2007. május 13. 08:22 A Star Wars még mindig mindent visz A filmipar egyik jelentős szervezete szerint a Csillagok háborúja című film vonultatja fel a leghatásosabb effekteket.
2007. május 13. 08:11 Óvakodj a plasztikai műtéttől! A brit plasztikai sebészek riadót fújtak. Arra figyelmeztetik az embereket, hogy alaposan gondolják át, ha valamilyen szépészeti beavatkozást akarnak elvégeztetni magukon. Az eljárást végzők között ugyanis sok a kontár.
2007. május 13. 08:02 Hét évvel halála után találtak rá a holttestére Hét évvel halála után, a saját ágyában találtak rá egy ember oszladozó testére a rendőrök Németországban. A férfi eddig senkinek sem hiányzott.
2007. május 13. 07:49 Kuba tárt karokkal várja a magyarokat? A kubai kormány nyílt rosszallását váltotta ki, hogy Göncz Kinga magyar külügyminiszter tavaly októberben, az Egyesült Államokban tett látogatása során részt vett egy konferencián, amelyet Miamiban szerveztek a kubai demokratikus átmenet kérdéseiről.
2007. május 13. 07:05 Pálinkával adható el a magyar film? Nyolc magyar filmet kínál eladásra az egyik hazai filmforgalmazó cég a Cannes-i filmvásáron. Az idei és a tavalyi legsikeresebb filmekre a többi mellett pálinkával és egy csajkával akarják felhívni a figyelmet.
2007. május 12. 21:49 Õrült meccsen nyert a Real Madrid A Real Madrid 4-3-ra győzött a vendég Espanyol ellen a spanyol labdarúgó-bajnokság 34. fordulójában.
2007. május 12. 20:51 Most is volt telitalálatos az ötös lottón! Az ötös lottó eheti számsorsolásán a következő nyerőszámokat húztak ki: 52, 54, 72, 77, 83.
2007. május 12. 20:46 Láncra verte fiát, hogy megakadályozza a házasságát Az indiai rendőrség mentette meg azt a férfit, akit már egy hónapja tartott láncra verve saját apja, amiért a férfi és a helyi muszlim egyházi vezetők engedélye nélkül akart feleségül venni egy fiatalkorú lányt.
2007. május 12. 20:28 Hatalmas szikladarab csapódott az autónak Több mázsás szikladarab csapódott egy autónak a Miskolcról Lillafüredre vezető bükki úton szombaton kora este, a jármű vezetőjét könnyebb sérülésekkel szállították kórházba - közölte a katasztrófavédelem.
2007. május 12. 20:15 Fatális baleset: Elütött egy nőt a vonat Szentesnél Halálra gázolt egy nőt a Szentes-Csongrád között menetrend szerint közlekedő vonat Szentesnél - közölte a rendőrség.
2007. május 12. 19:17 Gólzápor Angyalföldön - Bukott az Újpest - Waltner triplázott Az Újpest 3-2-re kikapott a kiesés elől menekülő Tatabánya otthonában a labdarúgó NB I 28. fordulójában.
2007. május 12. 19:08 Félszáz világháborús gránátot és bombát találtak az V. kerületben Félszáz különféle gránátot, bombát találtak Budapest belvárosában, a Szabadság téren földmunkák közben szombaton - közölte a honvédség tűzszerésze.
2007. május 12. 19:04 Gyurcsány gyávának nevezte Orbánt - a nap legfontosabb hírei A reformpolitika folytatását szorgalmazta a miniszterelnök az MSZP Baloldali Tömörülés platformjának ülésén. A megszorítások helyett modern, növekedésközpontú gazdaságpolitikát sürgetett a Fidesz elnöke. Elfogták a józsefvárosi taxistámadás gyanúsítottjait. A nap legfontosabb hírei.
2007. május 12. 18:16 A homoszexuális partnerkapcsolat törvényesítése ellen tüntettek Rómában Rómában több százezren tüntettek az egynemű párok házasságának jogi elismerése ellen.
2007. május 12. 18:09 Áramszünetet okozott a hatalmas szél- és homokvihar Indiában Huszonhét ember halálát okozta egy heves homok-és szélvihar India északi részén, ahol házak dőltek össze, és hatalmas térségek maradtak villanyáram nélkül.
2007. május 12. 17:58 Szenzáció a bajnoki döntőben: idegenben nyert az "örök második" A vendég Szeged 27-27-es döntetlen után büntetőkkel nyert a címvédő Veszprém otthonában a férfi kézilabda NB I döntőjének első mérkőzésén.
2007. május 12. 17:26 Elbukott a Schalke, bajnok lehet a Stuttgart A Stuttgart 3-2-re nyert a Bochum pályáján a német labdarúgó Bundesliga 33. fordulójában, és átvette a vezetést a tabellán. Az eddigi éllovas Schalke 2-0-ra kikapott Dortmundban, így csak másodikként várhatja a záró fordulót.
