eur:
413.4
usd:
398.72
bux:
79243.31
2024. december 18. szerda Auguszta

Vitorlarabló zivatarzónába került Fa Nándor

Egy gyorsan jött zivatar majdnem elvitte Fa Nándor egyik vitorláját. A magyar hajós a Vendée Globe földkerülő vitorlásverseny távjának 82 százalékán jutott túl, és a nyolcadik helyen hajózik, miközben az első kettő már célba ért Franciaországban.

A győztes Armel Le Cléach után tizenhat órával másodikként Alex Thomson is célba ért a Vendée Globe szóló földkerülő vitorlásversenyen. A brit hajós ideje 74 nap 19 óra és 35 perc, ami jobb, mint a korábbi rekorder, a francia Francois Gabart 78 nap 2 óra 16 perces eredménye.

Fa Nándor továbbra is nyolcadik helyen hajózik, még 4390 mérföldre van a céltól a hazai építésű és fejlesztésű Spirit of Hungaryvel, és túljutott a versenytáv 82 százalékán.

Legfrissebb beszámolója szerint csütörtökön egy zivatarzónába keveredett, négyszer is áthaladt az esős, szeles területen. Délutánra aztán érkezett egy még nagyobb felhő. "Egyszer csak megjelent egy nagyobb felhő a horizonton, de nem izgattam magam, mert egyrészről messze volt még, másrészt volt ma már ilyen" - írta naplójában a magyar hajós. Aztán a vártnál gyorsabban csapott le rá a vihar, az egyik vitorlát nem is tudta idejében  bevonni.

"Félig lent volt, mikor rám tört 30 csomó, és

iszonyúan küzdöttem a vitorláért.

Lerángattam a fedélzetre, de az kevés, onnét viszi, be kell alulra gyűrni valahogy. Feküdtem a vitorlán, hogy ne vigye el a szél, a fölső 5 méter nem jött le, valahol elakadt a felhúzó, a fedélzeti nyílás alattam és a vitorla alatt van. Valahogy félretúrtam magam is és a vitorla kupacot is, félig felnyitottam a fedelet, és kezdtem begyűrni, amit tudtam. A C1 nem egy vékony, könnyű vitorla, irdatlan módon elakad mindenben, nehezen adja magát. Végül nem kevés víz társaságában lent volt az a rész, ami lent volt. Kibogoztam a felhúzót lerángattam a maradék hurkát, beszedtem a köteleket, és lezártam a fedelet. Most

ott van egy hasznavehetetlen kupacban az egész, de legalább megvan."

Fa Nándor a kellemetlen kaland után e-mailben gratulált a már célba érő első két helyezettnek. "Fantasztikus teljesítménnyel, vitorlázással küzdötték végig a versenyt, egy másodperc nyugalmat nem hagytak egymásnak. Lenyűgöző páros versenyt vívtak, amiben most az Armelnek kicsivel több szerencséje volt, és tudott vele élni, de az Alex teljesítménye is megérne egy címet" - írta  a naplójába.

A magyar hajós most Rio de Janeiro magasságában jár, és bízik benne, hogy gond nélkül eléri a passzátszeleket, és hamarosan elérheti az Egyenlítőt.

Címlapról ajánljuk

Döntöttek az autóelkobzás és Rákosrendező ügyében, és elfogadták Budapest költségvetését

A Fidesz nélkül fogadták el a Fővárosi Közgyűlés ülésén Budapest jövő évi költségvetését. Szavaztak a képviselők Karácsony Gergely és Vitézy Dávid közös előterjesztéséről a "mini-Dubaj" beruházással kapcsolatban, illetve a közparkok bekamerázásáról szóló kezdeményezésről is. Javaslat készül a kormány számára egy milliárdos külvárosfejlesztésről és döntöttek a dunai uszoda létesítésének lehetőségével kapcsolatban is.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.12.19. csütörtök, 18:00
Vecsei Miklós
felzárkóztatásért felelős miniszterelnöki biztos, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat alelnöke
Megütötték az amerikai tőzsdéket a Fed jelzéseire

Megütötték az amerikai tőzsdéket a Fed jelzéseire

Ázsiában felemás hangulatban telt a kereskedés a reggeli órákban, ezt követően pedig Európában óvatos emelkedést láthatunk, Amerikában pedig iránykereséssel indult a kereskedés. Aztán este a Fed a várt 25 bázisponttal csökkentette a kamatot, a meglepetés viszont abban volt, hogy jövőre csak 50 bázispontos összes vágásra számítanak a nyíltpiaci döntéshozók a jegybanknál, így ez jócskán rontott a hangulaton, a tőzsdéket megütötték, a dollár ugrott.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×