Infostart.hu
eur:
363.29
usd:
323.23
bux:
145471.12
2026. október 16. péntek Gál
Nyitókép: Facebook/Gyurcsány Ferenc

Gyurcsány Ferenc az álnéven írt krimijéről: magamat is meglepően jó könyvet írtam

Hivatalosan is bemutatták Gyurcsány Ferenc legújabb könyvét. A volt miniszterelnök, a Demokratikus Koalíció elnöke Kate Vargha álnéven írt krimit. Az InfoRádió a bemutató után arról is kérdezte, számol-e azzal, hogy 2026 után már csak az írás marad számára.

Gyurcsány Ferenc álnéven írt könyve legelső fejezetében egy európai nagyvárosban találnak egy súlyosan megsebzett, három hónapos csecsemőt.

"Arról szól a történet első ránézésre, hogy mi is történt azzal a csecsemővel, de közben kiderül, hogy a vérségi kapcsolatok különböző szereplők között nem azok, aminek hisszük, kiderül, hogy szeretni sokféleképpen lehet, és meg kell érte küzdeni, kiderül közben az is, hogy hogyan kavarodik össze a hit, az ember és az Isten dolga. Ezt próbáljuk kibogozni. Sokfajta mélysége van a sztorinak, reményeim szerint egy picivel összetettebb, mélyebb, mint egy szokásos krimi" – vallott könyvéről a volt kormányfő, a DK elnöke.

Hogy miért maradt távol írásában a politika világától, arról azt mondta, "nagyon sokféleképpen szórakoznak az emberek", és ez jó, mert mindenkinek van magánélete, "a Jóisten mentsen meg, hogy akkor, amikor én ki akarok kapcsolódni, még akkor is a politikával foglalkozzak".

"Én nagyon nem vagyok tévénézős. Nagyon nem nézek sportot, filmet, semmit. Nagyon jó szórakozás egyébként tévét nézni, de amíg más tévét néz, én legtöbbször írok, és megjött a bátorságom, hogy ne csak magamnak írjak, hanem megmutassam másnak is. Valójában ez az én szórakozásom" – mondta Gyurcsány Ferenc. Hogy kit akar ezzel szórakoztatni, arról azt mondta, elsősorban saját magát, de olyanná lett a munka, hogy meg meri mutatni másoknak is.

A felvetésre, hogy ha álnéven írt, miért fedi már a könyben fel, hogy ő áll mögötte, a volt kormányfő így válaszolt: "Semmiképpen sem szeretnék a nagyszerű Rejtő Jenőre hasonlítani, de hát P. Howard közismerten Rejtő Jenő volt. Ennek nagy hagyománya van a magyar irodalomban, olyannyira, hogy önálló lexikona van a magyar írói álneveknek. Nem akartam összekeverni azt a megszólalást, amit politikusként mondok – annak más a súlya, más a szerepe – és azt, amit mesélő emberként mondok, mert mégiscsak ez egy mese."

Szerinte az írói álneveket választók túlnyomó többsége is elmondja, hogy miért használ írói álnevet, de a névválasztás arra is alkalmat nyújtott neki, hogy édesanyja emléke előtt tisztelegjen. "Anyás fiú voltam és maradtam is, és azt gondoltam, jobb, ha nem keveredik, mikor a képzeletem és mikor a közéleti meggyőződésem diktálja a megszólalást" – fejtegette.

Gyurcsány Ferenc már belekezdett a második kötet megírásába is, de azt csak 2026 után folytatja. Hogy miért, arra a válaszadást távolabbról kezdte: "Miért tagadnánk: a júniusi választás elég rendesen megrázott bennünket. Arról, amit korábban hittünk, hogy amit képviselünk, az nagyon sokaknak és egyre többeknek lesz fontos, az derült ki, hogy kevesebbeknek, mint mi ezt reméltük. Most 16 óra a fő hivatásomé, a politikáé... A könyvben nagyon ott kell lenni fejben. Mikor írtam, éreztem az illatokat. Én nem tudok ilyen gyorsan váltani. Most minden idegszálammal a fő hivatásomra koncentrálok. Nagyon csodálkoznék, ha nem térnék vissza az íráshoz az első pillanatban, amikor átlagos lesz a terhelés. Most nem átlagos a terhelés, most az átlagot messze meghaladóan, úgyhogy nem tudok az írásra koncentrálni."

