Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor
Nyitókép: fradi.hu

Nem csak Elek Gábor hosszabbított az FTC női kéziseinél

A bajnoki címvédő kézilabdacsapatával hét játékos is új szerződést írt alá.

Az FTC-Rail Cargo Hungaria sajtótájékoztatóján elhangzott, hogy a német Alicia Stolle és Emily Bölk, a világbajnok holland Angela Malestein, valamint Bíró Blanka, Janurik Kinga, Kisfaludy Anett, Kovács Anett, illetve Elek Gábor új megállapodása egyaránt 2024-ig szól.

"A Ferencváros és a menedzsment számára fontos visszajelzés, hogy ilyen sok játékossal és a vezetőedzővel is meg tudtuk hosszabbítani a szerződést" - mondta Görög Zsolt, a szakosztály ügyvezető igazgatója. Hozzátette, fontosnak tartják a szakosztály stabil működését, illetve a játékoskeretben, az öltözőben és a szakmai stábban is fontos szempont az állandóság.

Nyíri Zoltán, a klub ügyvezető alelnöke kiemelte, a háttérben folynak még további tárgyalások, Elek Gábor pedig közölte, hogy beálló poszton biztosan erősíteniük kell majd, ugyanis a német Julia Behnke az idény végén távozik, mert honvágya van.

"Köszönöm a játékosoknak, hogy bíznak bennünk, és köszönöm a vezetőknek, hogy úgy gondolták, közösen folytassuk tovább" - nyilatkozta Elek. Hangsúlyozta, nagyon nagy álmuk, hogy bejussanak a Bajnokok Ligája budapesti négyes döntőjébe.

"Ehhez további lépéseket kell tennünk, de azt gondolom, egy kicsit közelítünk felé" - fűzte hozzá.

Nyíri Zoltán idézte Kubatov Gábor klubelnököt, aki hétfőn azt nyilatkozta, néhány éven belül BL-t kell nyernie a csapatnak.

"Elkezdődik egy munka ennek jegyében, és a klub is pontosan tudja, hogy ez számára is egy feladat, magasabbra kell emelnünk a lehetőségeket, és ezt meg is fogjuk tenni" - fogalmazott.

Az FTC a Bajnokok Ligája csoportkörében négy győzelemmel és két döntetlennel vezeti az A csoportot, az NB I-ben pedig hét sikerrel a második helyen áll.

Címlapról ajánljuk
Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában
„Őrült ámokfutás”

Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában

Két nő és egy férfi holttestét találták meg a krakkói lövöldözés elkövetőjének otthonában – közölte szombat esti sajtóértekezletén Donald Tusk lengyel kormányfő.

Hiszti, nyafogás, túlérzékenység – Túl könnyen ráöntik a felnőttek a gyerekekre az ítéletet

A 14–19 éves magyar fiatalok több mint harmada rendszeresen szorongva kezdi a napját az UNICEF Magyarország megbízásából készült kutatás szerint. Az iskolai és családi elvárások mellett a kortárs bántalmazás is megterheli őket, miközben sokan attól tartanak, hogy nem veszik komolyan a problémáikat. Az InfoRádió Szepesi Dominikát, az UNICEF Magyarország munkatársát kérdezte.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Drámai fordulat a munkaerőpiacon: a mai fiatalok nem fogják elérni szüleik életszínvonalát

Drámai fordulat a munkaerőpiacon: a mai fiatalok nem fogják elérni szüleik életszínvonalát

A 2008-as pénzügyi válság után Nyugat-Európában már sok évvel ezelőtt megjelentek azok a munkaerőpiaci problémák, amelyekkel ma a magyar pályakezdők is szembesülnek. A csökkenő számú belépő munkahely (amit esetünkben főként a mesterséges intelligencia térnyerése okoz) egyre nehezebbé teszi a fiatalok elhelyezkedését Magyarországon, miközben a vállalatok mind nagyobb elvárásokat támasztanak a friss diplomásokkal szemben. A most kibontakozó folyamatok alapjaiban alakíthatják át a foglalkoztatást: a biztos, kiszámítható munkahelyek helyét egyre inkább az időszakos és bizonytalan munkalehetőségek vehetik át. A hazai pályakezdők egy jelentős része így lehet, nem fogja elérni szülei életszínvonalát.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×