2010. július 12. 17:00 "A politikai terminátor ne szóljon semmit!" Távhődíjak, nagyberuházások, elszámoltatás és nagyköveti visszahívások - a többi között ezek kerültek szóba a parlamenti interpellációk során.
2010. július 12. 16:46 Mínuszba fordult zárásra a BUX A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 145,06 pontos, 0,64 százalékos csökkenéssel, 22.448,65 ponton zárt hétfőn.
2010. július 12. 16:28 Tolódik a házelnök- és az alkotmánybíró-választás időpontja Július 19-e, hétfő helyett július 22-én, csütörtökön választ új házelnököt az Országgyűlés, és dönt a hiányzó alkotmánybírákról. Várhatóan ezen a napon egészítik ki a Független Rendészeti Panasztestületet is.
2010. július 12. 16:00 Így együnk, igyunk és vásároljunk hőségben Tévhit, hogy a hideg ételek és italok hűtik a szervezetet a nagy melegben - mondta az InfoRádiónak Szigethy Emma életmód-tanácsadó. A rekkenő hőségben forrásvízzel, forró mentateával vagy hozzáadott cukor nélkül készült gyümölcslével oltsuk a szomjunkat - ajánlja a fitoterapeuta. A Magyar Élelmiszer-biztonsági Hivatal főigazgatója pedig arra hívta fel a figyelmet, hogy kánikula idején fokozottabban kell ügyelnünk az élelmiszerek tárolására.
2010. július 12. 15:21 Hoffmann Rózsa szerint nehezebb érettségi kell Érettségi eredmények, árvízi helyreállítás és a Nemzeti Együttműködési Nyilatkozat - a többi között ezekről beszéltek a képviselők az Országgyűlésben a napirend előtti felszólalásokban hétfőn.
2010. július 12. 14:57 Meghalt Kállai Ferenc Július 11-én, 85 éves korában elhunyt Kállai Ferenc, Kossuth-díjas, Érdemes művész, a Nemzeti Színház örökös tagja, írja a Magyar Színház honlapja.
2010. július 12. 14:43 Másodfokú hőségriasztás, extrém erős az UVB-sugárzás Az egész ország területére elrendelte a másodfokú hőségriasztást az országos tiszti főorvos, ugyanis a következő napokban az ország egész területén 25 és 27 fok közötti középhőmérséklet várható. Keddtől pedig több helyen - például a nagyvárosokban - ennél magasabb, 27 fok feletti átlaghőmérséklet várható több napon át.
2010. július 12. 14:32 Narancssárga riasztás - bárhol lehet jégeső és viharos szél! Kiadta a narancssárga riasztást az egész országra hétfőn az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ), miután az előrejelzések szerint - főként délután és este - jégeső, felhőszakadás, viharos szél lehet többfelé.
2010. július 12. 14:30 Svájc nem adja ki Roman Polanskit A svájci kormány elutasította az Egyesült Államok kérelmét Roman Polanski kiadatására, és bejelentették, hogy megszüntetik a rendező házi őrizetét.
2010. július 12. 14:14 Három kamion ütközött az M0-son - félpályás útzár Három kamion ütközött össze az M0-s autóút M1-es autópálya felé vezető oldalának 6-os kilométerénél hétfőn kora délután - közölte Pest Megyei Rendőr-főkapitányság.
2010. július 12. 12:05 Elfogták Basternák gyilkosát Szlovák médiaértesülések szerint őrizetbe vették Basternák László feltételezett gyilkosát. A hatóságok a hírt nem erősítették meg, de nem is cáfolták. A rendőrség várhatóan délután ad tájékoztatást az ügyről.
2010. július 12. 11:33 Jelentősen megcsappanhatnak egyes pártok bevételei Ma szavaz az Országgyűlés a pártok állami támogatásának 15 százalékos csökkentéséről. A törvény szerint már idén jelentősen megcsappannak az áprilisi választásokon gyengébben szereplő pártok bevételei.