2007. május 12. 16:28 Újabb tíz városunk lehet A jövő héten terjeszti a köztársasági elnök elé a városi rangra javasolt települések listáját az önkormányzati és területfejlesztési miniszter.
2007. május 12. 16:01 A menekültek miatt távoznak a miniszterek Afganisztánban a parlament megszavazta az ország külügyminiszterének menesztését. A kabuli törvényhozás nagy többséggel határozott úgy, hogy Rangin Dadfar Szpantának távoznia kell posztjáról.
2007. május 12. 15:59 Gaskó István ismét nyert Újabb négy évre ismét Gaskó Istvánt választotta a Vasutas Dolgozók Szabad Szakszervezete elnökévé a szervezet küldöttgyűlése.
2007. május 12. 15:45 Több százezer kóbor kutya országa Magyarországon mindössze hatezer férőhely van különböző állatmenhelyeken a kóbor kutyák, macskák számára. Ez azt jelenti, hogy a gazdátlan állatok kevesebb, mint tíz százalékának jut hely a menhelyeken.
2007. május 12. 15:43 Kovács legyőzte Janicsot Kovács Katalin legyőzte Janics Natasát 500 méteren a szegedi kajak-kenu-versenyen, a jövő heti Világkupa-viadal válogatóján. Az MTK 21-szeres világbajnoka bő három tizedmásodperccel előzte meg volt párostársát.
2007. május 12. 15:41 Tarolt a Fradi A lisatvezető FTC idegenben 7-2-re győzött a Jászberény ellen a labdarúgó NB II Keleti csoportjának 25. fordulójában.
2007. május 12. 15:06 Az ország legnagyobb kézműves udvara a Hortobágyon Átadták a Hortobágyi Nemzeti Park új látogatóközpontját és erdei iskoláját. Az ünnepségen a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium államtitkára elmondta: a mintegy 300 millió forint értékű beruházás a Széchenyi Turizmusfejlesztési Program és a tárca támogatásával valósult meg.
2007. május 12. 15:00 Barcelonában is Massa rajtolhat az élről A Ferrari brazil versenyzője, Felipe Massa rajtolhat az élről a Forma-1-es Spanyol Nagydíjon.
2007. május 12. 14:57 Lezsák: a kormány országrombolást hajt végre A nemzeti erők összefogásának fontosságáról beszélt a Nemzeti Fórum elnöke a szerveződés II. országos gyűlésén Kiskunmajsán.
2007. május 12. 14:23 Elkapták a piócacsempészt Több ezer piócát találtak a vámosok egy autóbuszban Röszkénél. A Vám- és Pénzügyőrség szóvivője elmondta: a védett állatok eszmei értéke 177 millió forint.
2007. május 12. 13:56 Ausztriából hozott lopott motorokat egy férfi Mintegy 40 ezer euró, vagyis 10 millió forint értékű lopott árut találtak az osztrák vámosok egy magyar férfi kisteherautójában a nickelsdorfi határátkelőnél.
2007. május 12. 13:47 Missziók a lepra megszüntetéséért A Nemzetközi Lepramisszió célja az új megbetegedések csökkentése, végül pedig a lepra megszüntetése - jelentette ki Geoff Warne, a misszió főigazgatója a magyar lepramisszió ünnepi nagygyűlésén.
2007. május 12. 13:37 Megkezdődött a balatoni vitorlásszezon Megkezdődött az idei vitorlásszezon a Balatonon. A füredi kikötőben felsorakozott hajókra szombat délelőtt a Himnusz hangjaira húzták fel a nemzeti lobogót, a matrózok megkoszorúzták a tó vízét, majd vitorlát bontottak.
2007. május 12. 13:32 A katasztrófák nyara lesz az idei? Amerikai szakértők szerint rendkívül erős hurrikánokra lehet számítani az Atlanti-óceán térségében az idén. A globális felmelegedés miatt a szélviharok egyre nagyobb erősségűek, azonban egyre ritkábbak is - hangsúlyozta az InfoRádióban Mika János éghajlatkutató.
2007. május 12. 13:17 Nyomtalanul tűnik el az olaj Amerikai lapértesülés szerint naponta 100-300 ezer hordónyi olaj tűnik el nyomtalanul Irakban.
2007. május 12. 13:15 Európa jövője a téma Megkezdődött az Európa jövőjével és az alkotmányos szerződés sorsával foglalkozó úgynevezett mini-csúcstalálkozó a portugáliai Sintrában.
2007. május 12. 12:42 Megkéseltek egy taxis Budapesten A fővárosban megkéseltek egy taxist a józsefvárosi piacnál.
2007. május 12. 12:29 Az adórendszer sokakat elbizonytalanít Magyarországon a nehezen kiszámítható adórendszer sok gazdasági szereplőt bizonytalanít el, azok is megfontolják, hogy máshová költöztessék cégüket, akik már befektettek az országban - mondta a Wizz Air vezérigazgatója.