Infostart.hu
eur:
385.75
usd:
331.5
bux:
120744.93
2026. január 15. csütörtök Lóránd, Lóránt
Várhelyi Olivér, az Európai Bizottság bővítésért és szomszédságpolitikáért felelős tagja sajtótájékozatót tart az Európai Unió bővítési csomagjáról Brüsszelben 2020. október 6-án.
Nyitókép: MTI/EPA pool/Olivier Hoslet

Várhelyi Olivér: Ukrajna számíthat az Európai Bizottság támogatására

A háború okozta károk, ahogy a szükségletek is, óriásiak Ukrajnában, ezért együtt kell dolgozni Kijevvel és más nemzetközi partnerekkel az ország újjáépítésén - jelentette ki Várhelyi Olivér szomszédságpolitikáért és bővítésért felelős biztos Brüsszelben.

Várhelyi Olivér, az Európai Bizottság épületében rendezett, az Ukrajnai Zsidó Hitközségek Szövetségének (FJCU) az ukrajnai menekültek megmentésében kifejtett erőfeszítéseit bemutató fotókiállítás megnyitóján elmondta, a szövetség egyik vezetőjeként Raphael Rutman rabbi, valamint kollégáinak és önkénteseinek munkája példaértékű Ukrajna népének védelme és támogatása terén.

Elmondta: a szövetség munkája Ukrajna valamennyi régiójára kiterjed, a háború által leginkább érintett és legnehezebben megközelíthető területeken nyújt támogatást a rászorulóknak, zsidó és nem zsidó közösségek tagjainak egyaránt. Emberek életét védelmezi, élelemet, szállást, higiéniai ellátást és gyógyszereket biztosít, vagy az evakuálásban nyújt segítséget annak ellenére, hogy munkatársainak testi épsége veszélyben van - emelte ki a magyar uniós biztos.

"Az Ukrajnának és polgárainak nyújtott segítségünknek - a nemzetközi közösséggel együtt - mindaddig, amíg a háború dúl, és azt követően is, a helyreállítás és az újjáépítés évei alatt, folytatódnia kell" - fogalmazott Várhelyi Olivér, majd hozzátette: a háború kezdete óta az Európai Unió 68 milliárd eurót bocsátott rendelkezésre Ukrajna támogatásához. Ukrajna és népe számíthat az Európai Bizottság támogatására - tette hozzá az uniós biztos.

Bahmut, 2023. március 26.
Légi felvétel az orosz erők által ostromlott kelet-ukrajnai Bahmutról 2023. március 26-án.
MTI/AP/Libkos
Légi felvétel az orosz erők által ostromlott kelet-ukrajnai Bahmutról 2023. március 26-án. MTI/AP/Libkos

Roberta Metsola, az Európai Parlament elnöke beszédében kiemelte, a kiállított fotók hűen mutatják be az orosz hadsereg ukrajnai brutalitását. Kijelentette: az Európai Unió mindig kiállt a béke mellett, amelyet a méltóság, a szabadság és az igazság jellemez. Addig azonban, amíg Ukrajna területi egysége és önállósága nem biztosított, egységre van szükség az ország és mindazok támogatására, akik a közös értékeinkért küzdenek - tette hozzá az uniós parlament elnöke.

Címlapról ajánljuk
Nemzeti Petíciót indít a kormány
Kormányinfó percről percre

Nemzeti Petíciót indít a kormány

A magyar állam jogsegéllyel is azok mellett áll, akik származásuk miatt jogsérelmet szenvednek el a Benes-dekrétumok miatt. Fontos információk érkeztek a Nemzeti Petícióról, a V4-ektől érkező támogatásról, a Mercosur-megállapodás következményeiről. Tartson velünk!

A dánok és grönlandiak elkerülték a „Zelenszkij-pillanatot”

Ahogy várható volt, nem sikerült közelíteni az álláspontokat Grönland, Dánia és az Egyesült Államok között a sziget jövőjéről szóló, radikális amerikai igények kérdésében. A dán külügyek vezetője közölte: „alapvető ellentét” van a felek között, miközben a NATO fokozza katonai jelenlétét a térségben.
Gulyás Gergely bejelentette: megjelent a lakossági energiatárolási pályázat - mutatjuk a részleteket!

Gulyás Gergely bejelentette: megjelent a lakossági energiatárolási pályázat - mutatjuk a részleteket!

Nemzeti petíciót indít a kormány az ukrajnai uniós támogatások kapcsán, februárban pedig két napra elosztva érkezik a 13. és a 14. havi nyugdíj első részlete – derült ki a csütörtöki Kormányinfón. Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter ismertette az új, 100 milliárdos otthoni energiatárolási program részleteit, valamint a téli időjárási helyzetről szóló belügyminiszteri beszámolót is: bár a hideg miatt továbbra is érvényben van a vörös kód, az ország működése és az ellátás zavartalan.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×