Infostart.hu
eur:
391.25
usd:
339.86
bux:
122140.45
2026. március 17. kedd Gertrúd, Patrik

Gyurcsány Ferenc elfeledett beszédei

A napokban múlt három éve, hogy Gyurcsány Ferenc letette miniszterelnöki esküjét. A kormányfő többször hangsúlyozta, hogy a parlament a politika igazi terepe. Az Index.hu összeállítása alapján megnéztük a miniszterelnök beszédeit, a nagy jóléttől "a szédelgés útjáig".

"Büszkék vagyunk arra, hogy Medgyessy Péter kormányának tagjai lehettünk. Azt gondoljuk, és ennek látjuk ezernyi jelét, hogy ma könnyebb az élet és nagyobb a jólét, mint pár évvel ezelőtt" - mondta mára már elhíresült szavait még az MSZP miniszterelnök-jelöltjeként Gyurcsány Ferenc a Parlamentben 2004. szeptember 6-án, 23 nappal azelőtt, hogy letette a miniszterelnöki esküt.

"A magyar gazdaság az elmúlt időszakban soha ilyen tempóban nem növekedett. A magyar gazdaság növekedéséből soha ennyi jövedelem a magyar emberek pénztárcájába nem áramlott."

"Büszke vagyok arra, hogy ennek az országnak olyan kormánya volt, aki nem beszélt a jólétről, hanem mert érte tenni. Annyit tett, amennyit közös jövedelmünk megengedett. És jó, hogy megtette. Jó, hogy megtette! És tudják mit? Ezt fogjuk tenni a következő tíz évben is." (2004. október 19.)

A megemelt kalap és a kiszámítható növekedés

"Azt látjuk, hogy soha a korábbi években nem tapasztalt dinamikus növekedés érzékelhető a gazdaságban. Ez a növekedés meghaladja a 4 százalékot, azt a 4 százalékot, amelyre Európa bármely más országában politikusok, közemberek és a névtelenek milliói megemelnék a kalapjukat. Van okunk rá, hogy megemeljük a kalapunkat. (...) azt gondolom, hogy Magyarországon a kiszámítható növekedés és a gyarapodó jólét jeleit láthatjuk az elmúlt hónapokban." (2004. szeptember 6.)

"Mert az a növekvő gazdaság, amely mindezt lehetővé teszi, ez a növekvő gazdaság a fedezete minden tervünknek, az adócsökkentésnek, a nyugdíjemelésnek, a kórházfelújításnak, a bérlakásépítésnek, a tömegközlekedés fejlesztésének, szóval, mindennek.

Lehet persze fedezet nélkül is jobban élni, meg lehet próbálni, de akkor a számlát majd gyermekeink fogják kifizetni. (Demeter Ervin, Fidesz: Ezt csináljátok!)

Az Index megjegyzi, hogy ami a GDP-növekedést illeti, Magyarország 2002-ben 4,4, 2003-ban 4,2, 2004-ben 4,8, 2005-ben 4,1, 2006-ban 3,9 százalékot tudott felmutatni. Az eredmények ellenére nem árt leszögezni: Szlovákia már 2004-ben, Csehország 2005-ben jobb eredményt produkált.A 2010-es euró

"Igen, 2010-ben Magyarországon euróval fogunk fizetni, és olyan programot fogunk folytatni, ami ezt lehetővé teszi, nemcsak hogy nem veszélyezteti, de támogatni is fogja. (Taps a kormánypárti padsorokban.) (A kormányprogram bemutatása, 2004. szeptember 29.)

Egy évvel később már óvatosabban fogalmazott a miniszterelnök az euró bevezetésének céldátumáról: "Ebben a kormányban van eltökéltség arra, hogy kellő bölcsességgel tegye egymás mellé az előnyt és a hátrányt: autópálya-építés, igazságos családtámogatás, igazságosabb adórendszer, igazságosabb nyugdíjrendszer, illetve két évvel korábbi vagy egy-két évvel későbbi euróbevezetés. Ez olyan dilemma, amire közösen kell válaszolni. (2005. október 3.)

