2024. augusztus 7. 07:03 Labdarúgás és tenisz az olimpia mellett – sport a tévében Az olimpiai közvetítések mellett U18-as kézilabda-Eb, Konferencia-liga, baseball, lóverseny és tenisz is nézhető lesz élőben a sportcsatornákon.
2024. augusztus 7. 06:51 Tűz volt egy budapesti mélygarázsban, több autó kiégett Tűz ütött ki egy budapesti mélygarázsban, három személyautó kigyulladt – közölte a katasztrófavédelem hajnalban.
2024. augusztus 7. 06:39 Sorra küldik börtönbe a tunéziai ellenzék elnökjelölt-aspiránsait Tunéziában két hónappal az elnökválasztás előtt újabb lehetséges ellenzéki jelölteket ítéltek börtönre, illetve tiltottak el választásokon való indulástól.
2024. augusztus 7. 06:26 Óriási nóvakitörés közeleg, szabad szemmel is lehet majd látni Legutóbb csaknem nyolcvan éve történt hasonló égi jelenség. Szabó Olivér Norton csillagász az InfoRádióban elmondta: a normál körülmények között szabad szemmel nem látható nóva a robbanást követően hirtelen felfénylik majd az Északi Korona csillagképben, és távcső nélkül is látszik majd egy ideig.
2024. augusztus 7. 06:13 Harci gépek a Balaton felett Tisztelgő repülést hajt végre a kecskeméti repülődandár három Gripen vadászrepülőgépből álló köteléke szerdán a Kereki–Balaton–Balatonalmádi–Veszprém–Jutas repülőtér–Káld–Kenyeri repülőtér–Fertőszentmiklós–Sopron útvonalon a Puma vadászrepülő alakulat gyásznapjának 80. évfordulójára emlékezve.
2024. augusztus 7. 06:00 Pletser Tamás: az év végére 550 forint lehet az üzemanyag ára, de ez nem örvendetes hír A Lukoil-szankciók várható következményeiről, az orosz kőolaj új útjáról, a Mol finomítóinak az átalakításáról és az orosz olaj leváltásának az áráról is beszélt az InfoRádió Aréna című műsorában Pletser Tamás, az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője.
2024. augusztus 7. 05:45 Lezárul a zöld rendszámos luxusterepjárók kora: stop a plug-in hibrideknek Szeptember elsejétől már csak a tisztán elektromos és nulla emissziós autók kaphatnak zöld rendszámot, így a plug-in hibridekre is más adószabályok fognak vonatkozni.
2024. augusztus 7. 05:30 A toxikus anyagok és paraziták miatt ezt jobb, ha kihagyja a Balatonból A HUN-REN Balatoni Limnológiai Kutatóintézet tudományos főmunkatársa szerint nem érdemes a vízparton talált kagylókból ételt készíteni és elfogyasztani.
2024. augusztus 7. 05:15 Súlyos következményei lehetnek az itthoni rendszámmizériának Jelentősen értékcsökkenéssel számolhatnak a plug-in hibrid autók jelenlegi tulajdonosai.
2024. augusztus 7. 05:00 Így lehet egy mozdulattal 390 ezer forintot veszíteni – bárkivel megtörténhet Egy autós a kelleténél egy kicsit jobban nyomta a gázpedált Pilisen.
2024. augusztus 7. 04:45 Tömeges fertőzés Hajdú-Biharban, akár az ivóvíz is lehet a felelős A betegek száma 560-nál is több, a járványügyi vizsgálat során kiderült, hogy egyetlen vételezett vízminta sem felelt meg az "ivóvíz" minőségnek,
2024. augusztus 7. 04:30 Új helyen bukkant fel a Balatonban talált félelmetes aligátorteknős A veszélyes állat a veresegyházi vadasparkban talált új otthonra.
2024. augusztus 7. 04:15 Tragédia Balatonlellén, 45 percig küzdöttek a barátnőjét mentő férfi életéért Egy fiatal férfi vízbe fulladt Balatonlellén, miközben a barátnőjét mentette ki a tóból.
2024. augusztus 7. 04:00 Ebből a csapadékhiányból megint baj lesz - időjárás A hőmérséklet most még elviselhető, de egyre kevésbé lesz az, ahogy telnek a napok.
2024. augusztus 6. 22:22 Kétszer szakadt meg a szívünk – a magyarok keddje az olimpián Kétszer szakadt meg a szívünk: mind a két női csapatunk nagyon közel volt a bravúrhoz, de nem jutott be az elődöntőbe. A kézilabdázók a svédektől, a vízilabdázók az amerikaiaktól kaptak ki.
2024. augusztus 6. 22:14 Nem akárkit neveztek ki a Hamász új vezérének Aki az október 7-ei merényletet kitervelte.
2024. augusztus 6. 22:02 Örökös olimpiai bajnok 41 évesen - Ötödik olimpiáján is aranyat nyert Mijaín Lopez Sorozatban ötödik (!) olimpiai bajnoki címét szerezte a kötöttfogású birkózók 130 kg-os kategóriájában a kubai Mijain López. Igen, 2008-cal, a pekingi olimpiával kezdődően minden olimpián megnyerte a legsúlyosabbak versenyét kötöttfogásban. Párizsban a chilei színekben versenyző, szintén kubai Yasmani Acostát győzte le. Mijaín López 41 évesen őrzi a helyét a trónon. Soha korábban az olimpiák 128 éves történetében nem nyert ugyanabban az egyéni számban egymás után öt aranyérmet senki.
2024. augusztus 6. 21:51 Kreatív módszerekkel próbálnak kiszivárogni Ukrajnából a hadköteles korú férfiak A gyanúsítottak akár kilenc év börtönbüntetést is kaphatnak Ukrajnában, ha bebizonyosodik bűnösségük.
