Infostart.hu
eur:
353.42
usd:
309.02
bux:
143072.29
2026. július 5. vasárnap Emese, Sarolta
Az idén a Nemzet Művésze díjjal kitüntetett Csukás István Kossuth- és József Attila-díjas költő, író budai otthonában 2017. november 15-én.
Nyitókép: Mohai Balázs

Sajdik Ferenc: igazi humanista volt Csukás István

Kicsit mindig gyerek maradt, ezért értett jól a nyelvükön - mondta a ma elhunyt Csukás Istvánról szerzőtársa, Sajdik Ferenc. A grafikus évtizedekig dolgozott együtt a meseíróval, közös munkájuk eredménye például PomPom vagy a Nagy ho-ho-horgász című rajzfilm sorozat.

Egyelőre ott tartok, hogy el se hiszem, hogy ez megtörtént a Pistával. És csak reménykedem, hogy mondjuk álmában elaludt, vagy valami ilyesféle történt - mondta az InfoRádiónak Sajdik Ferenc grafikus, aki évtizedekig volt Csukás István szerzőtársa. Szavai szerint a közös munka érdekesen zajlott, mert néha talált a postaládájában nagy borítékokat, amiben kézirat volt és "gyorsan csináld meg - asszondja - mert két hét múlva le kell adni."

"Szóval ilyen volt a munkakapcsolat:

félszavakból értettük egymást. Nem volt probléma a Pistának a szövegeire rajzolni, benne volt valami humanizmussal kevert humor"

- tette hozzá a grafikus.

Mint mondta, nagyon ritka fajta ember volt, és őt tartotta igazi humanistának. Erre példaként említette, hogy az író egyszer lemondott egy munkát, azért, hogy had éljen más is. Ő ilyet mástól az életben még nem hallott, ilyen volt Csukás István mentalitása.

Elmondta: nem volt példa arra, hogy az író az elkészült rajzokat kritizálta volna, mondván, ő nem így képzelte. "Egyszer volt kifogásom: a horgásznál. Amikor megírta, hogy a horgász föltűzi a kukacot a horogra. És hát akkor kitaláltuk, hogy inkább legyen Főkukac - mondtam -, mert ő szépen tanuljon meg rajzolni, és akkor ő rajzolja, hogy föltűzi, és fröcsög a vér a kukacból.

Ez az egy dolog volt, amiben ellentmondtam neki, ő soha nem mondott ellent a rajzaimra"

- tette hozzá Sajdik Ferenc.

Szerinte teljesen igaza volt Csukás Istvánnak abban, hogy mennyire fontos a mese a gyerekeknek, és hogy ez is olyan rangú műfaj, mint bármelyik másik irodalmi műfaj.

"Mindig csodálkoztam, hogy mennyire érti a gyerekeket, és közben neki nem volt gyereke.

De ahányszor mentem hozzájuk, a házban vagy egy gyerek volt, vagy kettő. Nem volt az utóbbi időben sem elhagyatva, mert nagyon jó szomszédai voltak" - mondta Sajdik Ferenc.

Sajdik Ferenc sokszor gondolt arra, hogy csak egy gyerek tud meséket írni.

"Egy gyerek gondolkodású felnőtt. Ugyanez volt a Lázár Ervinnel. Másképp nem tud olyanokat kitalálni... "

- tette hozzá.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Hány nap múlva kell orvosi igazolás a munkahelyen?

Hány nap múlva kell orvosi igazolás a munkahelyen?

Eddig elég volt egy e-mail vagy telefon a főnöknek, és csak a negyedik naptól kellett orvosi igazolás Németországban – vitát robbantott ki a terv, mellyel a koalíciós kormány szigorítaná a munkavállalók betegállományára vonatkozó szabályozást.

Sulyok Tamás ismét szembemegy Magyar Péterrel, nem mond le

Semmiképpen sem lehet a jogállamisággal összhangban lévő megoldásnak nevezni az alaptörvény tizenhetedik módosításáról szóló javaslatot, amely szerint megszűnne a jelenlegi köztársasági elnök megbízatása - jelentette ki a magyar köztársasági elnök a Do Rzeczy lengyel konzervatív hetilap honlapján vasárnap megjelent interjúban.
inforadio
ARÉNA
2026.07.06. hétfő, 18:00
Kovács Erik
a Mathias Corvinus Collegium Klímapolitikai Intézet vezető kutatója
Tisza-kormány: 1000 milliárd feletti összeg ment az autópálya-koncessziókra, 12 pontban módosul az alaptörvény

Tisza-kormány: 1000 milliárd feletti összeg ment az autópálya-koncessziókra, 12 pontban módosul az alaptörvény

Vitézy Dávid közlekedési és beruházás miniszter Facebook-videóban számolt be róla, hogy a kormány elkezdte a korábban megkötött autópálya-koncesszió átvilágátását. A miniszter elmondta, hogy a 35 évre megkötött, 24 ezer milliárdos szerződésből az elmúlt négy évben 1024 milliárd forintot fizettek ki a koncesszornak. Magyar Péter miniszterelnök szombaton bejelentette, hogy a Tisza-kormány nevében benyújtja az Országgyűlésnek az Alaptörvény 17. módosítását. A javaslat 12 pontot tartalmaz, köztük a képviselők háromciklusos időkorlátját, a jelenlegi köztársasági elnök megbízatásának megszüntetését, valamint az Alkotmánybíróság függetlenségének erősítését. A módosítás emellett Nemzeti Vagyonvisszaszerzési Hivatalt hozna létre, csökkentené a sarkalatos törvények számát, és visszanevezné a vármegyéket megyékre. Cikkünk folyamatosan frissül a kormány legfrissebb döntéseivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×