Bár a meccset a svédek várhatták valamivel nyugodtabban - hiszen nekik egy döntetlen is elég lett volna, hogy továbbjussanak -, az első percekben az oroszokon sem látszott, mekkora a tét. A játék azonban csak a mérkőzés első tíz percében volt kiegyenlített, onnantól kezdve egymást érték az orosz lehetőségek, bár előfordult, hogy a támadók - akárcsak a spanyolok elleni összecsapáson - egymást zavarták a tizenhatoson belül.
Az orosz nyomás a 24. percben érett góllá: a jobb szélről érkező beadást Anjukov passzolta az egyedül érkező Pavljucsenkónak, aki a hosszú sarokba lőtt (1-0). Három perccel később megvolt az első svéd helyzet is: Henrik Larsson a felső lécet lőtte ki.
A következőkben kicsit visszavettek az oroszok, ám még így is veszélyesebb helyzeteket dolgoztak ki, mint az immár az életben maradásukért küzdő svédek. A 36. percben akár megszülethetett volna a második orosz gól is, Pavljucsenko hatalmas kapufát lőtt; a kipattanót Zirjanov fejelte kapura, ám a földön fekvő Isaksson menteni tudott. A félidő végét aztán megnyomták a svédek, a remekül védő Akinfejev azonban mindig a helyén volt.
Tanácstalanul
A második félidő bebizonyította, hogy Guus Hiddink jól döntött, amikor végül jelölte a kezdőcsapatba az eddig eltiltását töltő Andrej Arsavint. Az oroszok 10-ese az első félidőben is többször villant, az 54. perctől azonban már gól is fűződött a nevéhez: egy villámgyors kontra után Zsirkov kapott jó labdát a szélen, majd beadta a középen, Mellberget megelőzve érkező támadónak, aki vetődve lőtte ki a bal alsó sarkot.
A következőkben hiába játszottak fölényben a svédek, helyzetig nem jutottak. Sőt, jött az újabb orosz lehetőség: ismét Arsavin tört kapura, majd Zsirkov szabadrúgásból veszélyeztetett. A 80. percben az orosz válogatott csaknem megszerezte harmadik gólját: Zirjanov hatalmas kapufát lőtt, a kipattanót a remekelő Arsavin tette vissza. A befejezés Szaenkóra várt, ő azonban nem tudott élni a lehetőséggel.
A még csak 22 éves Akinfejevnek az utolsó negyedórában több dolga volt, mint addig az egész mérkőzésen, de kapuját nem tudták bevenni a svédek, pedig Henrik Larsson és Zlatan Ibrahimovic is tette a dolgát. A sárgamezes védőknek és Isaksson kapusnak az utolsó percekben komoly fejfájást okoztak a megtáltosodott oroszok - elsősorban Arsavin és Zsirkov - kontrái, ám újabb gól nem esett.
Az oroszok így is boldogok lehetnek: az együttes a Szovjetunió felbomlása óta még nem tudta legyőzni a svéd válogatottat, és egyik világversenyen sem tudott továbbjutni a csoportkörből. Guus Hiddink fiai a legjobb négy közé kerülésért Hollandiával játszanak majd.
Az orosz válogatott ellen csak időnként megvillanni tudó svédek búcsúznak a tornától, a magyar közönség azonban hamarosan újra láthatja őket. A Magyarországgal egy világbajnoki selejtezőcsoportba sorsolt sárgamezesek szeptember 10-én fogadják nemzeti tizenegyünket.
Jegyzőkönyv:
Oroszország - Svédország 2-0 (1-0)
Oroszország:
Akinfejev - Anjukov, Ignasevics, Kologyin - Biljaletgyinov (Szaenko, 66.), Zsirkov, Zirjanov, Szemsov, Szemak - Arsavin, Pavljucsenko (Bisztrov 90.)
Svédország:
Isaksson - Hansson, Mellberg, Stoor - Andersson (Kallström 56.), Ljungberg, Nilsson (Allbäck 79.), A. Svensson - Elmander, Ibrahimovic, H. Larsson
Gól: Pavljucsenko (24.), Arsavin (50.)
Sárga lap: Isaksson (10.), Elmander (49.), Szemak (57.), Arsavin (63.), Kologyin (75.)
A meccs embere az InfoRádió szerint: Andrej Szergejevics Arsavin
Az 1981-es leningrádi (igen kérem, akkoriban még így hívták a gyönyörű orosz várost) születésű Andrej a Szmena futballiskola neveltje. 1999-ben és a következő év elején a Zenit-2-ben, a második vonalban futballozott. 2000-ben került be a Zenit első csapatába, ahol hamarosan felhívta magára a válogatók figyelmét is technikás játékával. (Első mérkőzését a Bradford ellen, az Intertotó-kupában játszotta, 2000. augusztus 2-án.)
Az elmúlt években az orosz bajnokság legjobb játékosává érett, vezéralakja a holland Dick Advocaat keze alatt a moszkvai klubok egyeduralmát megtörő, immár szentpétervári Zenitnek. 2007-ben az Év játékosának választották Oroszországban, elismerve többek között a szélsőként, középpályásként és csatárként is bevethető játékos sokoldalúságát.
A tavalyi bajnokcsapatban mind a harminc mérkőzésen pályára lépett, tíz gólja mellett 11 gólpasszt adott. 2001 óta 2003 kivételével minden esztendőben az első, vagy a második helyen végzett posztján a hagyományos 3-as listán, amelyben az orosz bajnokság legjobb három játékosát nevezik meg, minden poszton. Az idén UEFA-kupa győzelemmel tette le névjegyét a nemzetközi focivilágban.
A válogatottban már 2002-ben bemutatkozott, de Georgij Jarcev kapitány nem vitte el a portugáliai Európa-bajnokságra. Azóta viszont kulcsemberré vált a szbornajában. Mind a 12 selejtezőn játszott, mégsem volt biztos a helye az Eb-keretben. Az utolsó, az andorraiak elleni selejtezőn ugyanis, az Ildefons Lima elleni durvasága miatt piros lapot kapott.
Az UEFA két tétmérkőzésre eltiltotta, ezért Arsavin nem játszhatott a spanyolok és a görögök ellen. Hiddink azt mondta, ha játékosát a harmadik csoportmeccsről is eltiltották volna, semmiképpen nem viszi el a tornára. Elvitte - és a Savának becézett, kisfiús kinézetű irányító a svédek ellen fazont adott a szbornajának. Helyzeteket dolgozott ki, gólt lőtt, forintos labdák tucatjait adta csapattársainak. Igazi 10-esként játszott a kis orosz zseni.