2010. július 12. 11:15 Õrizetbe vették a gyermeke halálát okozó apát Halált okozó testi sértés gyanúja miatt őrizetbe vette a rendőrség azt a férfit, aki olyan súlyosan bántalmazta a fiát, hogy a gyermek életét vesztette - közölte Beluzsárné Belicza Andrea, a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője
2010. július 12. 11:13 Kulcsár-ügy: az LB elutasította a letartóztatásra vonatkozó ügyészi fellebbezést Elutasította a Legfelsőbb Bíróság (LB) a Kulcsár Attila előzetes letartóztatására vonatkozó ügyészi fellebbezést - közölte az LB.
2010. július 12. 11:12 Nőtt a brit GDP az első negyedévben A brit statisztikai hivatal (ONS) végleges adatai szerint Nagy-Britannia hazai összterméke (GDP) az előzetes becslésnek megfelelő mértékben, 0,3 százalékkal nőtt az első negyedévben az előző negyedévhez képest és 0,2 százalékkal csökkent a tavalyi első negyedévhez képest.
2010. július 12. 09:35 Litkey Farkas: Sokra vihetik a fiatal magyar vitorlázók Erős utánpótlása van a vitorlás sportágnak, és okos finanszírozással a mostani fiatalok sokra vihetik - hangsúlyozta az InfoRádió Aréna című műsorában Litkey Farkas. A kilencszeres Kékszalag győztes vitorlásversenyző az InfoRádió Aréna című műsorában beszélt arról is, hogy mennyire tetszett neki az idei tókerülő versenyen kipróbált katamaránozás, illetve, hogy motiválja vagy visszaveti-e a kudarc.
2010. július 12. 09:16 Csökkentek a mezőgazdasági termelői árak éves összevetésben Májusban 0,6 százalékkal csökkentek a mezőgazdasági termelői árak éves összevetésben, míg áprilisban 5,7 százalék volt visszaesés az előző év azonos hónapjához viszonyítva - közölte a Központi Statisztikai Hivatal.
2010. július 12. 09:09 Hibázott az izraeli katonai vezetés Több súlyos hibát is elkövetett az izraeli katonai vezetés a gázai török segélyszállító hajókonvoj elleni támadás megszervezésekor és végrehajtásakor.
2010. július 12. 08:36 A japán kormánypárt súlyos vereséget szenvedett a szenátusi választáson Súlyos vereséget szenvedett a legnagyobb japán kormánypárt a vasárnap tartott szenátusi választáson, a balközép koalíciós kabinet pedig elvesztette többségét a felsőházban - derül ki a hétfői japán lapokban összesített eredményekből.
2010. július 12. 08:22 Kallós Zoltán: "a magyar népdal még mindig érzelmeket ébreszt az emberekben" Egy új generációnak kell felnőnie ahhoz, hogy a határon túli magyarok ismét Magyarországhoz tartozónak érezhessék magukat - mondta az InfoRádiónak adott interjújában Kallós Zoltán, a Kallós Alapítvány alapítója. Õ végezte magyar nyelvterületen a legnagyobb népzenei gyűjtést.
2010. július 12. 07:34 Légszennyező autókat szűrnek ki a matricákkal A szmogriadó rendelet módosítása értelmében a jövőben nem a rendszám, hanem a gépjármű környezetvédelmi besorolása alapján tilthatják ki az autókat a fővárosból. A Nemzeti Közlekedési Hatóság elnökhelyettese az InfoRádiónak elmondta: az autó besorolását a hátsó rendszámtáblán található matrica színe jelzi.
2010. július 12. 07:33 Spéder Zsolt: Magyarországon a középhelyzetű családok vállalnak legkevésbé gyermeket Idén várhatóan 10 millió alá csökken Magyarország népessége, negyven év múlva pedig már csak 8,5 millióan leszünk a jelenlegi népesedési folyamatokat figyelembe véve - közölte a Központi Statisztikai Hivatal. A népesedés világnapja alkalmából rendezett sajtóbeszélgetésen Spéder Zsolt, a Népességtudományi Kutató Intézet igazgatója elmondta: Magyarországon a középhelyzetű családok vállalnak legkevésbé gyermeket, mert ők veszíthetik a legtöbbet.
