Azt gondolom, induljunk ki abból, hogy a futball tízes. Ezzel összehasonlítva, a politika, hét és feles. Követem, érdeklődöm iránta, olvastam politikatörténetet, s meglehetősen szilárdak a politikai nézeteim.

Honnan ered a politikai meggyőződése?
Egyrészt a környezetemből, másrészt a fiatalabb koromban szerzett tapasztalatokból. Glasgow-ban, munkáskörnyezetben nőttem fel, s mindig is nagyon vonzott az a légkör, amit ott megismertem. Az emberek segítették, támogatták egymást. Úgy nőttem fel, hogy a Munkáspárt amelyik a munkások érdekeit szolgálja, s még mindig hiszek ebben. Kétségtelen, hogy sok pénzt kerestem. De sokat dolgoztam érte, mindig befizettem az adókat, s különböző csatornákon igyekszem sokat vissza is adni belőle.

Mit gondol, a sport és a politika tanulhatnak egymástól?
Elég sok történelmi tárgyú könyvet olvastam, de ezekben csak elvétve említik a sportot. De akadtak olyan odavetések, amelyekből tanulni lehet. Például az olyan könyvekből, mint az, amit éppen ön küldött nekem a múlt nyáron, Abraham Lincolnról.

A vetélytársak csapata (Team of Rivals).
Le sem tudtam tenni. Többször is elolvastam. Az alaptéma, természetesen, a rabszolgaság és a polgárháború volt, de lenyűgöző volt, ahogyan ábrázolta a könyv a híres személyiségeket. Azokat is, akik meg akarták akadályozni Lincolnt abban, hogy elnök legyen. Abraham Lincoln egy teljesen más korszakban volt az Egyesült Államok elnöke, én pedig manapság vagyok a Manchester United menedzsere. Mégis, azt hiszem, tudtam tanulni abból, ahogy ő "csapatot épített", ahogy irányított egy csapatot.

Ez már azóta is sokat változott, hogy ön játékos volt, vagy akár hogy a Manchester Unitedhez került.
Valóban sok minden megváltozott. Ezért nekem is változnom kellett, s szükség volt arra, hogy a játékosokat is segítsem, az újdonságokhoz való viszonyulásban. Már akkor itt voltam, amikor az ügynököknek még nem volt ekkora hatalma, mielőtt a televíziós szerződéseken keresztül az óriási pénzeket be nem tolták a futballba. Az egyik dolgom, hogy a futballistáim lábát a földön tartsam. Igyekszem beléjük verni a munkaerkölcsöt.

Elronthatja a játékosokat a nagy pénz és a hírnév?
Persze, néhány játékost talán igen. De érdemes figyelni Paul Scholest, Ryan Giggset, vagy Gary Neville-t. Igazi mintaprofik, akik remekül elviselik a celebstátuszt is. Nagyon fontos, hogy ők még mindig a csapatnál vannak, példaképül szolgálhatnak a fiatalabb játékosoknak.

Tudja már, mikor fog leköszönni a menedzseri posztról?
Nem pontosan. Jó az egészségem, bírom még energiával. Több mint 22 éve dolgozom a klubnál. S még mindig érzem az izgalmat, amikor a csapatbusz begördül egy másik pályára egy idegenbeli mérkőzés előtt. S felvillanyoz, amikor olyan szikrázóan tehetséges fiatalokat látok, mint a Da Silva ikrek nálunk, a Manchester Unitednél.Szóval, mégis mennyi? Még egy teljes év, vagy kettő?
Akörül. Aztán majd meglátjuk.

Eszerint az utolsó mérkőzése lehet akár a 2011-es Bajnokok Ligája döntő, a Wembleyben. Utána pedig arccal az olimpiai csapat felé?
Kétségtelenül támogatom az ötletet, hogy a 2012-es olimpián egy közös, brit csapat szerepeljen. Feltéve, hogy ebből ne származzon hátránya a kisebb országoknak.

Kikéri majd a klub az ön véleményét az utódlásban? Egyáltalán lesz még valamilyen szerepe?
A United egy családias klub, s tudom, azt szeretnék, ha valamilyen formában a klubnál maradnék. Valamiféle nagykövetként, vagy ilyesmi. Ha kikérik majd a tanácsaimat, segítek, de nem akarom a hátsó ülésről vezetni a kocsit.

Ki volt a legjobb játékos, akit valaha látott?
Pelé, Di Stéfano, Maradona és Cruyff.

S ki volt a legkiválóbb menedzser?
Jock Stein.

Kik ma a legjobb menedzserek a Premiershipben, önön kívül?
Arsene Wenger, David Moyes és Martin O'Neill.

Össze tudná állítani a Manchester United álomcsapatát, azokból a játékosokból, akik az ön keze alatt játszottak?
Nem hiszem, rengeteg csodálatos játékosom volt, nem tudok tizenegyet kiemelni.Akkor mondjon minden posztra kettőt!
Rendben, a két kapusban biztos vagyok: Schmeichel és Van der Sar. Mindkettő világklasszis. A szélsőhátvédek: Denis Irwin, Gary Neville, Evra,s nem hagynám ki a Da Silva ikereket sem. Ami a középső védőket illeti, Stam, Bruce, Ferdinand és Pallister a választásom. Középpályások? Nézzük először, kiket képtelenség kihagyni. Bryan Robson, biztosan. Aztán Roy Keane, Scholes, Giggs, akit sohasem hagyok ki, ha a legjobb tizenegyet játszatom. Ronaldo és Cantona is kihagyhatatlan. S akkor még ott dörömböl az ajtón Beckham. A csatároknál gyorsan mondom Van Nistelrooy, Cole, Yorke, Solskjaer, Sheringham. De ha Rooneyt kihagynám, azt csak e-mailen merném megtenni. Áldás, hogy ilyen fantasztikus játékosokkal dolgozhattam és dolgozhatom együtt.

Mi volt a legnagyobb siker?
A triplázás, a bajnoki cím, az FA-kupa és a Bajnokok Ligája megnyerése 1999-ben, különösen a Bayern elleni utolsó két perc miatt, Barcelonában.

A legszebb gól?
Amit Ryan Giggs lőtt az Arsenalnak a Villa Parkban, 1999-ben, az FA-kupa elődöntőjében.

A legnagyobb hiba?
Nem kérdéses: az, hogy elengedtem Jaap Stamot.

A legnagyobb csalódás?
Az, hogy nem tudtam megszerezni Paul Gascoigne-t. Gazza mesés futballista volt, csodálatosan játszott volna nálunk.

Meg tudják nyerni idén mind az öt trófeát?
Csak az biztos, hogy a mostani a valaha volt legerősebb keret a kezem alatt, de a kupasorozatok megnyeréséhez a tudás mellett szerencse is kell. Kérdéses, hogy mindig nekünk lesz-e szerencsénk