2019. október 22. 15:03 A búcsúra készít fel az új Star Wars-film előzetese A mozikba decemberben kerülő Star Wars: Skywalker kora című epizóddal véget ér az űreposz.
2019. október 22. 14:53 Az RMDSZ együttműködési tervezetet adott át a miniszterelnök-jelöltnek Együttműködési megállapodási tervezetet adott át kedden Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke Ludovic Orbannak, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) elnökének, akit az új bukaresti kormány megalakításával bízott meg a román államfő.
2019. október 22. 14:45 Erdogan fenyegető üzenetet küldött Recep Tayyip Erdogan török elnök az ötnapos északkelet-szíriai tűzszüneti megállapodás lejártának napján ismét kilátásba helyezte a török hadművelet folytatását a kurd fegyveresek ellen az egyezmény sikertelensége esetén.
2019. október 22. 14:22 Négy kamion ütközött az M0-son, nagy a dugó Több kilométeres torlódásra kell számítaniuk az M3-as felől az M5-ös irányába közlekedőknek - közölte a rendőrség.
2019. október 22. 14:11 Gulyás Gergely: csak Budapestről beszéltünk a kormányülésen Egyetlen témája volt a rendkívüli módon kedden tartott kormányülésnek, amelynek részleteit a kancelláriaminiszter ismertette.
2019. október 22. 14:06 Döntött az MNB az alapkamatról A Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsa nem változtatott sem az alapkamat 0,90 százalékos szintjén, sem a kamatfolyosón kedden.
2019. október 22. 13:57 Már csak tíz maratonit kell lenyomnia Szőnyi Ferencnek - videó Stabilan második helyen áll a komáromi "Versenygép" a mexikói 20-szoros ironman versenyen.
2019. október 22. 13:42 Lopott mentőautóval hajtott gyalogosok közé egy férfi Oslóban – képek Lopott mentőautóval elgázolt több gyalogost egy férfi kedden Oslóban - közölte a norvég rendőrség.
2019. október 22. 13:32 Hatalmas fejlesztés Debrecenben Állomás épül Debrecenben, "a BMW-városban", és felújítják, bővítik, modernizálják a vasútvonalakat is - írta a keddi Magyar Nemzet.
2019. október 22. 13:21 Kurz a Zöldekkel tárgyalt a koalíciós lehetőségekről Három és fél órás tárgyalást folytatott a kormánykoalíciós kilátásokról az osztrák Zöldek listavezetőjével, Werner Koglerrel Sebastian Kurz, az ausztriai parlamenti választásokon győztes Osztrák Néppárt (ÖVP) elnöke.
2019. október 22. 13:12 Naruhito sötét-narancsot öltött magára, és elfoglalta a gigászi trónt – képgaléria Hivatalosan bejelentette trónra lépését kedden Naruhito új japán császár.
2019. október 22. 12:58 Drogfutárként dolgozott a Budapest-Zalaegerszeg buszjárat sofőrje Egyáltalán nem biztos, hogy tudott róla, egy férfinak tett szívességből vitt csomagot egy nőnek Zalába.
2019. október 22. 12:49 Klímaaggályok és helikopterkeresztényezés a parlamenti reggelen Mindkét téma szóba került napirend előtt az Országgyűlés kedd reggel kilenc órakor kezdődött plenáris ülésén. Az is kiderült, hogy az önkormányzati választás még sokáig témát ad a képviselőknek.
2019. október 22. 12:37 2021-től új forrásból érkezhet földgáz Horvátország elkezdte építeni a cseppfolyósított földgáz (LNG) fogadására alkalmas kikötőt, amelyet 2021 januárjára fejeznek be, így ekkortól fizikai lehetőség lesz arra, hogy Magyarország cseppfolyósított földgázt vásároljon Katartól - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Dohában.
2019. október 22. 12:28 Eldőlt, jövőre jön az új rendszám Vártnál gyorsabban fogynak az R-es rendszámok, 2020 első negyedévében – vagy akár hamarabb – jöhetnek az S betűvel kezdődő azonosítók.
2019. október 22. 12:19 Elhunyt Tóth-Máthé Miklós író, színművész Életének 84. évében, vasárnap Debrecenben elhunyt Tóth-Máthé Miklós József Attila-díjas író, színművész - közölte a család.
2019. október 22. 12:07 Juncker: legalább tükörbe tudunk nézni Mindent megtett az Európai Unió annak érdekében, hogy biztosítsa az Egyesült Királyság rendezett kiválását, a döntés most a brit törvényhozáson múlik - jelentette ki Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke.
2019. október 22. 11:57 Feledy Botond: kellemetlen lehet Magyarországnak az új EU-költségvetés Több területen is a vesztese lehet Magyarország az új uniós költségvetésnek - vélekedett az InfoRádió Aréna című műsorában Feledy Botond külpolitikai elemző, aki szerint a brexit is egyrészt negatívan fogja érinteni Magyarországot, másrészt megágyaz a skót függetlenedésnek Nagy-Britanniától, nem beszélve az északírekről és a walesiekről.
