Infostart.hu
eur:
351.97
usd:
304.29
bux:
135724.68
2026. június 13. szombat Anett, Antal
Ackermann Balázs két keréken autózik Trabantjával a Velodrom Millenáris 2014. rendezvény a Budapesti Olimpiai Központ területén 2014. július 19-én.
Nyitókép: MTI Fotó: Bruzák Noémi

Óbuda helyett Debrecenben épülhet meg egy hiánypótló sportlétesítmény

Eredetileg az Óbudai Gázgyár területére tervezték a kerékpársportnak létfontosságú velodromot. (A fotón Ackermann Balázs két keréken autózik Trabantjával a Velodrom Millenárisban, egy 2014-es rendezvényen.)

Azzal, hogy egy múlt pénteki kormányhatározat megerősítette a debreceni velodrom megvalósulását, és arról rendelkezett, hogy a korábban a fővárosba tervezett versenykerékpár-stadion terveit módosítsák úgy, hogy az illeszkedjen a helyi elképzelésekbe, megkérdőjeleződött egy hasonló budapesti létesítmény sorsa – írja a vg.hu.

A február 19-én megjelenő kormányhatározat módosította az ügyben hozott korábbi határozatokat és a Budapest Fejlesztési Központ Zrt.-t jelölte ki a beruházás előkészítésére, közreműködőnek pedig a debreceni önkormányzatot és a Magyar Kerékpáros Szövetséget (MKSZ) írta elő. A kormány eredetileg három éve döntött a beruházásról a Millenáris rossz állapota miatt. A lap úgy tudja, hogy

az utóbbi időben megfelelő pálya híján Bécsben edzenek a versenyzők.

Az első elképzelés nem debreceni, hanem óbudai helyszínről szólt, az Óbudai Gázgyár területét nézték ki az új velodromnak. Debrecenbe is terveztek hasonló létesítményt, és mivel a portál értesülései szerint Budapest nem érdeklődik a beruházás iránt, elképzelhető, hogy csak a debreceni pálya valósul meg. Talán nem is is lenne feltétlen igény két ilyen minőségű pályára az országban.

Az MKSZ azt mondta a lapnak, hogy Budapesten egy mobil velodrom építése zajlik.

Címlapról ajánljuk
Orbán Viktor: nem teszek se fél, se teljes fordulatot

Orbán Viktor: nem teszek se fél, se teljes fordulatot

Miután újra, egy évre megválasztotta Fidesz-elnöknek a párt kongresszusa, Orbán Viktor zárszót mondott. „Generációváltás kell a párt élén, jöjjenek a harmincasok, negyvenesek. Ezt fogom előkészíteni, ezért kértem csupán egy évet” – mondta a volt miniszterelnök. Előzőleg a Fidesz-kongresszus egyhangúlag megváltoztatta a párt alapszabályát, vége a választókerületi rendszernek. Politikai nyilatkozatokat is elfogadtak a migrációs paktumról és a közjogi méltóságok leváltásáról.
inforadio
ARÉNA
2026.06.15. hétfő, 18:00
Virág Andrea a Republikon Intézet stratégiai igazgatója
Kiszelly Zoltán a Századvég politikai elemzési igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×