trump pártja - Mutatjuk a tőzsdei reakciókat

Nagy bukás elé néz Donald Trump pártja - Mutatjuk a tőzsdei reakciókat

Elromlott a hangulat a nemzetközi tőzsdéken az amerikai félidős választások után, amelyeken a demokraták a Kongresszus mindkét házában többséget szereztek. A befektetők a technológiai cégek szigorúbb szabályozásától és az adatközpont-építések lassulásától tartanak, ezért ismét nyomás alá kerültek az AI-hoz kapcsolódó részvények. Az eredményekre reagálva Ázsiában esések bontakoztak ki, az amerikai határidős indexek is mínuszban járnak, a biztonságot kereső befektetők pedig az állampapírok felé fordultak. A gyenge nemzetközi hangulattal szemben Európában erősödés látszik.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×