2006. március 29. 22:54 A mellőzött rúgta a győztes gólt Manchesterben A Manchester United hazai pályán 1-0-ra győzött a West Ham ellen az angol labdarúgó-bajnokságban, így megerősítette második helyét a tabellán.
2006. március 29. 22:51 Egyre több gyerek alszik el az iskolában Az Egyesült Államokban egyre több a kialvatlan gyerek: 28 százalékuk legalább hetente egyszer elalszik az órán, 22 százalék elszundít a házi feladat írása közben, 14 százalékuk pedig elkésik az iskolából, mert nem bír felkelni reggel időben. Szakértők az éjszakai életmódot, a televíziót és a számítógépet okolják.
2006. március 29. 22:38 Az egyik milánói csapat nyert Az Inter 0-1-ről fordítva 2-1-re nyert a vendég Villarreal ellen a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőjének első mérkőzésén.
2006. március 29. 22:29 Kövér: képviselőnek nem áll jól az agresszivitás Ennek a választásnak a tétje az, hogy a mi 20, 30 vagy 40 esztendőnk is belekerül-e abba a gödörbe, amit "ezek" az elmúlt négy évben ástak, és betemetik-e az árkokat velünk együtt, vagy pedig véget tudunk vetni annak a garázdálkodásnak, amit ez a garnitúra az élet minden területén folytatott - mondta a Fidesz országos választmányának elnöke egy berhidai fórumon.
2006. március 29. 22:25 Tévedésből rossz repülőtéren szállt le egy utasszállító Tévedésből az észak-írországi Londonderry helyett egy közeli brit katonai támaszponton szállt le a Ryanair Liverpoolból érkező repülőgépe, amelyet az Eirjet nevű cég üzemeltet alvállalkozásban.
2006. március 29. 21:36 A Fidesz tudja meg leggyorsabban a választási eredményt A több párt által előterjesztett, a szavazás módját több ponton módosító javaslat alkalmas arra, hogy megakadályozza a láncszavazásos választási csalást - mondta a Fidesz kommunikációs vezetője az InfoRádió Aréna című műsorában.
2006. március 29. 21:19 "Piszkos bombát" csempésztek az Egyesült Államokba Az amerikai szövetségi számvevőszék ellenőrei két kisebb radiológiai fegyverre, úgynevezett "piszkos bombára" elegendő hasadóanyagot csempésztek be tavaly decemberben az Egyesült Államokba hamisított okmányok segítségével - írta a The Washington Post.
2006. március 29. 20:44 MIÉP-es forgatókönyvtől tart az MSZP A Fidelitas demonstrációt tart Budapesten április 1-jén, azon a napon, amikor az MSZP hívei az Andrássy úton gyűlnek össze. Ezt a szervezet elnöke jelentette be. Az MSZP bírálta a "ribillióra épülő" politikát.
2006. március 29. 20:38 Szlovákiában kiakadtak Gyurcsány bejelentése miatt Át kell értékelni a magyar és a szlovák nemzetbiztonsági szervezetek működését, miután Magyarországon nyilvánosságra kerültek a budapestii merényletfenyegetésről szóló értesülések - mondta az InfoRádiónak a szlovák titkosszolgálatokat felügyelő parlamenti bizottság alelnöke.
2006. március 29. 20:34 Hiller: a Magoszra a kisgazdák sorsa vár Nemcsak tartalomban, hanem stílusban is nagy a különbség az MSZP és a Fidesz között - jelentette ki a szocialista párt elnöke kemecsei fórumán.
2006. március 29. 20:26 A Stadler felmondta a kooperációs szerződést A svájci Stadler AG. felmondta a Ganz Transelektro Közlekedési Rt.-vel kötött kooperációs szerződést, amely a MÁV-nak szállítandó 30 plusz 30 Flirt motorvonat közös gyártására vonatkozott - mondta a Stadler 100 százalékos tulajdonában álló Stadler Trains Magyarország Kft. ügyvezető igazgatója.
2006. március 29. 20:04 Kuncze listája a trágár támadásokról és a keresztes háborúról Az SZDSZ elnöke szerint az elmúlt napokban megszaporodott pártja elleni támadások mögött az áll, hogy a Fidesz politikusai is felismerték: a választások a liberálisokon múlnak.
2006. március 29. 19:54 Elődöntős a Honvéd Bejutott az elődöntőbe a Honvéd a labdarúgó Magyar Kupában, mivel a nyolc között az idegenbeli 0-0-ás döntetlen után a Bozsik József Stadionban 1-0-ra nyert a Sopron ellen.
2006. március 29. 19:52 Olaszország befogadja a hitehagyott afgánt Az olasz kormány hozzájárult ahhoz, hogy befogadják azt az afgán férfit, akit hazájában perbe fogtak, mert áttért a muzulmán hitről a kereszténységre.
2006. március 29. 19:44 Két Lipcsei játszhat az örökrangadón Nemcsak a Ferencvárosban, hanem az MTK-ban is pályára léphet egy Lipcsei a labdarúgó NB I vasárnapi örökrangadóján.
2006. március 29. 19:40 Orbán európai programot hirdet A tömeges munkanélküliséget és a születések alacsony számát tartja a legjelentősebb problémának az Európai Unióban Orbán Viktor, a Fidesz elnöke.
2006. március 29. 19:37 Legalább rendőreink ott lesznek a vb-n Magyar rendőrök egy kisebb csoportja is dolgozik majd a nyári németországi labdarúgó-világbajnokságon - jelentette be a belügyminiszter bajor kollégájával folytatott budapesti megbeszélését követően.