2024. augusztus 6. 21:39 Saját fejlesztésű drónok gyártását tervezi a román kormány A teljes mértékben Romániában tervezett és gyártott hadi drónokat török gyártmányú irányítórendszerrel tesztelik, öt év alatt tervezik végigvinni a projektet.
2024. augusztus 6. 21:25 Golovin Vlagyimir: csalódottak vagyunk, de büszkék is Golovin Vlagyimir szövetségi kapitány szerint a magyar női kézilabda-válogatott hatvan percen keresztül nagyszerűen küzdött és csak egy-egy momentumon múlt, hogy nem jutott a négy közé Svédországgal szemben a párizsi olimpián.
2024. augusztus 6. 21:13 BL-selejtező - Érezhető hátrányba került a Ferencváros Dániában került 2 gólos hátrányba a magyar bajnok labdarúgócsapat.
2024. augusztus 6. 21:02 A NAT-ból vizsgáztatna tanárokat a belügyi tárca - a nap hírei A Nemzeti Alaptantervből vizsgáztatná a tanárokat a Belügyminisztérium. Hetente több tízezer hektárral gyarapszik az aszálykárra bejelentett területek nagysága. Tim Walz minnesotai kormányzót választotta alelnökjelöltjének Kamala Harris demokrata elnökjelölt. Az InfoRádió legfontosabb keddi hírei.
2024. augusztus 6. 20:48 Orosz figyelmeztetés: „minél később, annál rosszabb” Minél később kezd béketárgyalásokba Ukrajna, annál rosszabb helyzetbe kerül a feltételeket illetően - jelentette ki az orosz állami televíziónak adott keddi interjújában a volt orosz védelmi miniszter.
2024. augusztus 6. 20:36 Női vízilabda: közel volt a bravúr a címvédő ellen A magyar női vízilabda-válogatott remekül védekezett, de végül 5-4-re kikapott az Egyesült Államok csapatától, így nem jutott a négy közé a párizsi olimpián.
2024. augusztus 6. 20:17 Salim Omar meglepheti a világot – a magyarok szerdai programja az olimpián Losonci Dávid és Salim Omar jó szereplésében is bízhatunk a szerdai napon, a párizsi olimpián. A férfi vízilabda-válogatott az elődöntőért játszik. Kajak-kenuban megkezdődnek az egyes hajók versenyei.
2024. augusztus 6. 20:05 Még 4,2 milliárd eurót küld az EU Ukrajnának, annak ellenére, hogy Kijev a kamatokat sem törleszti A Tanács kedden elfogadott határozatában megállapította, hogy Ukrajna teljesítette a pénzeszközök folyósításához szükséges feltételeket és reformokat. Ezek a reformok az államháztartásra, az állami tulajdonú vállalatok irányítására, az üzleti környezet fejlesztésére, az energiára és az aknamentesítésre terjednek ki.
2024. augusztus 6. 19:44 Hezbollah-fenyegetés a válaszcsapásról: ami késik, nem múlik A Hezbollah vezetője azt mondta, hogy a megtorlás az úgynevezett ellenállás tengelyéhez tartozó más erőkkel, de akár egyedül is megvalósulhat. "Hatalmas csatáról van szó".
2024. augusztus 6. 19:32 Készül a szuperszonikus Concorde utódja, már 130-at meg is rendeltek belőle Egyelőre csak a tervezőasztalon létezik, de lelkesen egyengetik az új szuperszonikus utasszállító gép útját. A legendás Concorde utódja 2000 km/órával tud majd száguldani.
2024. augusztus 6. 19:15 Gémesi Csanád olimpiai értékelése: tudtam, hogy nem fogok érem nélkül hazatérni A peches egyéni szereplés után mindenképpen éremmel akart hazatérni a párizsi olimpiáról Gémesi Csanád, aki a kardcsapattal végül felállhatott a dobogóra, ezüstérmes lett. Az olimpiai dobogó mellett világ- és Európa-bajnok kardvívót kérdezte az InfoRádió.
2024. augusztus 6. 19:03 Óriási torlódás a Szentendrei úton – így áll most az útépítés egy nappal a Sziget Fesztivál előtt Jelentős forgalomtechnikai munkák zajlottak a közelmúltban a III. kerületben a Szentendrei úton, a Raktár utca környékén, ahol új jelzőlámpás csomópont jött létre.
2024. augusztus 6. 18:54 Szabics Imre Bundesliga-kispadot kapott másodedzőként Szerződése két idényre szól az Augsburgnál.
2024. augusztus 6. 18:42 Ilyenre sem volt még példa a Sziget kapcsán – térkép A Sziget Fesztiválhoz kapcsolódóan idén első alkalommal ideiglenes taxiállomás létesült a Ladik utcában, így a Sziget hivatalos taxiszolgáltatói mellett bármelyik taxiszolgáltató igénybe vehető. Az utasok érdekeit védik a Hajógyári sziget környékén a napi szintű taxiellenőrzések is a fesztivál időszakában – közölte a vállalat.
2024. augusztus 6. 18:29 Skandináv krimi? - Nem tértek haza mindketten a vitorlásversenyről A svéd hatóságok azzal gyanúsítanak egy német vitorlázót, hogy egy norvégiai versenyről visszatérőben a svéd partok közelében meggyilkolta vitorlástársát.
2024. augusztus 6. 18:05 A MÁV megdöntötte saját negatív rekordját az egyik vonalán A július új rekordot hozott a Mátészalka-Debrecen vasútvonalon, ugyanis a vasúttársaság szerelvényei összesen több mint 4500 percet késtek.