2020. február 7. 20:22 Hosszú Katinka kikapott 200 vegyesen, két érmet szerzett Nizzában A magyar klasszis egy ezüstöt és egy bronzot szerzett pénteken a Nizzában zajló úszóviadalon.
2020. február 7. 19:53 Nikolics Nemanja: nincs sok időm felvenni a ritmust A MOL Fehérvár FC frissen igazolt válogatott labdarúgója ott szeretné folytatni, ahol négy és fél évvel ezelőtt abbahagyta.
2020. február 7. 19:40 Sós Csaba: már a tekintetével is zúz Hosszú Katinka A válogatott szakvezetője nagyon szereti, amikor félnek a magyar úszóktól, a háromszoros olimpiai bajnok esetében ez márpedig érvényes, ezért is hisz benne akár jobban is, mint azokban, akik még nem mászták meg a csúcsot.
2020. február 7. 19:29 Friss információk Halgas Tibor tragikus balesetéről Bűnügyi felügyelet alá helyezték azt a taxist, akit a Halgas Tibor halálát okozó közúti baleset gondatlan okozásával gyanúsít a rendőrség. A törvényszék közlése szerint a férfinak nem volt érvényes vezetői engedélye a baleset elkövetésekor.
2020. február 7. 19:13 A korábbinál többen kértek eutanáziát Hollandiában A hollandiai Eutanázia Szakértői Központ pénteki tájékoztatása szerint mintegy 22 százalékkal nőtt a megkereséseik száma egy év alatt.
2020. február 7. 18:59 Rasovszky Kristófot ismét a csúcsra szavazták Rasovszky Kristóf lett az elmúlt év legjobb nyíltvízi úszója a vizes sportokat tömörítő nemzetközi szövetségnél (FINA).
2020. február 7. 18:32 Nógrádi György a németországi átrendeződésről és a járvány biztonságpolitikai vetületéről - a teljes Aréna-felvétel A migrációs veszélyről, a németországi politikai átrendeződésről, a brexit utáni brit helyzetről és Emmanuel Macron francia elnök legújabb uniós biztonságpolitikai kezdeményezéséről is beszélt Nógrádi György biztonságpolitikai szakértő az InfoRádió Aréna című műsorában.
2020. február 7. 18:22 A brexitnél súlyosabb gondjai vannak az íreknek a szavazók szerint "Rendkívül nyílt" parlamenti választást jósolt szombatra Leo Varadkar leköszönő ír miniszterelnök a pénteki kampányzáró beszédében, amelyben a brexit helyett inkább a helyi problémákra fókuszált.
2020. február 7. 18:09 A CDU a tartományi parlament feloszlatása nélkül oldaná meg a türingiai válságot A német Kereszténydemokrata Unió (CDU) elnökségének pénteki állásfoglalása szerint a helyi törvényhozás (Landtag-) feloszlatása nélkül kell stabil viszonyokat teremteni Türingia tartományban, ahol politikai válság alakult ki annak révén, hogy az Alternatíva Németországnak (AfD) nevű párt támogatásával választottak miniszterelnököt, aki az országos felháborodás miatt már az első hivatali napján bejelentette távozását.
2020. február 7. 17:52 Törölték Magyarország első FIS alpesi síversenyét Kedden már elhalasztották a mostani hétvégéről, de most befellegzett a történelmi viadalnak.
2020. február 7. 17:40 Kotorni kellene a Balaton medrét, de se pénz, se hajó nincs hozzá Tizenhat év után ismét szükség lenne a Balaton vízminőség-védelmi mederkotrására, a vízügy egyetlen erre alkalmas kotróhajójának felújítása azonban egy-másfél évig is eltarthat, és a kivitelezésre sem áll még rendelkezésre forrás.
2020. február 7. 17:22 Újabb esküvő lesz a brit királyi családban II. Erzsébet királynő 31 esztendős unokája, Beatrix hercegnő május 29-én megy férjhez Londonban Edoardo Mapelli Mozzi 37 éves olasz származású ingatlanmágnáshoz - jelentette be pénteken a Buckingham-palota.
2020. február 7. 16:58 Újra országos razziát tart az utakon a rendőrség Magyarország egész területén fokozottan ellenőrzi a nehéz tehergépkocsikat és az autóbuszokat a rendőrség február 10. és február 16. között - közölte ORFK a rendőrségi honlapon.
2020. február 7. 16:41 Hatástalanították a Ferencvárosban talált világháborús bombát Az azonosítás idejére 200 méter sugarú körben zárták le a környéket, amelyet mintegy 800 embernek kellett elhagynia.
2020. február 7. 16:30 Már a harmadik hibát találták a Boeing 737 MAX-oknál Ezúttal azt találták, egy jelzőfény kapcsolódik be olyankor, amikor nem kéne.
2020. február 7. 16:13 KSH: jobban nőtt az import az exportnál Euróban számolt értéke 4,0 százalékkal, az importé 4,8 százalékkal nőtt 2019-ben az előző évihez képest, a külkereskedelmi mérleg többlete 4,985 milliárd euró lett, 535 millió euróval csökkent
2020. február 7. 15:54 Közös kiállítással emlékezik Budapest ostromára három kerület A közös kiállítás reményeik szerint egy új emlékezetpolitika kialakításának kezdete.
