Infostart.hu
eur:
360.5
usd:
309.61
bux:
132046.37
2026. május 19. kedd Ivó, Milán

Hitelből fizetik az olimpiai felkészülést?

A Magyar Olimpiai Bizottság megkezdte egy 100 millió forintos áthidaló hitelfelvétel előkészítését. A szervezet ügyvezető igazgatója az InfoRádiónak elmondta: továbbra sem tudja, mikor juthat el a MOB-hoz az állami támogatás.

Komoly anyagi gondok nehezítik a Magyar Olimpiai Bizottság pekingi felkészülését.

A költségvetésben a pekingi olimpián való részvétel támogatására 500 millió forint van elkülönítve. Molnár Zoltán ügyvezető igazgató az InfoRádiónak kiemelte: tavaly készítettek egy költségvetési tervezetet, és 430 millió forintot igényeltek, de ebből a mai napig egy forint sem érkezett meg a szervezet számlájára.

A MOB ügyvezető igazgatója hangsúlyozta: tavaly novemberben a sport szakállamtitkársághoz fordultak, hogy legalább előleget kaphassanak, hiszen komoly fizetési kötelezettségeik vannak a pekingi szervezők felé, valamint a szervezet hazai feladatai miatt is, és ezek nem tűrnek halasztást. Három hónap eltelt, de az ötkarikás testület vezetői még a szerződés tervezetét sem látták a költségvetési támogatásnak - tette hozzá.

Molnár Zoltán kifejtette: eddig azzal oldották meg a problémát, hogy megkérték a támogatókat, hozzák előre az utalásokat. A szponzorok eddig megértő és segítőkész magatartást mutattak - fűzte hozzá.

A MOB emellett haladékot kért partnereitől, így egyelőre nem kellett fizetni az utazásért és a formaruháért - hangsúlyozta.

Az ügyvezető igazgató kiemelte, hogy még nem kellett felvenni a 100 milliós hitelt, de már megkezdték a hitelfelvétel előkészítését, hogy a lehető leggyorsabban megtörténhessen, ha az indokolt lesz.

Az anyagi probléma a magyar csapat ellátását nem érinti, az olimpikonok minden betervezett szolgáltatást megkapnak. A MOB már lekötötte a pekingi szállásokat és a bérleményeket is elintézték - közölte Molnár Zoltán.

Hanganyag: Farkas Dávid

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Euró klubtagság nélkül: Andorra, Monaco, San Marino, Vatikán, Koszovó és Montenegró eurótörténete

Euró klubtagság nélkül: Andorra, Monaco, San Marino, Vatikán, Koszovó és Montenegró eurótörténete

Az euróövezetbe elvileg szigorú felvételi vizsgán át vezet az út. Az infláció, a hiány, az államadósság, az árfolyam-stabilitás mind rendben kell, hogy legyen. Mégis vannak olyan államok, amelyek eurót használnak anélkül, hogy ezeket az elvárásokat kipipálták volna. Andorra, Monaco, San Marino és Vatikán szerződéssel kapott különleges státuszt, Koszovó és Montenegró viszont válsághelyzetben, egyoldalúan vezette be az eurót. Ugyanaz a pénz forog náluk, mint mondjuk Németországban, de egészen más történet áll a pénzük mögött.

Új végrehajtói, felszámolói és közjegyzői rendszer jön – itt vannak a friss kormánydöntések

Államilag ellenőrzött végrehajtói rendszer, bírósági kontroll alá kerülő felszámolási eljárások, egyszerűbb és olcsóbb közjegyzői eljárások jöhetnek. Döntött a kormány azbeszt-ügyben, az atomerőmű ügyében, a kormányzati gépkocsikkal és az állami célokra használt honvédségi repülők használatával kapcsolatban is. Elhangzott: az előző kormány meghamisította az idei költségvetést, mert 286 milliárd forint maradt ki az NGM-nél a betervezett fizetendő tételek közül.
Több döntést hozott az új kormány a hétfői ülésén, Sulyok Tamás nem akar lemondani

Több döntést hozott az új kormány a hétfői ülésén, Sulyok Tamás nem akar lemondani

Zajlik a hatalomátvétel: a napokban történik meg az új minisztériumok apparátusának felállítása, egyre több államtitkári név ismert. Hétfőre Magyar Péter ismét kormányülés összehívását lengette be, így várhatóan több fontos bejelentésre számíthatunk a kabinettől. Orbán Anita arról adott hírt, hogy tárgyalások kezdődnek a kárpátaljai magyarok kisebbségi jogainak rendezésére Ukrajnával. Sulyok Tamás köztársasági elnök egy interjúban arról beszélt, hogy nem tervez lemondani a tisztségéről, mire Magyar Péter újra távozásra szólította fel. Balásy Gyula két, az államnak felajánlott kommunikációs cégéről kiderült, hogy végrehajtás indult ellenük, Varga Mihály pedig kijelentette, hogy a jegybank partner lesz a kormánnyal az euró bevezetésében. A fejleményekről folyamatosan tudósítunk.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×