2010. július 12. 07:31 Megvan a kulcs a női szívekhez! Azoknak a férjeknek, akik több romantikát szeretnének vinni a házasságukba, nem drága desszertekben, hatalmas virágcsokrokban vagy elegáns éttermi vacsorákban kell keresniük a megoldást. Az igazi kulcs, ami megnyitja a női szíveket, az a házimunkák átvállalása - állapította meg egy tudományos felmérés.
2010. július 12. 07:08 Politikusok baklövéseit teszik jóvá a szerbek albán arái Miközben Koszovó miatt tovább növekszik a feszültség és romlik a szerb-albán viszony, mind több szerb férfi keres és talál is magának albán menyasszonyt. Átlagosan 500-1000 euró közvetítődíj ellenében évente mintegy 150-200 albán menyecske érkezik Szerbiába.
2010. július 12. 06:57 6,2-es erősségű földrengés volt Chile északi részén Erős, a Richter-skála szerinti 6,2-es erősségű földrengés volt este Chile északi részén.
2010. július 12. 06:42 Többezer milliárdos kártérítést követelnek az egykori tsz-tagok - lapszemle Az Európai Unióhoz fordul segítségért egy volt segesdi tsz-tag. Szalai József több társával arra hivatkozik, hogy egy 2001-es alkotmánybírósági határozat szerint a kilencvenes évek elején hozott szövetkezeti törvények és az azokhoz kapcsolódó kárpótlási szabályok nem feleltek meg az alaptörvénynek - közölte a Népszabadság.
2010. július 12. 06:33 Kamerákkal leplezik le az aluljárók dohányosait Egy fővárosi rendelkezés szerint augusztus 4-től nem lehet cigarettázni a budapesti aluljárókban. Így ott hamarosan megjelennek a dohányzást tiltó táblák, a bejáratoknál ugyanakkor csikktartókat szerelnek fel - mondta el az InfoRádiónak Horváth László,a Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt. helyettes szóvivője.
2010. július 12. 06:31 Vádemelési javaslat a kiskunhalasi ügyben Vádemelési javaslattal adta át az iratokat az ügyészségnek a Bács-Kiskun Megyei Rendőrség a kiskunhalasi Pszichiátriai és Fogyatékos Betegek Otthonának zárt osztályán elkövetett cselekmények ügyében.
2010. július 12. 05:39 Ugandában a vb-döntő alatt gyilkoltak Uganda fővárosában 64 ember - köztük egy amerikai állampolgár - meghalt, amikor több pokolgép robbant fel két szórakozóhelyen.
2010. július 11. 21:58 Öt tonna drog Guatemalában A guatemalai haditengerészet egy öt tonna kokaint szállító tengeralattjárót tartóztatott fel. A házilag készített, 17 méter hosszú jármű az Egyesült Államokba tartott, fedélzetén négy kolumbiai kábítószercsempésszel és a rakománnyal.
2010. július 11. 21:19 Holnap módosulhat a költségvetés - a nap legfontosabb hírei Két-három éven belül nullszaldós lehet a Malév. Tízezrek emlékeztek a srebrenicai mészárlás áldozataira. A jövő héten is tart a hőség- és UV-B-riadó
2010. július 11. 20:50 Peking megerősítette a Google működési engedélyének meghosszabbítását A kínai informatikai szakhatóság megerősítette, hogy meghosszabbították a Google kínai üzemeltetőjének működési engedélyét - jelentette a Hszinhua hírügynökség vasárnap.
2010. július 11. 20:12 Agyonverte kisfiát egy férfi Meghalt az a 10 év körüli kisfiú, akit apja bántalmazott dunaharaszti otthonukban. A gyereket életveszélyes sérülésekkel vitte kórházba a mentőhelikopter még délután - közölte a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese.
2010. július 11. 20:00 A vérkoleszterin szinten tartása javítja az életkilátásokat A koleszterin felszívódását gátló bélműtét után az operált szívbetegek legalább egy évvel tovább éltek, mint azok, akik csupán szigorú diétát tartottak. A POSCH tanulmány eredményeit az Annals of Surgery című sebészeti folyóirat közölte.
2010. július 11. 19:42 Magyar játékost vett a Milan Filkor Attila válogatott magyar labdarúgó az Inter labdarúgócsapatától a városi rivális AC Milanhoz igazolt.