2020. február 7. 15:41 Nagyon rosszul áll a székely aláírásgyűjtés szénája A nemzeti régiókról szóló európai polgári kezdeményezést a szervezők szerint alig támogatják. 90 nap van hátra, 940 ezer aláírás hiányzik.
2020. február 7. 15:24 Ennyi volt a jóból, lehet újra megküzdeni minden lélegzetvételért Megkezdődött az idei pollenszezon - jelentette be a tisztifőorvos pénteken a Facebook-oldalán.
2020. február 7. 14:58 Koronavírus - Ilyen esetekben fizeti az orvost a biztosító Az nem biztosítási esemény, ha az ügyfél a megbetegedéstől való félelme miatt mondja le az utazást.
2020. február 7. 14:45 Újabb családirtás, most Tatabányán gyilkolt egy férfi Az apa megölte két gyermekét, majd magával is végzett.
2020. február 7. 14:28 Bombát találtak Ferencvárosban, egy iskolát is ki kell üríteni A IX. kerületben, a Timót utca 5. szám alatti ipari területen, egy telephelyen került elő egy robbanótest.
2020. február 7. 14:17 Tragédia Tapolcán, halálos áldozatot követelt a szélvihar Teljesen összeroncsolta a Fiatot a rádőlő fa, a sofőrt már csak holtan tudták kivágni a kocsiból.
2020. február 7. 14:04 A magyar börtönökben átálltak szájmaszkgyártásra - hír jött a karanténhajó magyarjairól A pánik nagyobb veszélyt jelent, mint maga a koronavírus-fertőzés - mondta az emberi erőforrások minisztere az Országgyűlés Népjóléti Bizottságának ülésén, amelyen a járványvédelem hazai vezetői tájékoztatták a képviselőket az aktuális helyzetről. Sem itthon, sem külföldön nem tudnak fertőzött magyarról.
2020. február 7. 13:50 Nagyot változik az M4-esen autózók élete Átadták az autóút Üllő és Albertirsa közötti 30 kilométeres szakaszát, a kétszer kétsávos út nettó 52 milliárd forintból készült el.
2020. február 7. 13:38 Időhúzásra játszhatnak a román kormányválság szereplői Klaus Iohannis román államfő újabb kormányalakítási megbízást adott csütörtökön Ludovic Orbannak, a jobbközép Nemzeti Liberális Párt elnökének, miután a parlament előző nap megvonta az általa vezetett kisebbségi kormánytól a bizalmat. Elhúzódó kormányválságot valószínűsít Pászkán Zsolt, a Külügyi és Külgazdasági Intézet külső szakértője
2020. február 7. 12:58 Kijelölték az Újpest-Fehérvár elképesztő meccshelyszínét Nem Budapest, nem is Székesfehérvár, de nem is a két labdarúgóklubhoz közel lévő város, hanem Szeged.
2020. február 7. 12:45 Koronavírus - Megvan, hogyan terjedhetett át az emberre a vírus - állítják kínai kutatók Az új típusú koronavírus elkülönített törzsének szekvenciája 99 százalékban megegyezett a tobzoskákban található vírus genomjával.
2020. február 7. 12:28 Ennyi pénze van Magyarországnak - sokkal több, mint 10 éve Az állami vagyon gyarapításával egyidejűleg szükségszerű megválni azon vagyonelemektől, amelyek társadalmi célokat nem szolgálnak - a nemzeti vagyon kezeléséért felelős miniszter szerint.
2020. február 7. 12:02 Nem kap több kezelést a nagybeteg kenukirály A László kórház egyik VIP-szobájában ünnepelte kedden a 72. születésnapját a kilencszeres világbajnok kenus, Wichmann Tamás, aki hosszú ideje küzd a rákkal.
2020. február 7. 11:49 Kitiltják a hazai boltokból a megszokott trappista sajtokat Várhatóan 2020 végére eltűnik a ma ismert trappista sajtok jó része az üzletek polcairól. Az év végén ugyanis életbe lép egy fontos szabálymódosítás.
2020. február 7. 11:34 Így választanak majd Szlovákiában Három és fél héttel a szlovákiai parlamenti választások előtt már meg kellett kapniuk a jelöltlistákat a választóknak. Ha ez mégsem történt meg, akkor az önkormányzathoz fordulhatnak. Az egyfordulós voksoláson a választók nem egy konkrét jelöltre, hanem egy pártlistára adják le a szavazatukat.
2020. február 7. 11:24 Vérfagyasztó összefüggés Halgas Tibor halálos balesetével kapcsolatban A 2000-2001-es Fradi-bajnokcsapatból többen is autós szerencsétlenségben lelték halálukat, de külön-külön.
2020. február 7. 11:09 Szimbolikus napon lesz Kobe Bryant gyászszertartása Az NBA egyik legtehetségesebb játékosa és kamasz lánya, Gianna január végén vesztette életét, amikor lezuhant az őket szállító helikopter. Rajtuk kívül még hét halálos áldozata van a tragédiának.
2020. február 7. 10:56 Ijesztő jelenséget produkált a Balaton, azonnal lépett a vízügy A vonyarcvashegyi kikötőben olyan aggasztó zöld színűnek látta a Balaton vízét egy férfi, mint az előző nyári algavirágzáskor, ezért bejelentést tett három vízminőséget felügyelő szervezetnek is a napokban.
Fontos kérdés a német vádirat után: ha Ukrajna robbantotta fel az Északi Áramlatot, NATO-tagállamra támadt?