2006. március 29. 19:30 Sólyom a magyar kisebbségpolitika felülvizsgálatát szorgalmazta A magyarországi kisebbségpolitika felülvizsgálatának fontosságáról beszélt Helsinkiben Sólyom László köztársasági elnök.
2006. március 29. 19:24 Moszkva Washingtont vádolja Az orosz elnök szerint Washington hátráltatja Moszkva csatlakozását a Kereskedelmi Világszervezethez.
2006. március 29. 19:22 Budapest felkészült az árhullámra A tervezettnél korábban lezárták a budai alsó rakpartot a Margit-híd és Mozaik utca között a Duna áradása miatt.
2006. március 29. 19:19 Letette az esküt a Hamász-kormány Letette a hivatali esküt a Hamász vezette palesztin kormány Mahmúd Abbasz, a Palesztin Hatóság elnöke előtt.
2006. március 29. 19:07 63 tonna romlott hús a Ferencvárosban Budapesten 63 tonna romlott húskészítményt foglaltak le egy hűtőházban, a IX. kerületben.
2006. március 29. 18:41 Matthäus mégsem családi okok miatt távozott Brazíliából Lothar Matthäus módosított korábbi állításán, és kijelentette, mégsem családi okok miatt hagyta el a brazil Atlético Paranaense labdarúgócsapatát.
2006. március 29. 18:27 Elárasztják Európát a hamis gyógyszerek Az elmúlt hat évben 170 féle hamisított gyógyszert próbáltak forgalomba hozni Európában, többségüket az interneten keresztül - jelentette be az Európai Bizottság.
2006. március 29. 18:22 Keresd a férfit! - kampány a prostitúció ellen Törvényben büntetné a kiskorú prostituáltak szolgáltatásait igénybe vevőket a Prostitúció Nélküli Magyarországért Mozgalom, amely reklámplakátjain szokatlan módon hívja fel a figyelmet a gyermekkori prostitúció veszélyeire.
2006. március 29. 18:09 Még négy évvel a merényletek után is találnak emberi maradványokat Az egykori New York-i Világkereskedelmi Központ melletti üres épületek egyikében újabb emberi maradványokat találtak az építőmunkások. A Deutsche Bank korábbi épületében több mint négy és fél éve heverő maradványokat DNS-teszttel próbálják majd a város adatbázisában szereplő áldozatok valamelyikéhez kötni.
2006. március 29. 17:54 Fidesz: hajtóvadászat Mikola István ellen Vizsgálatot kezdeményezett az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatalnál Katona Tamás, a Pénzügyminisztérium közigazgatási államtitkára a Fidesz miniszterelnökhelyettes-jelöltjének korábbi kijelentésével összefüggésben. A Fidesz szerint hajtóvadászat folyik Mikola István ellen.
2006. március 29. 17:20 "Schumacher és Räikkönen lesz a legnagyobb ellenfelem" A világbajnoki címvédő Fernando Alonso szerint a német Michael Schumacher és a finn Kimi Räikkönen lesz számára a legveszélyesebb ellenfél a Forma-1-es Ausztrál Nagydíjon.
2006. március 29. 16:53 Botrány a Diósgyőrnél Fegyelmi vétségek miatt öt ifjúsági korú játékost is megróttak a Diósgyőr női kosárlabdacsapatánál.
2006. március 29. 16:51 Gyurcsány: az összes kampányrendezvényt fenyegetik A hatóságok átdolgozták és kiegészítették a politikai nagygyűlések biztosítási tervét - jelentette be a miniszterelnök, miután találkozott a belügyminiszterrel és az országos rendőr-főkapitánnyal.
2006. március 29. 16:36 Járai nem hisz a 2010-es céldátumban A Magyar Nemzeti Bank elnöke szerint a 2010-es euróbevezetéshez nagy átalakítást kellene végrehajtani az államháztartásban.
2006. március 29. 16:31 Rijkaard szégyennek tartja a gólképtelenséget A Barcelona nem tudta kihasználni mezőnyfölényét a Benfica otthonában, így csak gólnélküli döntetlenre volt képes a labdarúgó Bajnokok Ligája-negyeddöntő lisszaboni meccsén.
2006. március 29. 16:15 Demeter: Gyurcsány államtitkot sértett A kampányesemények elleni tervezett merényletekről szerzett értesülések államtitoknak minősülnek, a titokgazda a szlovák fél, az ő jóváhagyása nélkül a miniszterelnök nem hozhatta volna nyilvánosságra az információkat - mondta az InfoRádiónak Demeter Ervin, a nemzetbiztonsági bizottság fideszes tagja.
2006. március 29. 16:09 Támogatás a gazdáknak a madárinfluenza miatt A tojás- és baromfiágazat pénzügyi támogatását javasolja az Európai Bizottság a madárinfluenza miatt. A tervek szerint a piactámogatási költségeket részben uniós költségvetésből fedeznék.
2006. március 29. 15:51 Montoya a szezon végén dönt a folytatásról Juan Pablo Montoya, a McLaren pilótája csak az idény végén dönti el, hogy melyik Forma-1-es istállónál folytatja pályafutását.
19:14 A digitális technika már az életünket is védi, és az egyik leggyakoribb népbetegség ellen is hatékony
17:51 Szemere Dorottya: leginkább a rollerhasználók szeretnének követhető és érthető KRESZ-szabályozást