Infostart.hu
eur:
364.27
usd:
315.57
bux:
149659.65
2026. augusztus 11. kedd Tiborc, Zsuzsanna

Nem tudta befogni a török bajnokot a Vác

A Váci NKSE hét góllal kikapott a török bajnok Kastamonu Belediyesi GSK otthonában a női kézilabda EHF Kupa selejtezőjének harmadik fordulójában, a párharc szombati, első mérkőzésén.

A két csapat két évvel ezelőtt is egymással játszott a selejtező harmadik körében, akkor a törökök kettős győzelemmel jutottak tovább.

Női EHF Kupa, selejtező, 3. forduló, 1. mérkőzés:
Kastamonu Belediyesi GSK (török)-Váci NKSE 33-26 (16-11)

Az első félidőben a huszadik percig jól tartotta magát a Vác, a török csapat ezt követően tudott ritmust váltani, így a szünetben ötgólos előnyben volt elsősorban annak köszönhetően, hogy játékosai hatékonyabban lőttek kapura.

A fordulás után ugyan a magyar együttes négy gólra is felzárkózott (19-15), ám a hazaiak ismét tempót váltottak, visszaállították a különbséget, és a lefújásig őrizték előnyüket.

A mérkőzés legeredményesebb játékosa a váciak junior Európa-bajnok balátlövője, Kuczora Csenge volt nyolc góllal, a hazai csapatból a 39 éves Yeliz Özel hétszer talált be.

A visszavágót egy hét múlva rendezik Vácott, a párharc győztese bejut az EHF Kupa csoportkörébe.

Címlapról ajánljuk
Megválasztották – Baka András a következő köztársasági elnök

Megválasztották – Baka András a következő köztársasági elnök

A nemzetközileg ismert jogászprofesszor, a korábbi Legfelsőbb Bíróság exelnöke lesz a következő államfő. Megvan a parlamenti titkos szavazás eredménye is. A Fidesz és a KDNP nem vett részt a szavazáson, az eredmény kihirdetésekor a Mi Hazánk képviselői sem voltak jelen a teremben. A titkos szavazáson a 199 képviselőből 140 igen voks volt (minden bizonnyal a tiszás képviselők), 6 nem (minden bizonnyal a mi hazánkosok), 53-an nem vettek részt a voksoláson. Baka András már le is tette az államfői esküt.

Lakatos Mónika az Arénában: van, ami a sok időjárási rekordnál is érdekesebb ebben a nyárban

Több abszolút időjárási rekord is megdőlt júniusban és júliusban Magyarországon, de történt a rekordoknál is érdekesebb, ugyanakkor riasztóbb változás is az időjárásunkban – mondta Lakatos Mónika, a HungaroMet éghajlatkutatója az InfoRádió Aréna című műsorában.
inforadio
ARÉNA
2026.08.11. kedd, 18:00
Lakatos Júlia
a Méltányosság Politikaelemző Központ stratégiai igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×