Infostart.hu
eur:
364.58
usd:
326
bux:
145903.09
2026. november 3. kedd Győző
Nyitókép: Unsplash

Tavasztól naponta indít járatot Budapest és Peking között az Air China

Az Air China légitársaság a jelenlegi heti négy helyett tavasztól naponta indít járatot Budapest és Peking között, ezzel a magyar főváros lesz a negyedik az Európai Unióban, amely napi közvetlen légi összeköttetéssel fog állni a kínaival - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter vasárnap Budapesten.

A tárcavezető hangsúlyozta, hogy Magyarország rendkívül sokat profitált az elmúlt években a Kínával folytatott együttműködéséből, ami különösen igaz a turizmus területére.

„Az idei esztendőben el fogja érni a negyedmilliót a Magyarországra látogató kínai turisták száma, akik mintegy 600 ezer vendégéjszakát töltenek el Magyarországon (...) A nagyon magas és aktív turisztikai forgalmunknak az alapját az adja, hogy Budapestről hét nagy kínai várost is közvetlen légijárattal lehet elérni”

– emelte ki. Majd rámutatott, hogy Budapest és Peking között az Air China jelenleg heti négyszer közlekedik, de most az a döntés született, hogy jövő tavasztól napi rendszerességűvé teszik a járatot.

„Ez azt jelenti, hogy Budapest lesz a negyedik olyan főváros az Európai Unióban, amelynek napi járata lesz a kínai fővárosba” – szögezte le.

Szijjártó Péter fontosnak nevezte az egyre sűrűbb összeköttetéseket a két ország között, ugyanis szavai szerint ez a szoros együttműködés alapfeltétele. „Jó hír tehát, hogy Budapest negyedik európai uniós fővárosként tavasztól napi közvetlen légi összeköttetéssel fog rendelkezni Pekinggel” – összegzett.

Címlapról ajánljuk
Marine Le Pen ante portas? – A szakértő szerint nő az esély

Marine Le Pen ante portas? – A szakértő szerint nő az esély

Szeptember közepe óta tartanak a tüntetések Franciaországban. Most hétvégén ismét százezrek vonultak az utcákra. A békés felvonulások végén összecsapások törtek ki több nagyvárosban és Párizsban is. Fejérdy Gergely Franciaország-szakértő arról is beszélt az InfoRádióban, hogy mi is a demonstrációk célja, illetve hogy mi az, ami Emmanuel Macron egyre több támogatóját ráveszi arra, hogy inkább Marine Le Pen mögé álljon.

Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Megkövette a társadalmat az ügyészi szervezet nevében az elmúlt időszak egyes döntései miatt az új legfőbb ügyész, Fejes Péter. Az őt jelölő Baka András köztársasági elnök is nyilatkozott Fejes Péter megválasztása után.
inforadio
ARÉNA
2026.11.03. kedd, 18:00
Horváth Gábor
a Költségvetési Tanács elnöke
Megvan az ukrán-orosz találkozó időpontja, másik kontinensen okozhatnak galibát az ukrán hírszerzők - Háborús híreink kedden

Megvan az ukrán-orosz találkozó időpontja, másik kontinensen okozhatnak galibát az ukrán hírszerzők - Háborús híreink kedden

Stewe Witkoff amerikai különmegbízott bejelentette, hogy november 10 és 11 között kerül megrendezésre a következő orosz-ukrán béketárgyalás Abu-Dzabiban. Dmitro Lubinec ukrán és Jana Lantratova orosz emberi jogi biztos levélben kéri az amerikai first lady, Melania Trump segítségét abban, hogy a herszoni Oleski környékére kihirdetett tűzszünetet más régiókra is kiterjesszék. A közelmúlt katonai puccsai óta Oroszországhoz egyre közelebb kerülő Mali és Niger azzal vádolja az ukrán titkosszolgálatot, hogy ellenzéki fegyveres csoportokat támogat a Száhel-övezetben. Kijev tagadja a vádakat. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfontosabb híreivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×