Az euróról ezután hosszú ideig nem esett szó Gyurcsány Ferenc beszédeiben. Idén szeptember 10-én a parlamentben úgy fogalmazott: "A következő év végéig kidolgozzuk az euró, a közös európai fizetési eszköz bevezetésének programját."

A visszadobott konvergenciaprogram

Az Index összeállítása emlékeztet, hogy visszalépve az időben, Brüsszel már a 2006-os költségvetés tervezetét is szánalmasnak titulálta, a nemzetközi elemzőházak pedig egyre-másra tolták el az irreálisnak tekintett 2010-es célt, ennek ellenére 2005 decemberében még ugyanezt a dátumot tartalmazta az EU-nak benyújtott konvergenciaprogram.

Brüsszel vissza is adta a programot azzal a megjegyzéssel, hogy majd 2006 szeptemberében, a választások után kérnek újat. A tavalyi dokumentum céldátumot már nem tartalmaz, a piacon legkorábban a 2013-2014-es csatlakozást tartják elképzelhetőnek.A sikeres Magyarország programja

"Igazságosság, versenyképesség, megújult politika - ez a sikeres Magyarország programja. Én készen állok erre. A baloldal készen áll erre. Kormányom és a kormány pártjai készen állnak erre. Csatlakozzanak!" (2005. február 14.)

Gyurcsány Ferenc már a 2005-ös parlamenti évnyitón arról beszélt a 100 napos program eredményeit ismertetve:
"Kérdezhetnék, miként hallom, kérdezik is, hogy ugyanakkor miből futotta minderre.

Nos, ideje van az őszinte beszédnek. (Moraj a Fidesz soraiban.) Részben növekvő teljesítményünkből, gyarapodó nemzeti jövedelmünkből, részben pedig hitelből; igen, hitelből.

Növekvő jövedelmek, emelkedő nyugdíjak, család- és otthonteremtési támogatások, fejlesztések, döntően útépítés jellemezte az elmúlt éveket - mindezt csökkenő adók mellett.

Beszéljünk világosan! Három lehetőség van: vagy csökkentjük a nyugdíjakat és a jövedelmeket, vagy növeljük az adókat, vagy elfogadjuk, hogy kiadásaink egy részét hitelből finanszírozzuk.

Nincs negyedik út, illetve ami van, az a féligazság, a félrevezetés, a szédelgés útja, a meghaladott kádárizmus hamis illúziójának útja. Én erre az útra nem lépek. (Taps az MSZP soraiban.)

Az összeállítás második részét ide kattintva olvashatja.

Címlapról ajánljuk
Izrael szerint megölték az iráni Legfelső Nemzetbiztonsági Tanács titkárát

Izrael szerint megölték az iráni Legfelső Nemzetbiztonsági Tanács titkárát

Egy izraeli támadás során megölték Ali Laridzsánit, az iráni Legfelső Nemzetbiztonsági Tanács titkárát – jelentette be kedden az izraeli védelmi miniszter, Jiszráel Kac. Közben megjelent egy kézzel írt üzenet Laridzsáni X-fiókján.

Szakértő: a kubai gazdaság összeomlott, és a rezsimnek már nincs komoly külföldi támogatója

Áruhiány a boltokban, napi 20-22 órás áramkimaradások, ritkán iható csapvíz: a gazdaság gyakorlatilag teljesen összeomlott, amióta nem érkezik olaj Kubába – mondta az InfoRádióban a hétvégi tüntetések, köztük egy helyi pártszékház felgyújtása apropóján Nagy Sándor Gyula Latin-Amerika-kutató. Kérdeztük arról is, hogy összeomlik-e a kommunista rezsim, és ha igen, mi jöhet utána.
inforadio
ARÉNA
2026.03.17. kedd, 18:00
Csizmazia Gábor
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének tudományos munkatársa
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×