Infostart.hu
eur:
355.05
usd:
311.63
bux:
139423.6
2026. június 30. kedd Pál

Gyurcsány-cég a privatizációs húsosfazék közelében

A Népszabadság a 2006-ról szóló könyvpiaci jelentést idézi. Eszerint kevesebb szépirodalmi mű fogyott tavaly, a tudományos és szakkönyvkiadás válsága pedig folytatódott. Nőtt az igény viszont az ismeretterjesztés és a gyerekkönyvek iránt.

Összességében tavaly több mint 65 milliárd forintot költöttünk könyvre, nem egészen hárommilliárddal többet, mint 2005-ben.

Zentai Péter László, a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesületének igazgatója úgy véli, a szépirodalom mérsékelt visszaesése részben annak tulajdonítható, hogy tavaly nem jelentek meg olyan kiemelt figyelmet keltő hazai művek, mint amilyen 2005-ben például Spiró György Fogság című műve vagy Nádas Péter háromkötetes nagyregénye, a Párhuzamos történetek volt.

A szakember ugyanakkor óva int attól, hogy a gyerekkönyvek forgalmának növekedését a tavaly megjelent Harry Potter-folytatásnak tulajdonítsuk. Ez megítélése szerint legfeljebb félmilliárdot "dobott" a piacon, a többi a kiváló hazai szerzők - Böszörményitől Janikovszkyig - érdeme.

A Magyar Nemzet azt írja, hogy per indult az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Zrt. ellen, mert a vagyonkezelő nem hajlandó nyilvánosságra hozni a Dunamenti és a Mátrai Erőmű privatizációjáról kötött szerződéseket. Az 1995-ben lezajlott magánosításról lesújtó jelentést készített az Állami Számvevőszék.

A történet része a Gyurcsány Ferenc érdekeltségébe tartozó Altus is, és egy meghiúsult tranzakció, amellyel ellenérték nélkül jutott volna állami vagyonhoz a cég.

Hiába telt el több mint tíz év a magyar energiaipar első, a Horn-Kuncze-kormány idején lezajlott nagy privatizációs hulláma óta, bizonyos részleteket még mindig titokként kezel az állam.

A Manager Magazin című gazdasági havilap szeretett volna beletekinteni például a Mátrai Erőmű és a Dunamenti Erőmű eladásáról kötött szerződésekbe, de az ÁPV Rt. nem adta ki a megállapodásokat, holott közérdekű adatokról van szó.

A magazin bírósági útra vitte az ügyet, eredmény még nincs, a következő tárgyalás áprilisban lesz.

A Világgazdaságból: három és fél ezer vizsgálat; több tízezer lefoglalt CD, DVD, MP3-lejátszó; olykor adószám-felfüggesztés és cégtörlés; a csapatok jelzéseire közvetlenül indított ellenőrzések során közel ötmilliárd forint megállapított adóhiány és hozzá kapcsolódó bírság - címszavakban ezt az eredményt tudják felmutatni az APEH másfél esztendeje működő rapid csapatai.

A gyors reagálású - három revizorból és egy pénzügyőrből álló - egységeket még 2005. augusztus elején állították fel a feketegazdaság elleni harc indokával.

Noha különleges jogosítványaik nincsenek - hiszen ugyanolyan hatáskörrel rendelkeznek, mint bármely más adóellenőr -, az eszközeik hatásosnak tűnnek.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Megszűnik a Szuverenitásvédelmi Hivatal
Döntött a parlament

Megszűnik a Szuverenitásvédelmi Hivatal

Erről döntött az Országgyűlés keddi ülésén. A képviselők 135 igen, 44 nem és 6 tartózkodó szavazattal fogadták el Melléthei-Barna Márton, a Tisza frakcióvezető-helyettese által benyújtott, a Szuverenitásvédelmi Hivatal megszüntetéséről szóló jogszabályt, amely a kihirdetését követő tizenötödik napon lép hatályba.

Tóth Tamás: mindenütt veszélyben az eddigi hőmérsékleti rekord

Az európai kontinensen az elmúlt napokban egészen meglepő helyeken, az Atlanti-óceán közelében is történelmi hőmérsékleti rekordok születtek, ami korábban elképzelhetetlennek tűnt – mondta az InfoRádióban a HungaroMet meteorológusa. Kiemelte, hogy a napokban trópusi éjszakák sorozata volt Európa nyugati és középső területein, ami a 20 Celsius-fok feletti minimum hőmérsékletet jelenti, és ez Magyarországon is abszolút jellemzővé vált.
inforadio
ARÉNA
2026.06.30. kedd, 18:00
Velkey György János
az Egyházi Kórházak Egyesületének elnöke, a Bethesda Gyermekkórház főigazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×