Hogy el tudja-e képzelni, hogy 2026 után ez a hobbija lesz a fő tevékenysége, arról azt mondta, nem úgy tervezi. "Ha az a kérdés, hogy el tudom-e képzelni, akkor ennél sokkal bonyolultabb dolgot is el tudok képzelni természetesen, de még nem azt tervezem. Persze a választók engem el tudnak küldeni nyugdíjba, de éppen arról próbálom őket meggyőzni, hogy ha valakit el kell küldeni nyugdíjba, az nem én vagyok, sőt, tőlem egyre többre számíthatnak. Én ebben meglehetősen normális vagyok, erősen hiszek az igazamban, na meg abban is most – ha erről beszélgetünk –, hogy magamat is meglepően jó könyvet írtam" – mondta Gyurcsány Ferenc.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Donald Trump tetszésén múlik, hogy segíti-e egyáltalán Ukrajnát – szakértő a Starlink lassításának hátteréről

Donald Trump tetszésén múlik, hogy segíti-e egyáltalán Ukrajnát – szakértő a Starlink lassításának hátteréről

Egybehangzó beszámolók szerint kedden minden előzetes figyelmeztetés nélkül Elon Musk űripari cége, a SpaceX korlátozni kezdte a Starlink működését Ukrajna számára, ami komolyan csökkentette a hadsereg képességeit. És bár a legújabb híradások szerint a szolgáltatás már helyreállt az ukrán hadseregnél, a korlátozás komoly kérdéseket vetett fel. Somkuti Bálint hadtörténész, biztonságpolitikai szakértő a részletekről is beszélt az InfoRádióban.

Magyar Péter értékelte a csúcsot: „volt minden, vétófenyegetés, kiabálás” – de elégedett

Elégedettségét fejezte ki Magyar Péter miniszterelnök pénteken Brüsszelben, mert – a közösségi oldalán megosztott videóüzenete szerint – az uniós csúcstalálkozó két napja alatt „minden, a hazánk szempontjából fontos ügyben sikert értünk el”, minden fontos kérdésben győzött a magyar érdek.
inforadio
ARÉNA
2026.10.19. hétfő, 18:00
Zalai Csaba
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanára, az Európa-tanulmányok Tanszék oktatója
Bejelzett a félelemindex, nagyon beütötték az amerikai tőzsdéket

Bejelzett a félelemindex, nagyon beütötték az amerikai tőzsdéket

Visszatértek a vevők az ázsiai tőzsdékre a csütörtöki technológiai eladási hullám után, újra emelkedtek a chipgyártók részvényei. A dél-koreai Kospi 3,3 százalékot emelkedett az előző napi közel 8 százalékos zuhanás után, a japán Nikkei 1,7 százalékot erősödött. A vártnál magasabb amerikai infláció és az erős fogyasztás miatt a befektetők arra számítanak, hogy jöhet az újabb Fed szigorítás, a figyelem az októberi kamatemelés helyett egyre inkább decemberre terelődik. Az európai kereskedésnek támaszt adott az ázsiai felpattanás, enyhe pluszban álltak meg a tőzsdék, köztük a BUX is. Indonézia kimaradt a javuló hangulatból, a jakartai tőzsde több mint 11 százalékot zuhant az MSCI által javasolt piaci átsorolás hírére. Az Egyesült Államokban viszont újra itt az AI- és chip-para, ami lerántotta az indexeket a kereskedésben, egyre aggasztóbbak a CDS-felárak, ami miatt már a félelemindex is bejelzett. Nap végére még az olajárak is kilőttek az ukrajnai és közel-keleti konfliktusok eszkalálódásai miatt. Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztráció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×