2019. október 22. 11:47 Felemás sorsolás az EHF Kupában A címvédő Siófok KC a francia Nantes Atlantique HB csapatával találkozik a női kézilabda EHF Kupa selejtezőjének harmadik fordulójában.
2019. október 22. 11:37 Sütőtök: fontos különbségre figyelmeztetnek Egyre népszerűbb ősszel a sütőtökfogyasztás és október végén a halloween-tök faragása, ugyanakkor míg az előbbiek finom csemegék, addig a dekorációs célra szánt tökök közül nem mindegyik ehető és már kis mennyiségben is komoly rosszullétet okozhatnak - hívta fel a figyelmet a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK).
2019. október 22. 11:23 Nagy nap vár a nyugdíjasokra november 12-én Egy átlag nyugdíjas novemberben összesen 30 ezer forinttal kaphat többet, mint az előző hónapokban.
2019. október 22. 11:11 Gázrobbanás Solymáron A helyszínre nagy erőkkel érkeztek ki a fővárosi hivatásos és a solymári önkéntes tűzoltók.
2019. október 22. 11:02 Ennyiről indulna a Parlament, ha eladó lenne Az Országháznak van egy bizonyos "könyv szerinti" értéke, ami természetesen nem azonos a piacival.
2019. október 22. 10:49 Emberölés gyanúsítottját kapták el Pécsen Elfogtak és őrizetbe vettek egy emberöléssel gyanúsítható pécsi férfit - közölte a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság.
2019. október 22. 10:38 Zalában két településen új választást tartanak, egynél még vitatott az eredmény Januárban tartanak időközi választást Lakhegyen, ahol korábban nem voltak jelöltek, illetve Esztergályhorvátiban, ahol szavazategyenlőség alakult ki. Kisbucsán még bírósági döntésre vár az eredmény.
2019. október 22. 10:22 Új részletek Karácsony Gergely stábjáról Gy. Németh Erzsébet, Tüttő Kata valamint Kerpel-Fronius Gábor lesz várhatóan Karácsony Gergely főpolgármester helyettese, és még bővülhet a csapat – értesült a Népszava.
2019. október 22. 10:10 14,4 fok volt hajnalban a János-hegyen Mostanáig 15,1 fok volt a legmelegebb október 22-én hajnalban, ma hajnalban viszont Pécs Árpádtetőn 16,4 foknál nem volt hidegebb. A budai János-jegyen is rekordmeleg volt.
2019. október 22. 09:56 Két új technológiával zöldítené a magyar földgázfelhasználást a kormány Ma a teljes, Magyarországon felhasznált energia 37 százaléka földgázból származik. Ezt a magas arányt szeretné csökkenteni a kormány, valamint 2030-ig 70 százalék alá csökkentené az importált földgáz arányát az új energiastratégia szerint. Ez utóbbihoz két vadonatúj technológiát is alkalmaznának Magyarországon.
2019. október 22. 09:43 Telepingálták rókával a Baross utca 109. tűzfalát Elkészült kedden az óriás festmény a Józsefvárosban található Baross utca 109. szám alatti ház tűzfalán, a képen a Vuk című rajzfilm karakterei láthatók - közölte a Színes Város Csoport.
2019. október 22. 09:29 Íme a Sky News bombaötlete: fizetős hírcsatorna - brexithírek nélkül Azok érdeklődésére játszanak, akik torkig vannak az uniós kilépési hercehurcával.
2019. október 22. 09:13 Borkai Zsolt nagyobbat nyert, mint elsőre gondolta Újraszámlálták a Győrben október 13-án leadott voksokat, nagyobbra nyílt az olló az újraázó polgármester és ellenzéki kihívója, Glázer Tímea között.
2019. október 22. 08:59 Coface: 4,5-ről 2,9-re lassul a magyar növekedés jövőre A nemzetközi hitelbiztosító nem csak Magyarországgal, az egész kontinenssel kapcsolatban igen borúlátó.
2019. október 22. 08:45 6 perc alatt minden csapathely elkelt a 2020-as Ultrabalatonra Pedig csak jövő májusban lesz a magyar tengert körbefutó verseny.
2019. október 22. 08:29 Szörnyű nap a focirajongóknak: választani kell a Real, a Juve és a Bayern között Ha kedd, akkor Bajnokok Ligája-nap, de akit nem érdekel a foci, tenisszel, hokival, kerékpárral vagy lovakkal vigasztalódhat.
2019. október 22. 08:08 Egy "kis hadsereget" Szíriában hagy Donald Trump Washington október 13-án, öt nappal a szíriai kurdok elleni török offenzíva után jelentette be, hogy kivonja a mintegy ezer katonából álló kontingensét Szíriából. Mégsem így lesz.
Baka András államfő beszéde a parlamentben megválasztása után: a társadalom mélyen megosztott, szembenézésre van szükség
11:25 Felpörög a metróhosszabbítás – itt vannak a feladatok, ingatlanokat is meg kell vennie a fővárosnak